Miközben a Duna rekordalacsony vízállása miatt a Paksi Atomerőmű teljes leállásra készül, Orbán Anita Facebook-oldalán szlovéniai látogatások, diplomáciai programok, koszorúzások és személyi döntések követik egymást. Magyar Péter már július 31-én közölte, hogy a külügyminisztert a környező országokkal való egyeztetésre kérte. Orbán Anita saját oldalán azonban továbbra sem jelent meg részletes tájékoztatás arról, kikkel beszélt, milyen választ kapott, és van-e bármilyen nemzetközi mozgástér. Ezt már saját követői közül is egyre többen kérdezik.
A Duna apadása napok alatt országos energiaválsággá nőtt. Július 30-án Paksnál mínusz 121 centiméteres vízállást mértek, ezért a már korábban elrendelt teljesítménycsökkentések után a második blokk teljesítményét is a felére fogták vissza. Az atomerőmű még aznap bejelentette, hogy 24–72 órán belül elkerülhetetlenné válhat mind a négy blokk leállítása, ezzel pedig megszűnik az erőmű villamosenergia-termelése. Paks közel kétezer megawattos teljesítményével a magyar áramtermelés csaknem felét biztosítja.
Magyar Péter július 31-én a százhalombattai Dunai Finomítóban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón ötvenmilliárd forintos veszteségről, a kritikus infrastruktúrák felkészítéséről és az energiaellátás növekvő kockázatairól beszélt. Ugyanott hangzott el az is, hogy Orbán Anita egyeztetni fog a környező országokkal a Duna vízállása miatt.
A helyzet súlyához képest Orbán Anita közösségi oldalán egészen más napirend látszik. Hosszú bejegyzésben számolt be a muravidéki magyar közösségnél tett hodosi látogatásáról, a Magyar–Szlovén Közös Alap támogatásairól, egy ljubljanai kiállításról és El Posznec Mária emlékéről. Korábban Tone Kajzer szlovén kül- és Európa-ügyi miniszterrel folytatott tárgyalásáról, valamint a Magyar Külügyi Intézet vezetőjének távozásáról írt.
Ezek mind lehetnek fontos külügyi feladatok. A sorrend és a hangsúly mégis megütközést keltett. Miközben a kormányfő energiakrízisről beszél, Paks blokkjait egymás után terhelik le, és az erőmű takarékos áramhasználatra kéri a lakosságot, a külügyminiszter oldalán nem a Duna és az energiabiztonság került az első helyre. A válsággal kapcsolatos kérdések a bejegyzések helyett a kommentmezőket árasztották el.
„A gond, hogy Szlovénia helyett Szlovákiába és Ausztriába kellett volna menni. A Duna vízállása miatt.”
Orbán Anita oldalán már nem néhány elszigetelt, indulatos hozzászólás látható. A Dunát és Paksot számon kérő kommentek sorra kapják a több száz reakciót, miközben a hozzászólók egymással is heves vitába keverednek. Vannak köztük kormánykritikusok, a korábbi kabinetet hibáztató hozzászólók és olyanok is, akik láthatóan az új vezetéstől vártak gyorsabb cselekvést.
Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó mondat mindössze ennyi volt:
„Rossz az irány. Ott nem folyik a Duna.”
(A hozzászólás csaknem hétszáz kedvelést kapott, másik majdnem kétezret.)
A szlovéniai program alatt egy másik kommentelő:
„Nincs tartalom, Anita! Tudtad? Itthon válsághelyzet van! Nincs víz.”
A hozzászólásra több százan reagáltak.
Egy újabb komment szerint a külügyminiszter
„mindennel foglalkozik, csak azzal nem, amivel kéne”
míg valaki egyenesen azt kérdezte:
„Esetleg nem Bécsben kellene tárgyalni a Dunáról?”
A legerősebb bírálatok már Orbán Anita teljes nyilvános szereplését vették célba. Az egyik követő így írt:
„Csak szólok, nincs víz a Dunában, kéne cselekedni. Nincs ambíciója felhívni az osztrák és német külügyet? Baj van, kéne segítség! Én elhiszem, a protokollt szereti, de kéne már dolgozni!”
Egy másik hozzászóló néhány szóban foglalta össze a közösségi oldalon kialakult hangulatot:
„Lassan nincs vizünk, áramunk, üzemanyagunk. Ön meg koszorúzgat?”
Többen a hodosi látogatás és a kiállítási program alatt is azt kérdezték,
miért nem a Duna, Paks és az energiaellátás szerepel a külügyminiszter üzeneteiben. „Tényleg ez volt a legfontosabb most?” – írta egyikük, majd hozzátette: „Nincs vizünk lassan, áramunk se lesz.”
A hozzászólások között bizonytalanság, elégedetlenség, számonkérések, kritikák, kérdések jelentek meg tömegével:
Talán nem inkább a Duna mentén felfelé kellene elindulni tárgyalni a víz hozam növeléséről te szerencsétlen???????? Eddig is nyilvánvaló volt, de most az első feladatnál egyértelműen kiderült, hogy TELJESSÉGGEL ALKALMATLANOK VAGYTOK az ország vezetésére !!!!!
Ausztria, Németország és Szlovákia felé kéne menni és tárgyalni a Duna és Paks ügyében! Komolyan mondom, mint, ha nem is ezen a Földön élne. Jelenleg nem az a kérdés, hogy miért nincs zsilipünk. Jelenleg az a kérdés miért nem tárgyalunk és lépünk azonnal a zsilipek megnyitása érdekében a fenti országokkal. Nincs mit tenni, csak szívni, ha ez a butaság van kiadva, hogy irány Szlovénia, a semminek.
történtek-e lépések a német és osztrák tározók ügyében, volna-e hatása egy részleges vízleeresztésnek Magyarországon, és mikorra érhetne ide az esetlegesen átengedett víz. a Duna menti államok külügyminisztereivel, a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottsággal és az Európai Bizottsággal sürgetett összehangolt tárgyalást.
De nincs a Dunában víz !!!!! Nem kéne intézkedni ..? Hogy lehet egy kormány ilyen béna … soha nem kellett Paksot leállítani !!!
A maga dolga lenne,hogy tájékoztatást kérjen a Duna vizének a korlátozásának a miértjeiröl? Rengeteg külföldön élő honfitárs ossza meg a képeket a felsőbb szakaszokról ahol semmi probléma a víz mennyiségével! Az országunk jelen helyzetben egy energetikai összeomlás szélén rogyadozik! Teljesen mindegy ki hogyan tekint a pártállásra,mindenki érdeke azt követeli,a tiszára nézve is,hogy valami történjen,mert így katasztrófába fog torkollni ez a helyzet ha nem változik! Tisztelettel kérem ha valaki olvass ezt, a Külügyminiszter Asszony valós problémamegoldó cselekvésbe forgassa át az összes energiáját ami az össznépi érdek!
Orbán Anita nyilvános oldalán a cikk lezárásáig nem jelent meg olyan beszámoló, amely elmondta volna, pontosan kikkel beszélt, milyen adatokat kapott, milyen segítséget kért, és milyen válaszok érkeztek.
Öt éven át Magyarország energiabiztonságáért felelt
Orbán Anita szakmai múltja miatt a várakozás jóval nagyobb annál, mint ami egy külpolitikai ügyekkel most ismerkedő miniszterrel szemben indokolt lenne. 2010 és 2015 között Magyarország energiabiztonságért felelős utazó nagykövete volt. Ebben a tisztségében az Európai Parlament és az amerikai kongresszus előtt is meghallgatták, a TISZA saját bemutatása pedig nemzetközileg elismert energiabiztonsági szakértőként ír róla. Később amerikai LNG-vállalatoknál, majd a Vodafone magyar és nemzetközi vezetésében dolgozott.
A terület tehát nem idegen tőle. Évekig határokon átnyúló energiaügyi kérdésekkel, regionális együttműködésekkel és nemzetközi tárgyalásokkal foglalkozott. Pontosan ismeri azokat a diplomáciai csatornákat, amelyeken Ausztriával, Szlovákiával, Németországgal és az uniós intézményekkel azonnali egyeztetést lehet kezdeményezni.
Ezért keltett rossz benyomást Magyar Péter július 31-i mondata is, amely szerint arra kérte Orbán Anitát, hogy lépjen kapcsolatba a környező országok külügyminisztereivel. A Duna apadása, Paks teljesítménycsökkentése és a közelgő teljes leállás addigra már napok óta ismert volt. Jogosan merül fel, hogy miért a teljes leállás küszöbén kellett külön bejelenteni a kapcsolatfelvételt, és miért nem korábban indult el a lakosság tájékoztatása.
Magyar Péter később, a paksi sajtótájékoztatón már arról beszélt, hogy Orbán Anita felvette a kapcsolatot osztrák, német és szlovák kollégáival. A közölt válasz szerint a felső-dunai országok részéről nem látható mesterséges vízvisszatartás. Az egyeztetés tehát megtörtént, erről azonban ismét Magyar Péter tájékoztatta a nyilvánosságot, nem maga a külügyminiszter.
Egy országos energiaválság közepén kevés az, hogy a háttérben lezajlik néhány telefonbeszélgetés. Az embereknek tudniuk kell, mit kérdezett a magyar fél, milyen adatokat kapott, van-e egyáltalán lehetőség összehangolt üzemeltetésre, és mit tesznek akkor, ha a felső-dunai országok nem tudnak érdemi segítséget adni. Orbán Anita oldalán ezek helyett továbbra is a szlovéniai találkozók, a muravidéki program és a Külügyi Intézet vezetőváltása szerepelt részletesen.
A „zsilipek megnyitása” nem old meg mindent, az egyeztetés mégis szükséges
A kommentekben sokan azt követelik, hogy Ausztria, Németország vagy Szlovákia „nyissa meg a zsilipeket”, és engedjen több vizet Magyarország felé. A Duna felső szakaszán működő duzzasztók és vízerőművek valóban befolyásolják a helyi vízszintet és a víz átfolyásának időzítését, de nem rendelkeznek korlátlan, bármikor továbbküldhető vízkészlettel. Egy összehangolt üzemrend átmenetileg segíthet, a hiányzó csapadékot és a rendkívül alacsony természetes vízhozamot azonban nem pótolja.
Ettől még a tárgyalásoknak van értelmük. Éppen a külügyi és vízügyi egyeztetésekből derülhet ki, van-e bármilyen mozgástér, mekkora vízmennyiségről lehet szó, mikor érhetne Magyarországra, és jelentene-e valódi segítséget Paksnál. A nyilvános, pontos tájékoztatás azokat a félreértéseket is tisztázhatná, amelyek szerint a felső-dunai országok szándékosan „elzárták” a folyót.
A kommentelők kérdésének másik fele már Magyarországról szól: miért nincs a Duna hazai főágán olyan vízlépcső, amely képes volna magasabban tartani a vízszintet? A Paksi Atomerőmű saját közleménye szerint a felső szakasz vízlépcsői megfogják a hordalék jelentős részét, miközben a magyar szakaszon nincs vízlépcső, a folyó tovább szállítja a hordalékot. A korábbi mederkotrásokkal együtt ez a meder mélyüléséhez és a vízszint tartós csökkenéséhez vezetett.
A mostani válságot az is súlyosbítja, hogy Paks vízkivételi rendszerének szívócsonkjai a rendkívül alacsony vízszint miatt már nem tudják ellátni a feladatukat, holott a Dunában lévő vízmennyiség a blokkok hűtéséhez még elegendő volna. A szívócsövek mélyebbre helyezésének előkészítése megkezdődött, de az erőmű közlése szerint a megoldás csak néhány éven belül készülhet el.
A korábbi kormányok mulasztásai valósak, de a válságot most kell kezelni
Orbán Anita védelmében többen azt írták, hogy a jelenlegi kormány alig néhány hónapja van hivatalban, ezért nem kérhető rajta számon az elmúlt évtizedek vízgazdálkodása. Ebben igazuk van. Egy dunai vízlépcsőt, a paksi vízkivételi rendszer átalakítását vagy az ország teljes vízmegtartó rendszerét nem lehet néhány hét alatt megépíteni.
Az előző kormányoknak hosszú éveik voltak arra, hogy felkészüljenek a Duna egyre alacsonyabb vízállására, a medermélyülésre és Paks műszaki korlátaira. A jelenlegi válság mögött több évtizedes döntések és elmulasztott beruházások állnak. A felelősségük ettől világos.
A TISZA-kormány azonban a meglévő rendszerrel, annak ismert hibáival együtt vette át az ország vezetését. Most az ő feladata a gyors reagálás, a nemzetközi kapcsolatok mozgósítása és a lakosság időben történő felkészítése. Az örökölt problémák elmondása önmagában nem tartja üzemben Paksot, és nem válaszolja meg azt sem, miért csak a leállás közvetlen közelében került elő az önkorlátozás és az energiakrízis lehetősége.
Az MVM-nél ráadásul júliusban jelentős vezetőváltások is történtek. Július 8-tól Bertalan Zsolt vette át a vezérigazgatói és az igazgatósági elnöki feladatokat, miközben több igazgatósági tag távozott. Az állami energiacsoport nem maradt vezetés nélkül, de az átalakítás időzítése érthetően növelte a bizonytalanságot egy olyan időszakban, amikor egyszerre került nyomás alá Paks, a villamosenergia-rendszer és az üzemanyagpiac.
A kommentelők már nem újabb protokollképeket várnak
A muravidéki magyar közösség támogatása értékes ügy. A szlovén–magyar kapcsolatok, a közös alapok, a kulturális programok és a külhoni magyarok érdekképviselete is része a külügyminiszter munkájának. Válsághelyzetben azonban az ország figyelme máshová fordul, és a politikusok nyilvános kommunikációját is más mércével nézik.
Most minden mosolygós fénykép, koszorúzás és hosszú protokollbeszámoló mellett ott áll a kérdés: mi történik a Dunával, mi lesz Pakssal, lesz-e elegendő áram, és milyen intézkedésekre készüljön a lakosság? Orbán Anita oldalának követői ezekre várnak választ. A hozzászólásokból az is látszik, hogy a türelmetlenség már az új kormány saját táborának határain belül is megjelent, még ha az egyes kommentelők politikai kötődését nem is lehet biztosan megállapítani.
Az egyik hozzászólás talán minden másnál pontosabban foglalta össze ezt az érzést:
„Én elhiszem, a protokollt szereti, de kéne már dolgozni.”
Orbán Anita öt éven át Magyarország energiabiztonságért felelős utazó nagykövete volt, később nemzetközi energetikai vállalatokban dolgozott, ma pedig külügyminiszterként vezeti a magyar diplomáciát. Ezzel a szakmai háttérrel joggal várható tőle gyors, határozott és látható fellépés, valamint közvetlen, világos tájékoztatás arról, mit tesz a kormány a Duna apadása és az energiakrízis kezelésére.
Ehhez képest a nyilvánosság nem tőle, hanem Magyar Pétertől tudta meg, hogy a kapcsolatfelvétel megtörtént a környező országokkal. Orbán Anita saját oldalán közben továbbra is protokollprogramok, kulturális látogatások és mosolygós tárgyalási fotók sorakoznak, miközben a követői azt kérdezik: kikkel beszélt, milyen válaszokat kapott, milyen lehetőségek maradtak Magyarország számára, és mi következik most.
A válság közepén az emberek nem találgatni akarnak a kommentmezőkben, és nem újabb protokollképeket várnak. Azt szeretnék látni, hogy a külügyminiszter érti a helyzet súlyát, személyesen áll ki, elmondja, milyen lépéseket tett, és időben tájékoztatja az országot. Most nem a díszlet számít, hanem a látható munka, a világos válaszok és a határozott irány.
