Hetvenhét éves korában meghalt Deák Bill Gyula. Bill Kapitány, a magyar blueskirály, a Hobo Blues Band klasszikus korszakának egyik legfontosabb hangja, Torda az István, a királyból, a Rossz vér és a Kőbánya blues énekese egy sikeresnek mondott műtét után váratlanul, álmában hunyt el. A család csütörtök délelőtt jelentette be a halálhírt. Egy olyan előadó távozott, akit nem kellett bemutatni: néhány hang elég volt ahhoz, hogy mindenki tudja, ki áll a mikrofon mögött.
„Elnémult a mikrofon. Elment az ember”
– ezekkel a szavakkal közölték szeptember 17-én Deák Bill Gyula halálhírét hivatalos közösségi oldalán. A család tájékoztatása szerint az énekes 77 éves korában, egy sikeresnek mondott műtét után váratlanul aludt el örökre. A hozzátartozók azt kérték, kapjanak időt a veszteség feldolgozására, a búcsúztatás részleteiről később adnak hírt.
Deák Bill Gyula halálával a magyar rock és blues egyik utolsó olyan nagy alakja távozott, akinek pályája nem egyszerűen lemezekből és koncertekből állt. Az ő hangjában benne volt Kőbánya, a hatvanas és hetvenes évek klubvilága, a Hobo Blues Band felemelkedése, a magyar rockzene egyik legerősebb korszaka és egy olyan élet története, amelyben a veszteség nagyon korán megérkezett. Ő azonban abból, ami másnak talán egy életre szóló törést jelentett volna, végül saját hangot teremtett.
1948. november 8-án született Budapesten, Kőbányán. Gyerekként egyáltalán nem zenésznek készült. Futballozni akart, jó játékosnak tartották, ő maga pedig egész életében megőrizte a labdarúgás és különösen a Ferencváros iránti szeretetét. Tizenegy éves volt, amikor egy orvosi műhiba következtében elveszítette az egyik lábát. A futballistaálom ezzel véget ért, és később maga is úgy beszélt erről az időszakról, mint arról a pontról, amely után másfelé kellett keresnie az útját.
A gyerekkora messze volt attól a világtól, amelyet később a sztárság szóval szokás leírni. Kőbányán nőtt fel, szűkös körülmények között, és évekkel később úgy fogalmazott: hatan laktak egyetlen kis szobában, konyhájuk sem volt, a vécé a folyosó végén állt. Szerinte éppen ezekből a tapasztalatokból nőtt ki benne az a lelki világ, amelyben a blues később természetes nyelvvé vált. „Aki nem élt meg nehéz éveket”, mondta egyszer, aligha értheti igazán, mi a blues.
Nem valamiféle gondosan megtervezett művészi pálya következett. A kőbányai Sztár együttesben kezdett külföldi dalokat énekelni, majd megfordult a Napsugár, a Wanderers és a Loyd környékén, kapcsolatba került a Syrius zenészeivel is. Orszáczky Jackie, Radics Béla, Jimi Hendrix, a Rolling Stones és az amerikai blues világa egyaránt hatott rá. Fiatalon énektanárhoz is járt, sőt olyan hangot hallottak benne, amelyből akár operaénekesi pálya is lehetett volna, őt azonban sokkal jobban vonzotta a rock és a blues szabadsága.
A Hobo Blues Bandben talált rá az ország
Póka Egont már Kőbányáról ismerte, és ez a kapcsolat később döntőnek bizonyult. Deák Bill előbb vendégként lépett fel a Hobo Blues Banddel, majd 1979-ben állandó tag lett. Az Omega és a HBB közös országos turnéjának idején már Benkő László és Kóbor János is közbenjárt azért, hogy hivatalosan is mehessen a zenekarral. Ettől kezdve Bill hangja összeforrt a Hobo Blues Band klasszikus korszakával.
A HBB-ben nem egyszerűen egy újabb énekes állt Földes László Hobo mellett. Bill olyan hangot vitt a zenekarba, amelynek Magyarországon alig volt előzménye: mély, érdes, mégis hajlékony hangot, amelyben egyszerre volt jelen a blues súlya és a magyar külvárosok világa. A korszak egyik jelképévé vált a Kopaszkutya is. Szomjas György 1981-es filmje nemcsak egy zenekar történetét mutatta meg, hanem egy egész, a hivatalos kultúrán kívül élő rockvilágot, amelynek Deák Bill arca és hangja is meghatározó része lett.
Aztán 1983-ban jött egy szerep, amely akkor is eljuttatta a nevét milliókhoz, akik talán soha nem jártak blues koncertre. Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperájában ő lett Torda, a táltos. Az alakítás nem idegen szerep volt rajta, hanem szinte rá simult arra az elementáris hangra és színpadi jelenlétre, amelyet addigra már kialakított. Évtizedekkel később is úgy beszélt Tordáról, mint pályája egyik legkedvesebb korszakáról, a rockopera dalait pedig továbbra is énekelte koncertjein.
1990-ben az István, a királyt a Népstadionban is előadták, hatalmas közönség előtt. Bill később azt mondta erről az időszakról, hogy az emberek sírtak az előadás alatt, a fiatalok pedig magyar zászlókat lengettek. Torda szerepe addigra már régen túlmutatott egyetlen színházi feladaton: a magyar rockkultúra egyik ikonikus alakítása lett.
Rossz vér – amikor Bill saját néven is legenda lett
1984-ben jelent meg első önálló nagylemeze, a Rossz vér. A lemezt ugyanaz a nagy formátumú zenészkör készítette, amely a korszak magyar rock- és blueszenéjének meghatározó része volt: többek között Póka Egon és Tátrai Tibor játszott rajta, Presser Gábor pedig szintén közreműködött a munkában. A címadó dal mellett olyan számok kerültek az albumra, mint az Őrülj meg, kicsi!, a Ne szeress engem!, a Mindenem a tévé vagy A felszarvazottak balladája.
A Rossz vér azért maradt életben több mint négy évtizeden át, mert nem próbált amerikai bluest utánozni. Ugyanazt a fájdalmat és dühöt hozta közel, de magyar mondatokkal, magyar történetekkel, pesti és kőbányai életekkel. Bill hitelességéhez az is hozzátartozott, hogy nem kívülről nézte ezt a világot. Ismerte a nélkülözést, a külvárosi utcákat, a kórházat, a veszteséget és azt az érzést, amikor az embernek újra kell építenie saját magát.
1985-ben távozott a Hobo Blues Bandből. Rövid időre Bencsik Sándorral létrejött a Bill és a Box Company, majd 1987-ben megszületett a Deák Bill Blues Band. Ettől kezdve évtizedeken keresztül a saját neve alatt járta az országot. Jöttek az új lemezek, köztük a Mindhalálig blues, a Bűnön, börtönön, bánaton túl, a Bort, bluest, békességet, a Hatvan csapás és A Király meséi, de Bill igazi közege mindvégig a színpad maradt.
Nem véletlenül hívták egyszerűen csak Billnek. Nem kellett hozzá vezetéknév, művésznév vagy hosszú bemutatás. A közönségnek ő Bill Kapitány volt, Hobo időnként Dukátnak hívta, mások a magyar blues királyaként emlegették. Orszáczky Jackie is használta rá ezt az elnevezést, és maga Deák Bill is úgy emlékezett, hogy tőle hallotta először.
Legendájának egyik legtöbbet idézett története Chuck Berryhez kapcsolódik. Bill évekkel később úgy idézte fel, hogy amikor Tátrai Tiborral vendégként játszottak az Old Boys előtt, Berry a színpad mögül hallotta őt énekelni, de nem látta. A történet szerint azt hitte, fekete énekes áll a mikrofon mögött, és amikor megtudta, hogy egy magyar fehér férfit hallott, döbbenten reagált. Innen maradt fenn a mondat, amely aztán egész életében elkísérte: Deák Bill a „legfeketébb hangú fehér énekes”. Bill később azt mondta, ez volt élete egyik legnagyobb dicsérete.
Mankóval ment fel a színpadra, és soha nem kért könnyítést
Deák Bill Gyula színpadi jelenlétéhez hozzátartozott a mankó is, de ő maga soha nem épített erre sajnálatra alapozott történetet. Évtizedeken keresztül ugyanazzal a természetességgel ment fel vele a színpadra, ahogyan más gitárt vagy mikrofont vitt magával. A fizikai nehézségekről tudott nyersen és humorral beszélni, de a koncerteken nem engedett az energiából.
2012 novemberében súlyos szívinfarktust kapott. Életmentő beavatkozást hajtottak végre rajta, majd hosszabb lábadozás következett. Néhány hónappal később azonban már a visszatérésre készült: 2013 tavaszán arról beszélt, hogy ismét kétórás koncertet akar adni. Fogyott, változtatott az életmódján, tornázott, és újra felment a színpadra.
Amikor 2019-ben a hetvenedik születésnapja után kérdezték, arról beszélt, hogy a Papp László Budapest Sportarénában tizenkétezer ember énekelte neki a születésnapi köszöntést.
„Tengernyi szeretet, ez tart életben”
– mondta. Ugyanebben az interjúban már arról is beszélt, hogy Hobóval az idő múlásával ismét közel kerültek egymáshoz. A magyar blues két meghatározó figurájának kapcsolata nem volt mindig egyszerű, de a közös múltat egyikük sem tudta és nem is akarta kitörölni.
Bill közben ragaszkodott ahhoz is, hogy ne váljon televíziós celebfigurává. Beszélt arról, hogy hívták különböző műsorokba és tehetségkutatókba, de nem akart olyan szerepet vállalni, amelyet idegennek érzett attól, amit egész életében képviselt. A koncert, az élő zenekar és a közönség maradt számára a lényeg.
A közönség pedig generációról generációra cserélődött előtte. Akik a nyolcvanas években a HBB-vel látták, később már a gyerekeikkel, majd az unokáikkal álltak ott a koncertjein. Bill nem nosztalgiaelőadóként ment tovább: hetven fölött is ugyanabban a hangfekvésben akarta énekelni a dalokat, és büszke volt arra, hogy nem kellett lejjebb transzponálnia őket.
2022-ben a magyar könnyűzenei életet gazdagító több évtizedes előadóművészi pályájáért és a magyar bluesban betöltött meghatározó szerepéért megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. Korábban életműdíjakkal és szakmai elismerésekkel is kitüntették, de ő újra és újra a közönséget nevezte a legfontosabb visszajelzésnek.
Még idén ősszel is koncertek várták volna. Október 9-én például Békéscsabán lépett volna fel a Rossz vér turnéval. Hetvenhét évesen sem egy visszavonult zenész életét élte: ment volna tovább, ahogy évtizedeken keresztül tette, városról városra, színpadról színpadra.
Deák Bill Gyula egyszer azt mondta, ha a budai elitbe születik, talán soha nem talál rá a blues. Neki Kőbánya volt az otthona, Magyarország az országa, és nem kereste mindenáron a külföldi karriert akkor sem, amikor lett volna rá lehetősége. „Magyarország és Kőbánya” – mondta még 75 évesen is, amikor arról kérdezték, miért maradt itthon.
A család egyelőre nem közölte Deák Bill Gyula búcsúztatásának időpontját és helyszínét. A halálhírt bejelentő közleményben azt kérték, hogy mindenki tisztelettel várja meg, amíg ők maguk adnak hírt a temetés részleteiről.
