Vastag Erika számára a festészet nem egyszerűen önkifejezés, hanem belső szükséglet és újratalálás. A Magyarországról indult alkotó életében Kréta szigete hozott döntő fordulatot: a tenger, a fények és a színek világa segítette hozzá ahhoz, hogy saját festői útja kiteljesedjen. Interjúnkban indulásáról, inspirációiról, technikáiról, küzdelmeiről és terveiről mesél.
Erika Magyarországon született 1979. január 28-án. Az elmúlt években hosszabb időszakokat töltött Görögországban, Kréta szigetén, a Chania régióban található Kalyves településen. Az itt eltöltött időszak fordulópontot jelentett számára, hiszen innen számítja tudatos alkotói életét, itt bontakozott ki festői identitása.
– Képzőművésznek születni kell, ahogy a közmondás mondja, mégis valahogy az ön élete másként alakult. Mikor, hol és hogyan találta meg önmagát a festészetben?
– A rajz és a festészet iránti vonzalmam egészen korai gyermekkoromig nyúlik vissza. Szinte természetes része volt az életemnek: a családi visszaemlékezések szerint hamarabb kezdtem rajzolni és festeni, mint járni, így bátran mondhatom, hogy ez a késztetés velem született. Mindig is egyértelmű volt számomra, hogy az alkotás nem csupán foglalkozás, hanem hivatás lesz az életemben. Gyermekkoromat azonban komoly kihívások kísérték: egy veleszületett betegség egészen húszéves koromig meghatározta a mindennapjaimat. Ez az időszak, bár sokat formált rajtam, megakadályozta, hogy a Képzőművészeti Egyetemre kerüljek. Amikor végül világossá vált számomra, hogy az életem milyen irányt vesz, a fókuszom időközben eltolódott: egy teljesen más területen folytattam tanulmányaimat, és a vállalkozói világban kezdtem el építkezni, hiszen fontos volt számomra a biztos megélhetés és a siker.
A festészethez való valódi visszatalálás azonban mindössze két évvel ezelőtt történt, amikor egy szigetre költöztem. Ott, a tenger közelségében, a végtelen kék árnyalatok és a természet inspiráló ereje újra felszínre hozta bennem az alkotás iránti mély, ösztönös vágyat. Akkor értettem meg igazán, hogy nincs más utam: festenem kell. Azóta, az első ecsetvonástól kezdve, megszakítás nélkül alkotok.
– Ha jellemezni kellene a festészetét, hová sorolná?
– Ha a kortárs művészeti irányzatok mentén kellene meghatároznom a festészetemet, leginkább az expresszionizmus és a pop art határterületén mozgó vizuális művészként jellemezném magam. Ez a megközelítés tükrözi azt a színvilágot és érzelmi intenzitást, amellyel dolgozom. Ugyanakkor a pontos besorolást nem tartom feltétlenül célravezetőnek a saját esetemben. Hiszek abban, hogy a művészet folyamatos fejlődés és kísérletezés eredménye. A mai technológiai környezet, amely szinte korlátlan lehetőséget kínál az önképzésre és új készségek elsajátítására, különösen inspiráló számomra. Éppen ezért tudatosan törekszem arra, hogy festészetemet minél szélesebb spektrumban gazdagítsam, új irányokat próbáljak ki, és folyamatosan fejlődjek.
– A festészetnek számtalan ága van, hová sorolja az alkalmazott technikákat, melyik alkotói spektrum jellemző önre?
– Elsősorban akrilfestékkel dolgozom, leggyakrabban feszített vászonra, jelenleg ez a technika áll hozzám a legközelebb, és ez határozza meg leginkább a munkáimat.
Ugyanakkor az alkotói spektrumomat tudatosan nem szűkítem le. A szigeti lét különösen inspiráló számomra: szeretem felfedezni az elhagyott, hétköznapi tárgyakban rejlő lehetőségeket, és új jelentéssel felruházni őket. Így gyakran festek különféle felületekre is, például bútorokra, faelemekre, régi ablakrészekre vagy akár festőpalettákra. Különösen közel áll hozzám a tengerparton talált kavicsokra való festés is, amely a mikroművészet finom, kihívásokkal teli, ugyanakkor rendkívül élvezetes formája. A jövőben szeretném tovább bővíteni technikai eszköztáramat: terveim között szerepel az olajfestészet alapos, magabiztos elsajátítása is.
– Festészetének vannak visszatérő elemei, esetleg központi üzenetei?
– Munkáim egyik legfontosabb inspirációs forrása a tenger és a napfelkelte színei, azon belül is különösen az üvegen visszatükröződő végtelen árnyalatgazdagság. Korai alkotásaim között ezért hangsúlyosan megjelentek az ólomüveg-hatású festmények, amelyekben az üveg tükröződésén keresztül igyekeztem megmutatni egy-egy szín sokféle, rejtett arcát. Ez a sajátos „üveghatás” azóta is visszatérő eleme a munkáimnak.
Számomra egy-egy szín soha nem önmagában létezik; mögötte számtalan finom árnyalat és érzelmi rezdülés húzódik meg. Ezért festményeimen az állatok, tárgyak vagy épületek gyakran eltérnek a megszokott színvilágtól: inkább egyfajta belső, érzelmi térképet jelenítenek meg arról, ahogyan én az adott pillanatban látom és megélem őket.
A képeim üzenete ugyanakkor mindig egyedi. Arra törekszem, hogy rávilágítsak: a szemünk által érzékelt valóság, a tárgyak és a rájuk vetülő színek, csupán egy rétege annak a gazdagabb, összetettebb világnak, amely valójában körülvesz bennünket.
– A festészet, ha csak nem világhírű valaki, nem kevés anyagi hátteret igényel. Önnek hogyan sikerül mindezt megteremteni?
– Őszintén szólva, ez az egyik legnagyobb kihívás számomra. Amikor az alkotás kerül a fókuszba, márpedig nálam ez gyakran teljes, szinte kizárólagos jelenlétet igényel, nehéz párhuzamosan jelen lenni abban a világban is, ahol a mindennapi anyagi kérdésekkel kell foglalkozni. Az alkotás során gyakran elveszítem az idő és a tér érzékelését, és igazán mély, hiteles munkák csak akkor születnek, ha ezt a szabadságot zavartalanul megélhetem. Eddig leginkább úgy tudtam fenntartani ezt az egyensúlyt, hogy minden beérkező forrást, legyen szó kisebb eladásokról vagy kiállítási visszajelzésekről, visszaforgattam az alkotásba. Sok esetben egy-egy elkészült mű tette lehetővé a következő megszületését. Ugyanakkor a művészettörténetben számos példa mutatja, milyen jelentős szerepe lehet a támogató közegnek vagy egy-egy elkötelezett mecénásnak egy alkotói pálya kiteljesedésében. Egyre inkább érzem, hogy a továbblépéshez és a nemzetközi szintű kibontakozáshoz elengedhetetlen egy stabilabb háttér megteremtése. Éppen ezért nyitott vagyok olyan együttműködésekre, amelyekben kölcsönös értékteremtés valósulhat meg:
olyan emberekkel szeretnék kapcsolódni, akik látnak a munkáimban jövőt és inspirációt, és akikkel egymást erősítve tudunk építkezni.
– Alkotóművészetében kik voltak azok, akiket példaképnek tekintett, vagy hatással voltak a művészetére?
– Mély tisztelettel tekintek mindazokra a művészekre, akik maradandó értéket teremtettek, és jelentős hatást gyakoroltak a művészettörténetre. Nem lennék hiteles, ha kiemelnék egy-egy nevet vagy alkotót. Az alkotás számomra egy belső folyamat: egyfajta ösztönös kifejezés, amely érzésekből és megélésekből táplálkozik. Természetesen folyamatosan tanulok, fejlődöm, és nyitott szemmel figyelem a művészeti világot, hiszen ma már szinte korlátlan lehetőségünk van inspirálódni. Ugyanakkor tudatosan törekszem arra, hogy mindezt a saját látásmódomon átszűrve, önazonosan jelenítsem meg. Számomra az a legfontosabb, hogy minden egyes alkotás őszinte legyen, és azt a belső tartalmat közvetítse, amit valóban át szeretnék adni, nem pedig azt, amihez hasonlítani szeretnék.
– Ön egy sokrétű alkotóművész, aki mindig keresi az új utakat, lehetőségeket. Hogy látja, a festészet egy magányos alkotói folyamat, vagy egy közösségi létállapot kivetítése?
– Számomra a festészet alapvetően magányos, befelé forduló alkotói folyamat. Egyfajta intenzív belső párbeszéd, amely során az ember a saját mélyebb rétegeiből, lelki világából hívja elő az érzéseket, és vetíti vászonra. Ugyanakkor a közösségi lét sem független ettől. A környezet, a kultúra és az adott közeg hangulata óhatatlanul hatással van az alkotóra. Különösen igaz ez akkor, ha az ember más kulturális térben él: számomra például fontos, hogy az ott megélt benyomásokat, hangulatokat is beépítsem a munkáimba. Így a festészetemben a közösségi élmények végső soron egyéni, belső képekké alakulnak át, olyan lenyomatokká, amelyek már az én saját megéléseimen keresztül születnek meg.
– Úgy tudom, hogy idén pályázott az MMA alkotói ösztöndíj pályázatára, mesélne erről?
– Igen, idén először pályáztam a Magyar Művészeti Akadémia alkotói ösztöndíjára. Valahogy most talált meg igazán ez a lehetőség, úgy éreztem, hogy az elmúlt időszak szakmailag és emberileg is megérlelt arra, hogy jelentkezzem. Különösen inspirálónak tartom a hároméves alkotói ciklust, mert jelenleg egy olyan életszakaszban vagyok, amikor szeretnék minél több kultúrát mélyebben megismerni. Nem csupán utazni szeretnék, hanem időt tölteni különböző országokban, hogy valóban átérezzem azok hangulatát, érzelmi világát, és ezekből a benyomásokból építkezhessek. Pályázatom címe: A világ érzelmi térképe színekben és formákban. Ennek keretében távolabbi régiók, többek között Kelet-Ázsia kevésbé ismert területei is foglalkoztatnak, ahol az ott szerzett inspirációk alapján szeretnék új festménysorozatokat létrehozni.
– Milyen kiállításai voltak az elmúlt időszakban?
– Az elmúlt időszakban elsősorban az alkotásra koncentráltam, így a klasszikus kiállítási jelenlét még kevésbé került a fókuszomba. Számomra jelenleg az online kiállítások jelentettek elérhető és izgalmas lehetőséget, hiszen így nemzetközi térben is meg tudtam jelenni. Ennek köszönhetően több országban – például Olaszországban, Iránban, az Egyesült Államokban és a Fülöp-szigeteken is szerepeltek munkáim, és nagy öröm számomra, hogy ezek közül több alkalommal díjazásban, illetve különdíjban is részesültek.
– Az alkotóművészetben is rendkívül fontos az állandó fejlődés lehetőségének szem előtt tartása. Önnél mindez miben valósul meg?
– Szeretném tovább bővíteni alkotói eszköztáramat, különösen az olajfestészet területén. Érdekel az anyaghasználat gazdagsága, a textúrák finomsága, valamint az a kifejezési mélység, amellyel a hangulatok még árnyaltabban jeleníthetők meg. Hiszem, hogy az ember élete végéig fejlődik, és ez a művészetre különösen igaz. Fontos számomra, hogy miközben megtalálom és egyre biztosabban képviselem a saját hangomat, nyitott maradjak a kísérletezésre is. Így szeretnék olyan alkotásokat létrehozni, amelyek technikailag és érzelmileg is egyre teljesebben fejezik ki azt, amit megélek.
– Milyen jövőbeli tervei foglalkoztatják?
– Jövőbeli terveimet elsősorban az alkotói kibontakozás és a nemzetközi tapasztalatszerzés határozza meg. A közeljövőben szeretnék lehetőséget találni arra, hogy Kelet-Ázsia több országába is eljussak, és az ott szerzett benyomások, hangulatok, kulturális élmények alapján új festménysorozatokat hozzak létre, amelyek egy-egy térség érzelmi világát dolgozzák fel. Fontos számomra az önkifejezés mellett az is, hogy a munkáim minél szélesebb körben eljussanak a közönséghez. Ennek érdekében szeretnék aktívabban jelen lenni nemzetközi kiállításokon és művészeti platformokon, és minden adódó lehetőséget megragadni arra, hogy bemutathassam az alkotásaimat.
– Köszönöm a beszélgetést!
Kriszt László
