Az Esti Hírlap új technológiai sorozata a drónok, az autonóm robotok és a pilóta nélküli rendszerek világába vezeti be az olvasót: a kamerás postagalamboktól a mentési műveleteken és az ipari fejlesztéseken át egészen a jövő intelligens gépeiig.
Több mint száz évvel a modern drónok előtt egy német gyógyszerész apró fényképezőgépeket szerelt postagalambokra. A madarak repülés közben automatikusan készítettek légi felvételeket – és ezzel megszületett egy gondolat, amely ma intelligens robotok, hőkamerás mentődrónok és katonai pilóta nélküli rendszerek világában él tovább.
Ma már természetesnek vesszük, ha egy drón légi felvételt készít egy városról, egy sporteseményről vagy egy nehezen megközelíthető területről. Egyetlen gombnyomással felszáll, stabilan lebeg, videót közvetít, visszatér a kiindulási pontra.
A történet kezdete azonban jóval különösebb volt.
A XX. század elején egy német gyógyszerész és amatőr feltaláló, Julius Neubronner postagalambokat használt gyógyszerek szállítására. Egy idő után felmerült benne a kérdés: vajon merre járnak a madarak út közben? A válaszhoz nem térképet rajzolt, hanem apró fényképezőgépet készített számukra.
A galamb mellkasára erősített kis kamera időzítővel működött. Miközben a madár hazafelé repült, a szerkezet automatikusan fényképeket készített az alatta elterülő tájról, városokról és épületekről. Neubronner találmányára 1908 decemberében kapott szabadalmat a Német Birodalmi Szabadalmi Hivataltól. A kamerás galambok és az általuk készített légi felvételek rövid idő alatt látványossággá váltak: kiállításokon mutatták be őket, a képekből pedig képeslapok is készültek.
A felvételek olyan nézőpontot adtak az embereknek, amelyet addig alig ismerhettek. A földről megszokott utcák és épületek hirtelen madártávlatból váltak láthatóvá. Egyik napról a másikra kiderült: a levegőből nemcsak gyönyörű képeket lehet készíteni, hanem információt is lehet gyűjteni.
A kamerás postagalamb ugyanarra az alapgondolatra épült, amely a modern dróntechnológia egyik legfontosabb mozgatórugója lett, hogy hogyan lehet emberi jelenlét nélkül, a levegőből megfigyelni, dokumentálni és értelmezhető adatot gyűjteni.
A katonai érdeklődés sem maradt el. A levegőből készített képek stratégiai értéket jelenthettek, hiszen megmutathatták egy terület elrendezését, az utak, épületek és objektumok helyzetét. Az első világháború korszakában azonban a technológiai fejlődés már más irányba is elindult: megjelentek a pilóta nélküli repülő eszközök korai kísérletei.
Másik cikkunkben bemutattuk a DRÓNVILÁG rovatunk vezetőjét, miként lett egy hölgyből a drónok szakértője:
Az amerikai Kettering Aerial Torpedo, vagyis a „Bug” 1917-ben már olyan pilóta nélküli repülő szerkezet volt, amelyet előre beállított módon próbáltak célba juttatni. Még nem volt modern értelemben vett drón, de jelezte, hogy a jövő repülőeszközei között lesznek olyanok, amelyeknek nem kell embert szállítaniuk ahhoz, hogy feladatot hajtsanak végre.
A következő évszázadban a galambkamerát leváltotta a rádióirányítás, majd a műholdas navigáció, a digitális kamera, a hőkamera, a szenzortechnológia és a mesterséges intelligencia. A levegőből készített egyszerű fényképek helyét átvették a valós idejű adatkapcsolatok, a térképező rendszerek, a mentési műveletek és a katonai felderítőplatformok. De az alapgondolat ugyanaz maradt. Egy gép – vagy hajdan egy madár – felszáll. Oda jut el, ahová az ember nem vagy csak nehezen tudna. Megmutatja, mi történik odafent, odalent vagy a látóhatáron túl. És néha egyetlen kép is elég ahhoz, hogy megváltozzon, hogyan látjuk a világot.
Első rész sorozatzáró
A kamerás postagalamb még csak képeket készített. A mai drón már érzékel, mér, térképez és adatot továbbít. Sorozatunk következő részében bemutatjuk, hogyan lett a levegőbe emelt kamerából repülő számítógép.
