Betöltés…
26 C
Budapest

A Nagy Ő – 4. rész: Őszinteség, csend és közeledés

A Nagy Ő legújabb évada 2026.01.26. este a TV2 képernyőjén , amely a főműsoridőben, este nyolc órakor startolt el, és már az első adásban komoly érzelmeket, rivalizálást és látványos pillanatokat hozott. A műsor középpontjában ezúttal Stohl András áll, akiért tizenkilenc nő költözött be a villába, hogy megküzdjön a szívéért. Ma már a negyedik napot éljük a villában.
A műsor negyedik része ismét bebizonyította: ebben a villában minden nap tartogat izgalmat vagy meglepetést. Ezúttal egy különösen mély és érzelmekkel teli pillanatnak lehettünk tanúi.

 

 

András ezen a napon megnyílt előttünk, és a bizalmába avatott minket. Őszintén mesélt arról, milyen nehézségek vannak az életében – olyan terhek, amelyek egy párkapcsolatban is komoly kihívást jelenthetnek. Miután elmondta mindezt, teljes csend lett a nappaliban. Érezhető volt, hogy mindenki igyekszik feldolgozni a hallottakat.
Számomra egyértelmű volt az üzenet: András azért osztotta meg velünk ezt az információt, hogy senki idejét ne raboljuk feleslegesen. Ha valaki ezek után úgy érzi, hogy számára túl nehéz lenne egy kapcsolat vele, akkor jobb, ha ezt a döntést már most, az elején meghozza. Ahogy én is megfogalmaztam: András nagy csomagot cipel magával.
Nemcsak az őszintesége lepett meg, hanem az is, ami ezután történt. Bekopogott hozzám, majd áthívott beszélgetni a könyvtárszobába. Itt próbáltuk tisztázni azt a korábbi helyzetet, amikor Pannával együtt felállított minket az asztaltól, valamint szóba kerültek személyesebb témák is.
Bár a beszélgetés során elsősorban az én életemről és a gyerekvállalásról alkotott gondolataimról esett szó, mégis azt éreztem: valami megnyílt közöttünk. Közelebb kerültünk egymáshoz. Őszinte, nyugodt és mély beszélgetés volt, aminek nagyon örültem.

Bízom benne, hogy lesz még ilyen alkalom.

 

 Esti Hirlap rovatvezető

Aktuális

Egy hétig fokozottan ellenőrzi a rendőrség a biztonsági öv és a gyermekülés használatát

Szeptember 16-án országos közúti ellenőrzés kezdődött Magyarországon. A rendőrök...

Amikor a szerelem pillanataiból hivatás lesz

Új fejezet kezdődött az életemben: szertartásvezetőként mostantól párok egyik...

Gól nélküli döntetlennel kezdett Szalai László U16-os válogatottja Szlovéniában

Gól nélküli döntetlennel kezdte első nemzetközi mérkőzését a Szalai...

Történelmet ír Nairobi – először rendez szabadtéri atlétikai világbajnokságot Afrika

Nairobi rendezi a 2029-es szabadtéri atlétikai világbajnokságot, így a...

Sisák Attilát nevezték ki a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesévé

Szeptember 16-i hatállyal dr. Sisák Attila lett a Nemzeti...

Szarkopénia: észrevétlenül is fogyhat az izom – így lehet lassítani a folyamatot

Az életkor előrehaladtával fokozatosan csökkenhet az izomtömeg és az...

Éveken át dolgoztatták és bántalmazták a kiszolgáltatott embereket – elfogtak egy apát és fiát Seregélyesen

Éveken át használhattak ki kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket Seregélyesen....

Eltűnt Japán Global Hawkjának jele, roncsokat találtak a tengerben – a háromgépes felderítőflotta harmada veszhetett oda

Japán elveszíthette mindössze három Global Hawk stratégiai felderítő drónjának...

Esti Rikkancs – 2026. szeptember 16. Friss hírek, napi események

Egyszerre nyíltak ki évtizedek óta zárt dossziék és új...

Országos közlekedési körkép – 2026. szeptember 16.: pótlóbusz jár Rajka és Hegyeshalom között, több településen terelnek

A Hegyeshalom–Rajka–Pozsony vonalon járműhiba miatt pótlóbuszok közlekednek, Rajkán pedig...

Boldog Születésnapot Máté Krisztina

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Winkler Róbert

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK