Újabb izgalmas fordulat borzolta a kedélyeket.
A villába látogatott Ördög Nóra, aki egy sakktáblás, játékkal készült nekünk. A felállított sakktáblán kellett lépegetnünk: minden egyes állításra reagálva előre vagy hátra mozdulhattunk, attól függően, hogy egyetértünk-e az elhangzott gondolatokkal vagy sem.
A játék végére az, hogy ki hol helyezkedett el a sakktáblán, szimbolikus jelentőséggel bírt: ugyanis abból is lehetett következtetni, ki hol tart Andrással való kapcsolatának építésében.
Én magabiztosan lépegettem, s úgy éreztem, jól helyezkedtem és vállaltam az álláspontom. Egy téma azonban ismét előkerült: a csók kérdése.
Számomra ez már lerágott csont. Nem értem, miért ennyire központi kérdés. Ha már egyszer kijelentettem az álláspontomat, miért változna? Hozzáteszem: úgy érzem, újra és újra „fekete pontot” kapok, amiért nem akarok csókolózni, és ebben a témában már kifejezetten elfáradtam.
Viszont a küzdelem tovább folytatódik a villában, ahol minden lépés – akár egy sakktáblán – komoly következményekkel járhat. Vajon a következő rózsaceremónia is tartogat meglepetéseket? Lesz még rózsa a kezemben?
12. rész. Közeleg a döntő: sűrűsödnek a rózsaceremóniák, nő a feszültség
A Nagy Ő fináléjához közeledve érezhetően megváltozott a levegő a villában. Egyre nagyobb a tét, egyre élesebb a verseny, és a rózsaceremóniák is szinte egymást érik. Alighogy túl vagyunk egy érzelmekkel teli estén, már készülhetünk is a következő megmérettetésre.
A műsor kiszámíthatatlansága azonban tovább fokozza a feszültséget. A fordulatok és meglepetések miatt senki sem érezheti magát biztonságban. Egy váratlan beszélgetés, egy külön randevú vagy akár egyetlen félreérthető mondat is mindent felboríthat. Én magam is folyamatosan aggódtam a rózsáért – hiába éreztem, hogy jó úton haladok, a bizonytalanság végig ott motoszkált bennem.
Úgy éreztem, eljött az a pont, amikor már nem elég csendben jelen lenni. Bizonyítanom kellett. Nemcsak a többieknek, hanem elsősorban Andrásnak, hogy komolyan – nagyon-nagyon komolyan – gondolom azt, hogy őt szeretném. Eddig sem rejtettem véka alá az érzéseimet, de most még inkább ki kellett nyitnom magam. Fontos volt, hogy önazonos maradjak, hogy ő valóban azt lássa, aki én vagyok. Azt akartam, hogy érezze: számomra ő az egyetlen, és szeretném, ha a végén engem választana.
Nem akartam, hogy bármilyen kétség maradjon benne azzal kapcsolatban, mit érzek iránta. Tudtam, hogy ebben a szakaszban minden apró gesztus számít. Ezért ahol és ahogyan csak tudtam, adtam magamból.
Közben ott volt Kiara fehér rózsája is, ami külön feszültséget hozott a villába. Tartottam tőle, hiszen ez komoly előnyt jelenthet. Igyekeztem okosan kezelni a helyzetet. Nem akartam túl nyomulós lenni a Kiarával történt beszélgetések során, de fontos volt, hogy érezze: András számomra valóban fontos. Kiarát intelligens nőnek tartom, ezért próbáltam higgadtan, érvekkel közelíteni felé. Szerettem volna, ha belátja, hogy van helyem a villában, és megérdemlem az esélyt arra, hogy meghódítsam Andrást.
Miközben a szerelemért küzdöttem, a szívem másik fele a lányok miatt aggódott. Akikkel együtt éltem a villában, közel kerültek hozzám. Minden rózsaceremónia előtt ott volt bennem a félelem: vajon kitől kell búcsúznunk? Ki az, aki számára most ér véget ez az út? A versenyhelyzet és a barátságok furcsa kettőssége folyamatos érzelmi hullámvasútra ültetett.
András, a lányok, Kiara – minden irányba figyelnem kellett.
De egy dolgot eldöntöttem. Nem érdekel a félelem, nem érdekel a bizonytalanság. Megcsinálom. Mindhárom irányba helytállok: emberileg, nőként és versenyzőként is. Önmagamat adom, még erősebben, még nyíltabban. Tudom, mit akarok. És én Andrást akarom.
Esti Hirlap
Rovatvezető
