Egy év, egy rózsa, ezer emlék – miért olyan fontosak nekünk az évfordulók?
Eltelt egy év. Pontosan egy évvel ezelőtt költöztem be A Nagy Ő villájába úgy, hogy fogalmam sem volt arról, mi vár rám. Nem tudtam, meddig maradok, hány rózsát kapok, milyen érzésekkel jövök majd haza és legfőképpen azt sem, hogy végül én leszek A Nagy Ő győztese. Ma már maga a műsor és az Andrással való kapcsolatom is az életem egyik lezárt fejezete. Az emlékek viszont megmaradtak. Ahogy az első rózsám is.
Az évfordulók különös dolgok. Egy dátum a naptárban, amely valaki másnak semmit sem jelent, bennünk viszont egyetlen pillanat alatt képes elindítani egy egész filmet. Egy illatot. Egy zenét. Egy mondatot. Egy érintést. Egy helyet. És hirtelen pontosan emlékszünk arra, hol álltunk, mit viseltünk, mitől féltünk vagy éppen mennyire boldogok voltunk.
Miért érintenek meg bennünket ennyire az évfordulók?
Az ember nemcsak eseményeket őriz, hanem az azokhoz kapcsolódó érzéseket is. Egy szép évforduló jóleső nosztalgiát hozhat. Mosolygunk azon, kik voltunk akkor, felidézzük az embereket, akik velünk voltak és néha néhány percre még azt a régi önmagunkat is visszakapjuk.
A nehéz évfordulók egészen másképp működnek. Egy szakítás, egy veszteség, egy kudarc vagy életünk valamely fájdalmas időszakának dátuma akkor is megérinthet bennünket, amikor már azt gondoltuk, régen túl vagyunk rajta.
De szerintem az évfordulók egyik legérdekesebb kérdése nem az, hogy mi történt velünk akkor, hanem az, hogy:
Hol tartok ahhoz a nőhöz képest, aki egy évvel ezelőtt voltam?
Én most pontosan ezt érzem.
Az első rózsától a rózsaboxig
Amikor A Nagy Ő-ben megkaptam az első rózsámat, még nem tudhattam, lesz-e második. Azt pedig végképp nem, hogy egyszer az utolsó rózsát is én kapom majd meg. Arra viszont nagyon emlékszem, hogy az első már akkor fontos volt nekem.
Vigyáztam rá a villában. Meg akartam őrizni. Szépen megszárítottam és hazahoztam magammal. Később a többi rózsával együtt sem volt szívem kidobni. Most pedig, az egyéves évforduló környékén készítettem belőlük egy rózsaboxot.
Nem azért, mert vissza akarok menni oda.
Hanem azért, mert ott voltam. Megéltem. Az enyém volt.
Szerintem óriási különbség van aközött, hogy valaki a múltban él vagy egyszerűen tiszteli a saját múltját. Én nem szeretem kidobni azokat a dolgokat, amelyekhez valódi érzelmek kapcsolódnak. Fotókat, leveleket, apró tárgyakat, emlékeket őrzök. Nem azért, mert visszavágyom egy adott időszakba, hanem mert ezek mind az életem egy-egy fejezetének bizonyítékai.
Kik azok, akik mindent megőriznek?
Vannak, akik egy kapcsolat vagy életszakasz lezárásakor szinte azonnal selejteznek. Kidobják a tárgyakat, törlik a fotókat, eltüntetik mindazt, ami a múltra emlékezteti őket. Számukra ez segíti az újrakezdést.
Mások – és én egyértelműen közéjük tartozom – emlékőrzők.
Mi képesek vagyunk egy szárított virágban sokkal többet látni egy régi növénynél. Egy tárgyhoz történetet kapcsolunk. Nem az értéke számít, hanem az, amit képvisel.
És igen, lehet, hogy ebben van egy kis „Bika” is.
Tipikus Bika? Lehet…
Bika vagyok és amikor utánanéztem, milyen tulajdonságokat társít az asztrológia ehhez a jegyhez, el kellett mosolyodnom.
A Bikákat gyakran úgy írják le, mint akik ragaszkodnak ahhoz, ami számukra értékes. Fontos nekik a biztonság, az állandóság, az érzelmi kötődés, az otthon, a szépség és azok a tárgyak, amelyekhez személyes történet kapcsolódik.
Na, akkor meg is érkeztünk hozzám.
Én valóban nehezen válok meg attól, ami egyszer igazán fontos volt nekem. Emberektől, helyektől, tárgyaktól és emlékektől is.
Az évek alatt azonban megtanultam valami nagyon fontosat: megőrizni valamit nem ugyanaz, mint ragaszkodni hozzá.
A rózsabox ott lehet az otthonomban anélkül, hogy vissza akarnám kapni azt az életet, amelyben a rózsákat kaptam. Sőt, talán éppen ez jelenti a valódi lezárást.
Amikor már rá tudsz nézni valamire úgy, hogy nem fáj, nem akarsz változtatni rajta és nem szeretnéd újraélni. Egyszerűen csak mosolyogsz, mert tudod: ez is én voltam.
Egy évvel később
A Nagy Ő számomra rengeteg emléket adott. Voltak benne gyönyörű, vicces, megható, nehéz és egészen különleges pillanatok. Olyan intenzív időszak volt, amelyet kívülről talán nehéz is elképzelni.
A műsor véget ért. Az utána következő kapcsolatom Andrással szintén lezárult. Az élet pedig ment tovább.
Én is mentem tovább.
És talán ezért szeretem most annyira azt a rózsaboxot.
Mert már nem egy férfiról szól.
Nem is kizárólag A Nagy Őről.
Hanem rólam. Arról a nőről, aki egy évvel ezelőtt egyetlen rózsával a kezében még egyáltalán nem tudta, mi vár rá. És arról a nőről, aki ma már tudja, mi minden történt vele azóta.
Talán ezért fontosak nekünk az évfordulók. Nem azért, hogy visszahúzzanak a múltba, hanem azért, hogy néha megállítsanak egy pillanatra és megmutassák, milyen messzire jutottunk.
És ha ehhez kell egy megszárított rózsa egy szép dobozban?
Én biztosan nem fogom kidobni.
Kiss Kriszta
Esszencia – A modern nők világa
