Betöltés…
9.7 C
Budapest

TISZA: stabil és kiszámítható költségvetési politikára van szükség

Magyarország költségvetési mozgástere mára súlyosan beszűkült – erről nyilatkozott Kapitány István hivatalos facebook oldalán a TISZA Párt szakpolitikusa. A közlés szerint az államadósság évről évre növekszik, miközben Magyarország a GDP mintegy 4 százalékát kamatkiadásokra fordítja, ami európai uniós összehasonlításban is kiemelkedően magas aránynak számít.

TISZA: stabil és kiszámítható költségvetési politikára van szükség

A nyilatkozatban hangsúlyozták: a felelős gazdálkodás alapfeltétele, hogy az állam átláthatóan működjön, a közpénzek felhasználása pedig valóban a közérdeket szolgálja.

A TISZA álláspontja szerint egy stabil, kiszámítható költségvetési politikára van szükség, amelyet kormányra kerülésük esetén Kármán András vezetésével alakítanának ki. A párt szerint a pazarló és túlárazott beruházások megszüntetésével, a korrupció visszaszorításával, valamint az állami működés hatékonyságának javításával jelentős forrásokat lehetne felszabadítani.

Úgy fogalmaztak: szakítani kell a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, mert csak így lehet visszaépíteni a piac bizalmát. Véleményük szerint, ha Magyarország kamatszintje közelítene a régiós versenytársakéhoz, az évente akár ezermilliárdos megtakarítást is eredményezhetne az állam számára.

A nyilatkozat szerint a felelős költségvetési gazdálkodás és az újrainduló gazdasági növekedés együttesen csökkenő pályára állíthatná az államadósság GDP-arányos értékét.

A TISZA szerint a stabil költségvetés nem önmagában cél, hanem a gazdasági növekedés, a vállalkozások fejlődése és a kiszámítható állami működés alapja. Hozzátették: ha az állam felelősen gazdálkodik, az erősíti a gazdaságba vetett bizalmat, és hosszú távon növeli Magyarország pénzügyi stabilitását.

Kapcsolódó híreink

Aktuális

Balesetek sorozata mindenszentekkor: frontális karambol, gyermekmentő és kilométeres torlódás az M3-ason

Egymást érték a közlekedési balesetek november 1-jén, mindenszentek napján...

Boldog születésnapot, Krisztina Holliday!

Ma Krisztina Holliday ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog szültésnapot, Kocsi Erika!

Ma Kocsi Erika ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Angyal Anikó!

Ma Angyal Anikó ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog szültésnapot, Ambrus Éva!

Ma Ambrus Éva ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Sylva SZ!

Ma Sylva SZ ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Gyergyói Andrea!

Ma Gyergyói Andrea ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK