Május 9-én a Parlament falai között lezárult egy hosszú korszak, és elkezdődött egy új politikai fejezet. Odakint, a Kossuth téren pedig soha nem látott népünnepély zajlott, meghatódott arcok, lobogó zászlók, katonazene, színpadi produkciók és az a nehezen megfogható örömérzés töltötte meg a teret, amikor egy politikai történelmi esemény közös örömünnepléssé változik.
A Kossuth tér már délutánra megtelt különös várakozással. Nemcsak kíváncsiság volt a levegőben, hanem felszabadultság és öröm is. Sokan nem csupán egy politikai programra érkeztek, hanem azért, hogy részesei legyenek valaminek, amiről úgy érezték, egyszer még mesélni fognak róla.
A Parlament előtt a nap egyik legszimbolikusabb pillanata a zászlófelvonás volt. 16 óra után katonai tiszteletadás mellett, Magyar Péter engedélyére vonták fel a magyar zászlót a Kossuth téren. A díszegység tisztelgett, a Magyar Honvédség zenekara játszott, felcsendült a Rákóczi-induló is. A hivatalos ceremónia néhány percre ünnepélyessé, szinte filmszerűvé tette a teret.
A Parlament épülete előtt, amely a nap során többször is a beszédek központi szimbólumává vált, örültek, tapsoltak és próbálták befogadni a pillanatot. Amikor Magyar Péter kilépett a tömeg elé, a hangulat már ünnepi volt, nem politikai nagygyűlésre emlékeztető. Míg Magyar Péter parlamenti beszéde szembenéző, vádló és történelmi elszámolást ígérő volt, addig a Kossuth téren már az emberekhez szólt. A hivatalos történelmi nap végén a politika átadta a helyét az ünneplésnek. A tömegen végig tekintve látszott a felszabadultság, hogy sokan nem egyszerűen politikai győzelemként élték meg a napot. Inkább úgy, mintha hosszú idő után levegőhöz jutottak volna. Volt, aki sírt, volt, aki nevetett, volt, aki a párjával, családjával, barátaival érkezett.
A nap különlegessége volt, hogy a hivatalos állami esemény és az utcai örömünnep összefonódott. Bent a Parlamentben mandátumok, eskük, szavazások és beszédek, kint örömünneplés, boldog arcok, hangok, dalok, ölelések és zászlók.
A színpadon egymást követték a fellépők. Magyar Péter beszéde után Molnár Ferenc Caramel, Szekeres Adrien, a Vígszínház színészei, valamint Oláh Ibolya, Presser Gábor és Geszti Péter is színpadra lépett.
Mégis a rendezvény egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor a frissen megválasztott miniszterelnök beállt DJ-zni. Magyar Péter öltönyben, fejhallgatóval a fején játszotta le a Soho Party ismert dalát, Az éjjel soha nem érhet véget című számot. Ez a jelenet egyszerre volt nagyon szokatlan, nagyon könnyed.
Magyar Péter kinti beszédében arra kérte az embereket, őrizzenek meg valamit ebből a napból: a derűt, a nyitottságot, a szeretetet. Május 9-e valóban ünnepi örömhangulatként maradt meg, mint puszta politikai dátumként.
Az emberek arcán boldogság, tapsoltak, sírtak, nevettek, és egy napra úgy érezhették: a történelem nem valahol távol, hanem körülöttük történik. A Kossuth tér hangulatában volt valami régi és valami egészen új: a Parlament előtti tér a magyar történelemben sokszor volt már tömegek, fordulatok és nemzeti pillanatok színtere. És új, mert most nem düh, nem félelem, nem gyász, hanem felszabadultság, öröm és remény töltötte meg.
Miközben a Kossuth téren ünnepelt a tömeg, a politikai ellenoldal a beszéd hiányzó mondatait kereste. A Mandiner Gulyás Gergely reakcióját idézve azt írta: a beszédből kimaradtak a kampányígéretek megvalósításának konkrétumai, és a Fidesz frakcióvezetője miniszterelnökhöz méltatlannak nevezte Magyar Péter Sulyok Tamással szembeni hangnemét. Szűcs Gábor pedig úgy fogalmazott: mintha nem szóltak volna a miniszterelnöknek, hogy a kampány véget ért, a választást megnyerte, és most már kezdődnie kellene a munkának.
A tér hangulatán azonban ez már keveset változtatott, odakint egy korszak végét és egy új kezdetét ünnepelték.
