Egy nappal a választás előtt az ország idegei pattanásig feszültek. A közélet zajos, a kampány heves, a mondatok élesek, a vádak kemények, az indulatok sokszor már nem is a politikáról, hanem egymás ellen szólnak. Ilyenkor különösen fontos kimondani valamit, amit nem lenne szabad elfelejtenünk: a politika nem mérgezheti meg végleg az emberi kapcsolatainkat.
Lehetnek eltérő véleményeink. Lehet, hogy mást gondolunk az ország jövőjéről, mást várunk a vezetőktől, máshová húz a szívünk vagy a józan számításunk. De bármilyen eredmény születik is, április 13-án reggel ugyanabban az országban ébredünk fel. Ugyanazokon az utcákon megyünk végig, ugyanazokkal az emberekkel találkozunk, ugyanoda visszük a gyerekeinket, ugyanott dolgozunk, ugyanúgy kezet nyújtunk a szomszédnak, a barátnak, az ismerősnek.
A választás fontos. A demokrácia lényege, hogy mindenki szabadon elmondhatja a véleményét a szavazatával. De a politikai verseny nem lehet ürügy a gyűlöletre. Nem lehet ok arra, hogy családok, barátságok, közösségek essenek szét. Nem lehet természetes az sem, hogy egy kampány után maradjon bennünk valami sötét, keserű, maró indulat, amely tovább él hétfőn, kedden, jövő héten és jövő hónapban is.
Mert a politikának van egy pontja, ahol meg kell állnia. A küszöbünk előtt. Az emberi méltóság határán. A mindennapi élet békéjénél.
Nem szabad hagynunk, hogy a provokáció, a hergelés, a mesterségesen felkorbácsolt indulatok bekígyózzanak az otthonainkba, a beszélgetéseinkbe, a családi asztal mellé. Nem szabad, hogy a kampány nyelvezete váljon a hétköznapjaink nyelvévé. Mert abból nem erő születik, hanem rombolás. Nem közösség, hanem bizalmatlanság. Nem jövő, hanem hideg távolság ember és ember között.
Lehet szenvedéllyel vitatkozni. Lehet erősen képviselni egy álláspontot. De nem szabad elfelejteni, hogy a másik oldalon is ember áll. Egy honfitárs. Egy szomszéd. Egy régi osztálytárs. Egy rokon. Egy barát. Valaki, akivel a választás másnapján is együtt kell élni ebben az országban.
A legnagyobb demokratikus erő talán nem is csak a szavazófülkében mutatkozik meg, hanem utána. Abban, hogy képesek vagyunk-e embernek maradni a politikai küzdelmek közepette is. Képesek vagyunk-e úgy lezárni ezt a kampányt, hogy közben nem veszítjük el egymást.
Most, a választás előtti utolsó órákban erre lenne a legnagyobb szükség. Higgadtságra. Méltóságra. Önfegyelemre. Arra a belső tartásra, amely azt mondja: lehet véleménykülönbség köztünk, de nem leszünk egymás ellenségei.
Mert országot nem gyűlöletből lehet építeni. Csak tiszteletből, munkából, türelemből és abból a felismerésből, hogy a választás egy nap, de az életünk együtt megy tovább.
Április 13-án felkel a nap. És nekünk akkor is itt kell lennünk egymásnak. Nem legyőzöttként és nem ellenségként, hanem ugyanannak a közös hazának a polgáraiként.
A kampány elmúlik. A szavazás véget ér. De az, hogy milyen emberek maradunk utána, az rajtunk múlik.
