Horvát Lili első angol nyelvű filmje, a Jegyzeteim a Marsról nyitotta meg szerdán a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválhoz kapcsolódó Giornate degli Autori versenyprogramját. A világpremieren Mackenzie Davis és Rupert Friend is ott volt, a magyar rendező új filmjéről pedig már az első vetítés után sorra jelentek meg a kedvező nemzetközi kritikák.
A Jegyzeteim a Marsról szeptember 2-án, a velencei Sala Perlában tartotta világpremierjét. A 111 perces magyar–osztrák–boszniai koprodukciót a Giornate degli Autori – nemzetközi nevén Venice Days – tízfilmes versenyének nyitóalkotásaként választották ki. Horvát Lili számára ismerős a program: 2020-ban itt mutatták be a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjét, amely később Magyarország hivatalos Oscar-nevezése lett.

A velencei premieren Horvát Lili mellett ott volt a két főszereplő, Mackenzie Davis és Rupert Friend, valamint Csernátony Dóra producer, Maly Róbert operatőr, Szalai Károly vágó, Keresztes Gábor zeneszerző, Sztevanovity Sandra látványtervező, Várhegyi Rudolf hangmester és Babinchak Atanáz színész is. A film magyarországi bemutatóját télre tervezi a Mozinet.

Eltűnik a férje mellől, majd a saját búcsúztatóján jelenik meg
Horvát Lili történetének középpontjában Margot, egy amerikai űrkutató áll, aki házassági válságban él férjével, Sammel. Egy közös alpesi túra során a nő nyomtalanul eltűnik, hetekkel később pedig váratlanul megjelenik azon a búcsúztatón, amelyet már az emlékére rendeznek. Margot korábbi életéből szinte semmire sem emlékszik, egyetlen dolog foglalkoztatja: a Mars-kutatásáról készített jegyzeteit akarja megtalálni és megsemmisíteni. Sam a felesége visszatérésében kapcsolatuk újrakezdésének lehetőségét látja, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a hazatért nő már nem ugyanaz az ember, aki eltűnt.
A film a sci-fi és a párkapcsolati dráma határán mozog. A Giornate degli Autori beharangozója „titokzatos és csábító romantikus sci-fiként” írta le, amely a memória, az identitás és a szerelem kérdésein keresztül azt vizsgálja, mennyire ismerhetjük valójában azt az embert, akivel együtt élünk.

Mackenzie Davis alakítását külön kiemelték
A nemzetközi filmes sajtó már a világpremier után részletes kritikákban foglalkozott Horvát Lili munkájával. A Screen Daily „hátborzongató és rejtélyes” kapcsolatdrámaként ír a filmről, és külön kiemeli, hogy sikeresen egyensúlyoz a műfaji elemek és az emberi történet között. A lap kritikusa szerint Mackenzie Davis kiválóan formálja meg Margot két eltérő állapotát, Rupert Friend pedig olyan férjet játszik, aki felesége megváltozásán keresztül kénytelen saját viselkedésével is szembenézni.
A Hollywood Reporter a házassági drámába csomagolt sci-fi rejtélyt emelte ki, míg a Variety szerint a filmben „a zsenialitás jelei” is megmutatkoznak. A Loud and Clear Reviews 4,5 csillagot adott az ötből, és elsősorban Horvát Lili eredeti alaphelyzetét, valamint Davis és Friend játékát méltatta. A kritika szerint a történet az idegen élet lehetőségét használja fel arra, hogy valójában szerelemről, identitásról, gyászról és két ember kapcsolatáról beszéljen.
A főszereplő Mackenzie Davist a magyar közönség többek között a Szárnyas fejvadász 2049, a Mentőexpedíció és a Terminátor: Sötét végzet című filmekből ismerheti. Rupert Friend a Homeland sorozattal vált széles körben ismertté, az elmúlt években pedig több Wes Anderson-filmben és a Jurassic World: Újjászületésben is szerepelt.

A film operatőre Maly Róbert, vágója Szalai Károly, zeneszerzője Keresztes Gábor, látványtervezője Sztevanovity Sandra, jelmeztervezője Szlávik Juli, hangmestere Várhegyi Rudolf. A vezető producerek Csernátony Dóra és Horvát Lili. A produkció részben 35 milliméteres filmre forgott, az utómunkák egy részét pedig a Nemzeti Filmintézet Filmlaborjában végezték.
A Jegyzeteim a Marsról szeptember 5-én újabb vetítést kap Velencében, majd a nemzetközi fesztiválkörút folytatódik. A magyar közönség várhatóan télen láthatja először moziban Horvát Lili új filmjét.
