Kilenc napot töltött elzárva a külvilágtól két munkás a nepáli Trishuli–3A vízerőmű föld alatti rendszerében, mielőtt péntek reggel élve elérték őket a mentőcsapatok. Sanjay Sah azért nem jutott ki időben, mert az ár betörésekor előbb a munkatársait próbálta menekíteni. Kabir Maharjan mindössze egy nappal a katasztrófa előtt érkezett a létesítményhez karbantartási munkára. A két férfit Katmanduba szállították, a később az alagút legtávolabbi részeiig eljutó egységek azonban már egy holttestet is találtak, újabb túlélőre pedig egyelőre nem bukkantak.
Az áttörés péntek hajnalban jött. A mentők az Upper Trishuli–3A elárasztott és törmelékkel betemetett föld alatti részében kutattak, amikor emberi hangokat hallottak. Shri Ram Neupane parlamenti képviselő és mérnök szerint a mentőegység bekiabált az alagútba, hogy ne féljenek, értük jöttek, mire válasz érkezett odabentről. Rövidesen kiderült, hogy nem egyetlen ember hangját hallják.
A nepáli hadsereg és a fegyveres rendőrség egységei folytatták az előrenyomulást az alagútban, majd először Sanjay Sahot, később Kabir Maharjant sikerült élve kihozniuk. A két férfi augusztus 26., a Bhotekoshi folyón levonult pusztító árhullám óta volt elzárva a külvilágtól.
Sah 30 éves, Saptari körzetből származik, és a Nepal Electricity Authority gépészeti művezetőjeként dolgozott a Trishuli–3A vezérlőtermében. Amikor a víz betört a létesítménybe, a dolgozók menekülni kezdtek. Sah a kimentése után elmondta, hogy abban az időpontban a szokásos öt-hat ember helyett mintegy negyven-negyvenöt munkás tartózkodott a környezetében. Ő azonban nem indult azonnal kifelé.
„Az volt a feladatom, hogy mindenki életét megmentsem”
– mondta a nepáli hadsereg egészségügyi csapatának.
Sah szerint felszólította a többieket, hogy fussanak, és előbb nekik próbált segíteni kijutni. Mire rá került volna a sor, már késő volt: a víz és a hordalék elzárta előtte a menekülési útvonalat. A föld alatt töltött napokról azt mondta, hogy imákat és mantrákat ismételve várta, hogy elérjék.
Családja kilenc napon keresztül semmit sem tudott róla. Sah augusztus 26-án reggel hét óra körül beszélt utoljára a testvérével, Sudhával. A mindössze háromperces hívás alatt még megmutatta nekik a vízerőmű néhány berendezését, majd elköszönt, mert folytatnia kellett a munkát. Ezután a telefonja elérhetetlenné vált. Családtagjai a következő napokban rendőrkapitányságokat és hatóságokat jártak, információt kértek és sürgették a mentést. Amikor pénteken megtudták, hogy élve megtalálták, útnak indultak Katmanduba.
Kabir Maharjan története másképp kezdődött. Nem állandóan a Trishuli–3A-nál dolgozott, hanem a Kulekhani vízerőműtől küldték oda tervezett karbantartásra. A Nepal Electricity Authority több mint tizenöt éve alkalmazta gépészeti területen. Augusztus 25-én reggel indult el otthonról, vagyis mindössze egy nappal az árvíz előtt érkezett a térségbe.
Feleségével, Hira Shobhával másnap reggel fél nyolc körül beszélt utoljára. Maharjan azt mondta neki, hogy kollégáival reggeliznek, utána lemennek dolgozni a föld alá, ahol valószínűleg nem lesz térerő. Ezután kilenc napig nem jelentkezett. A feleség később azt mondta: mindvégig hittek abban, hogy Maharjan életben van. A család alig evett és aludt az eltűnése óta. Amikor pénteken értesítették a sikeres mentésről, úgy fogalmazott, férje „egy második életet kapott”.
A két férfit a helyszínen a nepáli hadsereg egészségügyi egysége vizsgálta meg, majd helikopterrel Katmanduba vitték. Sah állapotát stabilnak találták. Maharjan rosszabb állapotban került elő: lábsérülést szenvedett, ezért a Birendra katonai kórház intenzív osztályára került. Felismerte a feleségét és beszélni is tudott vele, de nagyon gyenge volt. Elsőként azt mondta neki, hogy szomjas.
A kimentés utáni első órákban újabb túlélők megtalálásában reménykedtek. Sah azt mondta, hogy odabent három-négy emberrel tudott hangokkal vagy beszéddel kapcsolatot tartani, és úgy vélte, távolabb, az erőmű föld alatti részeiben további emberek is lehetnek. A Nepal Electricity Authority első közlése ennél is biztatóbb volt: Sah beszámolója alapján azt közölték, hogy a bent rekedt többi munkás biztonságban van és várja a mentést.
Péntek délutánra azonban megváltozott a helyzet
A fegyveres rendőrség héttagú, romok közötti kutatásra és mentésre szakosodott CSSR-egysége, valamint a nepáli hadsereg emberei végül eljutottak az alagútrendszer legtávolabbi részeihez is. A csapatoknak helyenként sárban és iszapban, kúszva kellett haladniuk, több szakaszt kövek és hordalék töltött meg, az árvíz ereje pedig födémelemeket is leszakított.
A két túlélőt az erőmű föld alatti épületrésze mellett találták meg. A további átvizsgálás során azonban már nem hallottak újabb emberi hangokat. Egy másik szinten egy holttestre bukkantak. Ambar Mahat, a fegyveres rendőrség kutatócsoportjának tagja szerint minden hozzáférhető szakaszt átvizsgáltak. Az Upper Trishuli vízerőmű vezetője ezt követően azt javasolta, hogy a nagy mentőakciót állítsák le, ugyanakkor saját műszaki dolgozóikkal ismét ellenőriznék azokat a pontokat, ahol még lehet értelme tovább kutatni. Végleges döntés csak ezután várható.
A Trishuli–3A-nál a katasztrófa idején a rendelkezésre álló adatok szerint 42 ember dolgozott. A Bhotekoshi augusztus 26-i árhulláma ugyanakkor nem egyetlen létesítményt pusztított végig: az Upper Trishuli–1-nél 557, az Upper Trishuli–3B-nél 191, a Rasuwagadhi vízerőműnél pedig 93 dolgozó tartózkodott. Több föld alatti alagutat és gépházat teljesen ellepett az iszap és a törmelék.
A mentők már napokkal korábban megtalálták a Trishuli–3A alagútjának bejáratát, de csak lassan tudtak előrehaladni. Vizet szivattyúztak ki, levegőt juttattak a föld alatti üregekbe, miközben kotrógépekkel és kőtörőkkel próbálták szabaddá tenni a bejáratokat. A nepáli hadsereg szeptember 1-jei adatai szerint közvetlenül az árvíz után 279 embert sikerült élve kimenteni a különböző vízerőművekből, közülük 221-et a Trishuli–3A térségéből.
Nepálban közben tovább nő a katasztrófa áldozatainak száma. A nepáli rendőrség péntek délutáni adatai szerint 1293 holttestet találtak meg, és 4898 embert továbbra is eltűntként keresnek. Csak Chitwanban 359, Nawalparasi Eastben 221, Nawalparasi Westben 194, Nuwakotban 186, Rasuwában pedig 140 áldozat került elő. A kutatás Nepálon kívülre is kiterjedt: 18 holttestet Indiában találtak meg és adtak át a nepáli hatóságoknak.
