Kovács László, a 20. századi egyetemes filmtörténet egyik legmeghatározóbb operatőre 2007. július 22-én hunyt el Beverly Hillsben. A Magyar Hollywood Tanács ma a világhírű magyar filmalkotóra emlékezik.
Cecén született 1933. május 14-én és Beverly Hillsben halt meg 2007. július 22-én. A Magyar Hollywood Tanács 2018-ban Kovács László-emléknappá nyilvánította május 14-ét. Szülőhelyén található sírjánál megemlékező koszorúzásokat tart a Tanács.
A 20. századi egyetemes filmtörténet egyik legmeghatározóbb operatőre, aki barátjával, Zsigmond Vilmossal együtt alapjaiban újította meg a hollywoodi filmgyártás képi világát az 1960-as és 1970-es években. Legfőbb jelentősége, hogy az úgynevezett „Új Hollywood” (New Hollywood) mozgalom vizuális úttörőjévé vált, szakítva a klasszikus stúdiórendszer merev, mesterséges és túlvágott formanyelvével.
Kovács László hozta el Amerikába az európai modernizmus szabadságát és a magyar operatőri iskola (Illés György köpönyege) hagyományait:
Természetes fények használata: Elvetette a stúdiók túlvilágított, művi beállításait, helyette a valóságos, természetes fényforrásokra (napfény, lámpák) támaszkodott.
Kézikamerás, gerillastílusú forgatás: Külső helyszíneken, gyakran engedélyek nélkül, mozgó járművekről dolgozott, ami dokumentarista nyersességet és realizmust adott a filmeknek.
Hosszú beállítások és mélységélesség: Teret engedett a színészi játéknak és a környezet organikus bemutatásának az aprólékosan megtervezett plánozással.
Mérföldkőnek számító filmjei
Munkássága generációk életérzését és a korszak ellenkultúráját határozta meg:
- Szelíd motorosok (Easy Rider, 1969): Ez a kultuszfilm hozta meg számára a világhírt. Az improvizatív, drogos látomások ihlette jelenetek és az amerikai táj monumentális, mégis nyers ábrázolása a szabadságvágy vizuális himnuszává vált.
- Öt könnyű darab (Five Easy Pieces, 1970): Bob Rafelson rendezővel és Jack Nicholsonnal közösen teremtették meg a korszak kiábrándult, karakterközpontú drámáinak prototípusát.
- Mi van, doki? (What’s Up, Doc?, 1972) és Papírhold (Paper Moon, 1973): Peter Bogdanovich rendezővel a klasszikus vígjátékok és a fekete-fehér filmek hangulatát élesztette újjá modern formában.
- Szellemirtók (Ghostbusters, 1984): Bizonyította, hogy a független művészfilmek után a nagy költségvetésű, speciális effektekkel dúsított hollywoodi blockbusterek világában is képes magas szintű vizuális egységet teremteni.
Történelmi és szakmai öröksége
Az 1956-os forradalom megörökítése: Zsigmond Vilmossal közösen, életüket kockáztatva több ezer méter filmre vették fel a budapesti eseményeket, majd a tekercseket kicsempészték Nyugatra. Ezzel az egész világ láthatta a magyar forradalom valóságát.
Presztízsteremtés az operatőröknek: Munkásságával elérte, hogy az operatőrt ne csupán technikusként, hanem a rendezővel egyenrangú társalkotóként, művészként ismerjék el Hollywoodban.
Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Díj: Emlékét és szakmai nagyságát ma a legrangosabb hazai operatőri elismerés őrzi, amellyel a legkiválóbb kortárs filmes szakembereket díjazzák.
Kovács László 1952–1956 között végezte el a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakát Illés György tanítványaként és még abban az évben emigrált, azóta az Egyesült Államokban élt és dolgozott.
1956-ban operatőrtanuló-társával, későbbi kollégájával, Zsigmond Vilmossal egy bevásárlószatyorba rejtett kamerával filmezték a forradalom eseményeit. 1956 végén elhagyták az országot azzal a csaknem tízezer méternyi filmanyaggal, amelyen a felkelést és a fegyveres összecsapásokat rögzítették. Ausztriába menekültek, ahol a felvételeket filmmé dolgozták fel és azt egy producer megvette. (Az alkotás 1961-ben került adásba a CBS amerikai televízióban.)
Zsigmond társaságában 1957-ben érkezett az Egyesült Államokba Kovács, ahol hat év múlva megkapták az amerikai állampolgárságot. Így emlékezett vissza Zsigmond Vilmos az Indexnek adott korábbi interjújában: „Öt évig nem kerültünk olyan helyzetbe, hogy filmezhessünk, de Kovács Lacival készenlétben álltunk, hogy megteremtsük az amerikai új hullámot. Bár lényegében sehogy sem nevezték ezt az időszakot, mégis nagyon fontos volt az amerikai művészfilm megújításának szempontjából.”
Kovács 1958 és 1967 között a Los Angeles-i Biztosító Intézet alkalmazottjaként dolgozott, majd a seattle-i tévélaboratórium munkatársa lett. Dolgozott gyermekfotósként is, majd Hollywoodban Zsigmond Vilmos segédoperatőre volt, később olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Bogdanovich, Kramer, Altman, Lester, Malle.
1967-ben lett operatőr és olyan emlékezetes filmekben dolgozott, mint a Halálfejesek (1967), a Szelíd motorosok (1969), Az Öt könnyű darab (1970), az Alice Csodaországban (1970), Az utolsó mozielőadás (1971), a Mi van, doki? (1972), a Papírhold (1973), a Huckleberry Finn (1974), a New York, New York (1977), az Édenkert a sikátorban (1978), a Frances (1982), a Szellemirtók (1984), a Kasszafúrók (1984), a Maszk (1985), a Két hét múlva örökké (2002). De a legemlékezetesebb filmje minden bizonnyal a Szelíd motorosok marad.
Munkáját többször ismerték el a filmszakma jelentős díjaival. Megkapta az Amerikai Filmakadémia Életműdíjat is. 1998-ban megkapta a Camerimage fesztivál, 2005-ben pedig a Magyar Operatőrök Társaságának életműdíját. Ez utóbbit, a Legenda-díjat 2005 októberében Budapesten, az Aranyszem Operatőr Fesztiválon személyesen vette át mestere, Illés György, valamint Tóth János és Zsigmond Vilmos társaságában. 2006 novemberében, az ’56-os forradalom 50. évfordulóján rendezett újabb Aranyszem Fesztiválon is ott volt a Legenda-díj, vagy ahogy akkor nevezték: A forradalom szeme díj (Arriman-díj) kitüntetettjei között: ekkor azok az operatőrök részesültek ebben az elismerésben, akik 1956-ban az utcákon voltak és az eseményeket kamerával rögzítették. Kovács Lászlót 2006 decemberében a Santa Fe-i filmfesztiválon is életműdíjjal tüntették ki.
