Száztizenhárom éve, 1913. augusztus 21-én hunyt el Pfaff Ferenc, a Magyar Királyi Államvasutak egykori főépítésze. Munkája nyomán a vasútállomások egyszerű kiszolgálóépületekből a városok tekintélyt sugárzó kapuivá váltak. Zágráb, Szeged, Miskolc és Arad pályaudvara ma is őrzi annak az építésznek a kézjegyét, aki több tucat állomásépülettel formálta át Közép-Európa vasúti arculatát.
A 19. század végén a vasút már nem csupán az utazást és az áruszállítást szolgálta. Az állomás volt az első épület, amelyet az érkező megpillantott és sok esetben ez közvetítette az első benyomást az adott település rangjáról. Az állomásépítés ezért egyszerre jelentett közlekedési, városfejlesztési és építészeti feladatot. Pfaff Ferenc felismerte, hogy egy pályaudvarnak működőképesnek és könnyen áttekinthetőnek kell lennie, de közben méltóságot is kell sugároznia. Épületei így nem pusztán vasúti létesítmények, hanem a városkép meghatározó elemei lettek.
Mohácsról került a magyar vasút szolgálatába
Pfaff Ferenc 1851. november 19-én született Mohácson. Tanulmányait a budapesti József Műegyetemen végezte és 1880-ban szerzett építészi oklevelet. A Magyar Királyi Államvasutak szolgálatába 1887-ben került, ahol később a magasépítési osztály vezetőjeként és a társaság főépítészeként dolgozott. Olyan időszakban kapott meghatározó szerepet, amikor a vasúthálózat gyorsan bővült és a forgalom növekedése miatt számos városban új állomásépületre vagy a meglévő pályaudvar jelentős átépítésére volt szükség.
A MÁV-csoport történeti összefoglalója szerint mintegy húszéves vasúti pályafutása alatt 38 állomásépületet tervezett. Más építészettörténeti feldolgozások körülbelül harminc jelentős pályaudvart kapcsolnak közvetlenül a nevéhez. Az eltérő számok hátterében az állhat, hogy Pfaff és munkatársai nemcsak teljesen új épületeket alkottak, hanem korábbi állomásokat is kibővítettek vagy gyökeresen átformáltak. A munkák egy része az ő közvetlen tervei alapján készült, míg más esetekben az általa vezetett MÁV-osztály végezte a tervezést.
Zágrábtól Szegedig sorra emelkedtek az állomáspaloták
Pfaff egyik első jelentős vasúti munkája a fiumei, mai nevén rijekai pályaudvar volt. Ezt követte a zágrábi főpályaudvar, amelyet 1892-ben nyitottak meg. A hosszú, szimmetrikus homlokzattal és hangsúlyos középrésszel kialakított neoreneszánsz épület ma is a horvát főváros egyik meghatározó középülete. Nem egyszerűen az utasforgalmat szolgálta, hanem a gyorsan fejlődő Zágráb rangját és a vasút gazdasági jelentőségét is kifejezte. Pfaff munkássága később Fiume és Zágráb mellett Temesvárra, Kolozsvárra, Eszékre, Szatmárnémetibe, Versecre és Pozsonyba is eljutott.
Magyarországon különösen Miskolc őrzi gazdagon az építész örökségét. A Gömöri pályaudvart 1899-ben adták át, a Tiszai pályaudvar ma ismert épülete pedig 1901-ben készült el a tervei alapján. A két állomás eltérő mérete ellenére hasonló építészeti gondolkodást tükröz: a célszerű belső elrendezést gondosan megformált homlokzatokkal, dísztéglával és historizáló részletekkel kapcsolta össze. A Tiszai pályaudvar tornyos középrésze és vörös téglás homlokzata ma is a miskolci városkép egyik legismertebb eleme, míg a kisebb Gömöri pályaudvart eredeti arányai és gazdag terrakotta díszítése teszi különlegessé.
A szegedi pályaudvar 1902-ben nyerte el mai alapformáját. Az épület különlegessége, hogy a város felőli előtér és a vasúti vágányok között jelentős szintkülönbség van. Pfaff ezt nem akadályként kezelte, hanem az épület belső rendszerének részévé tette. Az alsóbb szinten szolgálati és kiszolgálóhelyiségek kaptak helyet, míg az utasforgalmi terek magasabban helyezkedtek el. A pályaudvar a második világháborúban megsérült és később több átalakításon esett át, de a 2000-es évek felújításakor ismét előtérbe kerültek eredeti építészeti értékei.
Az aradi pályaudvar terve az 1900-as évek elején született és az építkezés több éven keresztül tartott. Az eredeti, nagyszabású elképzeléseket pénzügyi okokból egyszerűsíteni kellett, de az elkészült állomás így is a térség egyik legimpozánsabb vasúti épülete lett. Homlokzata a második világháború bombázásaiban súlyosan megsérült és az eredeti megjelenés egy része elveszett. Az épületet az 1950-es években helyreállították és ma is Arad legfontosabb vasúti központjaként működik.
Nem díszleteket, hanem működő középületeket tervezett
Pfaff pályaudvarainak monumentalitása nem öncélú díszítésből fakadt. Az állomásépületek méretét az utasforgalomhoz igazították, belső rendszerükben pedig össze kellett hangolni a pénztárak, várótermek, szolgálati helyiségek, éttermek és poggyászkezelő terek működését. Az építész hasonló funkcionális alapokra minden városban sajátos megjelenést épített. A pályaudvarok ezért felismerhetően ugyanahhoz a vasúti építészeti korszakhoz tartoznak, mégsem egyszerű másolatai egymásnak.
Munkáin gyakran megjelent a reneszánsz formavilága, a historizmus és az eklektika. Kedvelte a szimmetrikus homlokzatokat, a hangsúlyos központi csarnokokat, a dísztéglát és a nagy ablakfelületeket. Pécsett Zsolnay-kerámiák gazdagítják az általa tervezett pályaudvart, Miskolcon pedig klinkertégla és terrakotta domborművek adnak sajátos karaktert az épületeknek. A díszítés mellett mindig fontos maradt az áttekinthetőség, az utasok megfelelő vezetése és a vasúti kiszolgálás zavartalan működése.
Országhatárok választják el, az építészet összeköti őket
Pfaff állomásépületei ma Magyarország, Horvátország, Románia, Szerbia és Szlovákia területén találhatók. Az egykor egységes vasúthálózat városait ma országhatárok választják el, az épületek azonban továbbra is ugyanannak a korszaknak és ugyanannak a tervezői szemléletnek az emlékei. Sok pályaudvar ma is eredeti rendeltetését szolgálja és naponta utasok ezrei haladnak át a több mint egy évszázaddal ezelőtt kialakított csarnokokon.
Nem minden épület őrizhette meg eredeti formáját. Több pályaudvar megsérült a második világháborúban, mások a későbbi vasútfejlesztések vagy átépítések során veszítették el díszeik és szerkezeti elemeik egy részét. Néhány állomást teljesen lebontottak, míg másokat műemléki igénnyel állítottak helyre. A fennmaradt épületek nemcsak a vasúttörténet, hanem az egész közép-európai építészeti örökség fontos darabjai.
A pályaudvarokon túl is maradandót alkotott
Pfaff Ferenc munkássága nem korlátozódott a vasútállomásokra. Ő tervezte a MÁV szegedi igazgatósági épületét és az 1896-os millenniumi kiállítás közlekedési csarnokát is, amely később a Közlekedési Múzeum otthona lett. Munkái azt mutatják, hogy az ipari és közlekedési építészetet ugyanolyan művészi igénnyel kezelte, mint más építészek a palotákat vagy a reprezentatív közintézményeket. Számára a használhatóság és a szépség nem egymást kizáró szempont volt, hanem ugyanannak az építészeti feladatnak a két oldala.
Pfaff Ferenc 61 évesen hunyt el Budapesten. Nevét sokáig elsősorban a vasúttörténészek és az építészek ismerték, miközben alkotásai generációk mindennapi utazásainak hátterét adták. Öröksége ma is azt üzeni, hogy egy közlekedési épületnek nem kell csupán praktikusnak lennie. Egy jól megtervezett pályaudvar méltó kapuja lehet egy városnak és több mint száz év elteltével is képes meghatározni annak arculatát.
Forrás: MÁV-csoport Magazin
