Tíz gól, Saka-mesterhármas, Mbappé-dupla, 0–4 után majdnem francia feltámadás, majd Bellingham végső csapása: Anglia 6–4-re verte Franciaországot a 2026-os futball-vb bronzmérkőzésén. Ez nem egyszerű vigaszmeccs volt, hanem egy vad, szinte követhetetlen futballhajsza, amelyben a franciák egy félidőn át mintha ott sem lettek volna, aztán kis híján visszarántották a meccset a szakadék széléről. Ilyen gólözönt korábban még egyetlen világbajnoki bronzmeccs sem hozott.
Eddig is voltak őrült bronzmeccsek a futball-világbajnokságokon, de ilyet még nem láthattunk, nem is lehet higgadtan elmesélni. Franciaország és Anglia papíron a világbajnoki bronzéremért játszott, a pályán viszont valami egészen más történt: egy tízgólos, elszabadult futballroham, amelyben Anglia előbb darabokra szedte Franciaországot, aztán majdnem maga alá temette a saját fölényét.
Franciaország–Anglia 4–6
Már az eredmény is olyan, mintha valaki véletlenül rossz sportágból írta volna át a számokat, nem futballból, nem világbajnoki bronzmeccsből.
Anglia úgy kezdett, mintha az Argentína elleni elődöntős sokkot csak egyetlen módon tudná kimosni magából: rohanni, támadni, lőni, újra támadni. Nem kivárásra játszott, hanem az első perctől úgy ment neki Franciaországnak, mintha a sebeket már csak gólokkal lehetne kezelni.
Franciaország viszont az első félidőben döbbenetesen üres lapos volt. Nem egyszerűen rosszul kezdett, hanem mintha fejben tényleg nem érkezett volna meg erre az estére. A párharcokban késve mozdultak, a védelem mögött folyamatosan nyíltak a rések, az angol támadók pedig újra és újra úgy indultak meg, mintha országút nyílt volna előttük.
Az első angol gól a 3. percben érkezett Rice korai bravúrjával. Lehetett volna azt mondani, korai ütés, belefér. De Anglia nem állt meg: jött a les miatt elvett Saka-gól, majd újabb angol rohamok, és a francia védelem egyre inkább elvesztette a kontrollt. Konsa gólja már mutatta, hogy Franciaország nemcsak hátul bizonytalan, hanem a kapu előtti alaphelyzetekben is sebezhető: elveszített fejpárbaj, rossz reagálás, érkező angol játékos, újabb találat.
Aztán jöttek Saka percei
A jobb oldalon újra és újra megindult, és minden labdaérintése fenyegető volt. Az egyik angol támadásnál már nem is klasszikus futball akciót láttunk, inkább üldözést: a francia kapus messze kint a kapujától, az angol támadók körülötte, a védelem szétesve, a labda pedig végül megint Angliánál kötött ki. Ebből lett a harmadik gól, és láttuk, hogyan csúszik ki a franciák kezéből a meccs.
A félidő végén Saka újra betalált. 0–4, egy vb-bronzmeccsen, a nagy Franciaország ellen, ami nem szimpla angol fölény volt, hanem francia futballbaleset. A pálya képe kegyetlen volt: Anglia minden átmenetből veszélyt csinált, Franciaország pedig úgy nézett ki, mint egy csapat, amely nem döntötte el, akar-e még bármit ettől a világbajnokságtól. Már nem az volt a kérdés, születhet-e francia gól, hanem hogy hányat lőnek még az angolok.
És jött a második szürreális félidő
A szünetben négyes francia csere, és onnantól mintha valaki másik filmet indított volna el. Mbappé szinte azonnal életet lehelt a meccsbe. A 48. percben érkező első francia gól még szépítésnek tűnt, de a pálya képe hirtelen mást kezdett mutatni, Franciaország el kezdett őrült tempóban hajrázni.
És az 54. percben jött Barcola gólja, amire már kapkodtuk a fejünket. A franciák elkezdték visszarántani a meccset, gyorsabb passzokkal, a szélek élni kezdtek, az angol védelem pedig először hátrált, aztán kapkodni kezdett.
Aztán Mbappé megint betalált. 0–4-ből 3–4 lett, és abban a pillanatban az egész mérkőzés átbillent. Ami addig angol gála volt, egyszerre angol meneküléssé változott. A franciák minden labdaszerzés után előre robbantak. Olise a jobb oldalon olyan labdákat próbált betenni, amelyeknél centiken múlt, hogy nem lett belőlük újabb gólhelyzet. Egy passza tökéletes ütemben indult, csak túl élesre sikerült, így a berobbanó társ már nem tudta befejezni. Ekkor már Franciaország nem túlélni, hanem levadászni akarta Angliát. A meccsben már nem volt megnyugvás, nem volt kontroll. Anglia megpróbált levegőhöz jutni, de a pálya másik végén mindig jött egy újabb francia hullám.
A hidratációs szünetnél Tuchel kezdett belenyúlni a csapatába. Jött Anderson, jött Bellingham, később James is. Anglia érezte, hogy már nem elég védekezni, kellenek a friss lábak, mert Franciaország a második félidőben egészen más sebességre kapcsolt.
Bellingham szinte rögtön helyzetbe is került: hatalmas ziccer, egy pillanat, amikor Anglia lezárhatta volna a meccset, de kimaradt. A következő pillanatban a másik oldalon már Olise válaszolt, de mellé ment. Ezekben a percekben már tényleg minden támadásban benne volt egy újabb gól. A bronzmeccs megszűnt bronzmeccs lenni; inkább olyan volt, mint egy nyílt pályás üldözés, ahol egyik csapat sem tud, vagy nem is akar fékezni.
Aztán a 84. percben Spence megindult, megtolta a labdát, betört, a francia védő elgáncsolta. Büntető Angliának. Ez volt az a pillanat, amikor Anglia visszavehette a fölényes irányítást. Saka állt oda, kivárt és a 86. percben belőtte. 3–5. Saka mesterhármasával Angliának bebetonozva látszott már a győzelme. Egy normális meccsen ez lett volna a vége. Egy bravúros háromgólos Saka-est, egy angol büntető, egy újra kétgólos előny. Csakhogy ez a meccs már régen nem volt normális, mert ekkor jött Dembélé, és a franciák a 90+6. percben parádés góllal válaszoltak. 4–5.
És megint ott volt a levegőben az elképzelhetetlen: hogy lehet ilyen, hogy Franciaország tényleg visszajött 0–4-ről? A stadionban, mindenhol mindenkiben ugyanaz a kérdés lógott: lehet ilyen? Lehet egy világbajnoki bronzmeccsen egy csapatnak négygólos hátrányból felállnia? Lehet, hogy Anglia ezt is kiengedi?
A francia rohamban Mbappé ment, Dembélé ment, Barcola ment, Olise kereste a labdákat, Anglia pedig próbált kapaszkodni abba, ami félidőben még kényelmes, sőt nevetségesen nagy előnynek tűnt.
A választ Bellingham adta meg. A 90+8. percben betalált, és ezzel kíméletlenül lezárta a mérkőzést. Franciaország még éppen a csodát kergette, amikor Anglia rácsapta az ajtót a visszatérésre.
Franciaország–Anglia 4–6
Ilyen bronzmeccset eddig nem láthattunk a világbajnokságon: tízgólos futballrohamot, amelyben Anglia előbb szétszedte Franciaországot, majd kis híján maga alá temette a saját fölényét. A meccs nemcsak eredményt hozott, hanem jeleneteket is: Rice korai csapását, Saka száguldásait, Mbappé dühös visszatérését, Dembélé reményt adó gólját és Bellingham végső ütését.
A gólok ritmusa önmagában elmeséli, milyen őrült este volt ez. Rice már a 3. percben betalált, Konsa a 19.-ben növelte az angol előnyt, majd Saka a 37. és a 45+1. percben is lecsapott: a félidőben 0–4 állt az eredményjelzőn. Innen indult a francia feltámadás. Mbappé a 48. percben szépített, Barcola az 54.-ben már 2–4-re hozta vissza a meccset, Mbappé 67. percben szerzett második gólja után pedig 3–4-nél hirtelen minden újra nyitott lett.
Anglia az Argentína elleni sokk után nem rogyott meg: hat gólt rúgott Franciaországnak, Saka történelmi estébe futballozta magát, Bellingham csereként is döntő pillanatban villant, a csapat pedig bronzéremmel zárta a tornát.
Franciaország viszont viheti magával a fájó kérdést: mi lett volna, ha nem dob el egy teljes félidőt? A második játékrészben ott volt bennük minden, ami korábban hiányzott: sebesség, düh, hit, minőség és karakter. Csakhogy egy vb-bronzmeccset nem lehet a 46. percben elkezdeni, főleg nem akkor, ha addig Anglia már négy gólt rúgott.
A rekord pedig külön óriási csattanó
A világbajnoki bronzmeccsek korábbi legnagyobb gólzápora Franciaországhoz kötődött: 1958-ban a franciák 6–3-ra verték az NSZK-t, vagyis kilenc gól született. Most Franciaország a másik oldalon állt, és egy még nagyobb gólözön részese lett: a 6–4 már tízgólos bronzmeccs. Ilyenből korábban nem volt a vb-k történetében.
A gólzápor magyar szemmel is kap külön visszhangot. A mostani 6–4 nemcsak a bronzmeccsek rekordját döntötte meg, hanem világbajnoki mérkőzésen 1982 óta nem született ennyi gól: akkor Magyarország 10–1-re verte Salvadort. Anglia neve mellett pedig óhatatlanul ott rezeg a magyar futball egyik legnagyobb emléke is: az 1953-as Wembley-meccs, az évszázad mérkőzése, amikor a magyar válogatott 6–3-ra győzte le Angliát. Az másik korszak, másik történet, de a számok most furcsán összeérnek: 6–3, 10–1, majd 6–4 – futballtörténeti gólözönök, amelyek közül az egyik legnagyobb magyar névjegy volt.
