A választási éjszaka után Szász-Anhaltban gyorsan előkerült a számológép. Az AfD történelmi, 43,8 százalékos eredménnyel nyerte meg a tartományi választást, 39 helyet szerzett a 83 fős Landtagban, az önálló többséghez azonban 42 mandátum kell. Három hely hiányzik, és ezen a három széken most jóval több múlik egy szokásos koalíciós alkudozásnál. Az AfD azt próbálja kideríteni, talál-e külső támogatókat, a CDU pedig úgy akarja fenntartani a párt köré vont politikai tűzfalat, hogy közben neki is egyre nehezebben összeilleszthető partnerekből kellene működő többséget építenie.
A vasárnapi eredmény első pillantásra kevés teret hagy a találgatásnak. Az AfD 43,8 százalékot szerzett, a CDU 17,2 százalékkal végzett mögötte, miközben öt évvel ezelőtt még a kereszténydemokraták nyerték meg Szász-Anhaltot 37,1 százalékkal. Az AfD 2021-es 20,8 százalékos eredményét több mint megduplázta, és 39 képviselőt küldhet az új Landtagba. A CDU-nak 15, az SPD-nek, a Zöldeknek és a Baloldalnak 8-8, a BSW-nek pedig 5 mandátuma lesz. A részvétel 77,8 százalékra emelkedett, ami ugyancsak rekord a tartományban.
Normális esetben ekkora különbségnél a választási győztes már azt mérné fel, melyik kisebb párttal tud stabil koalíciót kötni. Szász-Anhaltban azonban éppen ez az a rész, ahol a megszokott német forgatókönyv elfogy. Az AfD-vel a többi parlamenti párt nem akar klasszikus koalíciót kötni, miközben Ulrich Siegmund pártjának mindössze három szavazat hiányzik ahhoz, hogy az első miniszterelnök-választási fordulók egyikében saját erejéből át tudja vinni jelöltjét.
Amikor a politikai tűzfal találkozik a parlamenti matematikával
A német politikában évek óta használják a Brandmauer, vagyis politikai tűzfal kifejezést az AfD elszigetelésére. Ez pártpolitikai döntés: a CDU, az SPD, a Zöldek és a Baloldal nem akar kormányzati együttműködést az AfD-vel. Ez a stratégia addig viszonylag kényelmesen működött, amíg az AfD egy húsz-huszonöt százalékos párt volt, amely nélkül a többi parlamenti erő könnyen össze tudott rakni más többségeket. Szász-Anhaltban most más a helyzet. A tűzfal túloldalán egy 43,8 százalékos párt ül, amely messze nagyobb frakcióval rendelkezik bármelyik riválisánál.
Siegmund erre építi az érvelését. Hétfőn „egyértelmű kormányzati felhatalmazásról” beszélt, és közölte, hogy nemcsak frakciókkal, hanem egyes képviselőkkel is tárgyalni fog. Ugyanakkor azt is világossá tette, hogy csak akkor indulna a miniszterelnöki posztért, ha előtte stabil többséget tud maga mögött kialakítani. Az AfD tehát a választási győzelem után keresi, ki lenne hajlandó mellé adni a hiányzó voksokat.
A többi párt érve ettől még parlamentárisan teljesen szabályos. Németországban sem jár automatikusan a kormányalakítás joga annak, aki a legtöbb szavazatot kapta. Miniszterelnök az lesz, aki a Landtagban képes megszerezni a szükséges támogatást.
A politikai kellemetlenség ott kezdődik, hogy a választás győztesét csak úgy lehet kormányon kívül tartani, ha a mögötte végzett pártok egymás között megtalálják azt a kombinációt, amelyhez elegendő szavazat tartozik. Szász-Anhaltban ez most korántsem magától értetődő.
A CDU-nak a vesztesekből kellene többséget építenie
Ha az AfD nem tud kormányt alakítani, a másik kézenfekvő lehetőség egy CDU vezette kabinet lenne. A számtan azonban ezen az oldalon sem barátságos. A CDU, az SPD és a Zöldek együtt 31 mandátummal rendelkeznek. Ha a Baloldal mind a nyolc képviselője támogatná őket, 39-re jutnának – pontosan ugyanannyira, ahány mandátuma az AfD-nek van. Mindez úgy, hogy a CDU hagyományosan a Baloldallal való formális koalíciót is kizárja.
A kereszténydemokraták ezért különös helyzetben vannak. Az AfD-vel azért nem akarnak együttműködni, mert fenntartják a politikai tűzfalat, az AfD nélküli többséghez viszont olyan pártok támogatását kellene megszerezniük, amelyek között a külpolitikától a gazdaságon át a migrációig komoly különbségek vannak. Ebből következik a választás egyik legfurcsább mellékszála: a tartomány egyik legkisebb új frakciója hirtelen a legkeresettebbek közé került.
Öt BSW-képviselő, akikre hirtelen mindenki figyel
A Sahra Wagenknecht Szövetség 5,3 százalékkal éppen bejutott a Landtagba, öt mandátuma azonban a jelenlegi helyzetben jóval nagyobb politikai súlyt kapott, mint amit a szavazataránya önmagában indokolna.
A BSW a választás előtt sem akart csatlakozni a többi párt AfD köré vont teljes tűzfalához. Hétfőn Thomas Schulze már azt mondta, hogy pártja a miniszterelnök-választás harmadik fordulójában tartózkodna, ha Siegmund indulna. Schulze úgy fogalmazott, hogy a BSW nem vesz részt „politikai tűzfal politikában”, és tudomásul kell venniük, hogy az AfD-re a választók csaknem 44 százaléka szavazott.
Első látásra ez akár meg is nyithatná az utat Siegmund előtt, a matek azonban itt megint tartogat egy apró csavart. Ha az AfD mind a 39 képviselője Siegmundra szavaz, a CDU, az SPD, a Zöldek és a Baloldal pedig szintén 39 voksot tesz egy másik jelölt mögé, a BSW öt tartózkodása után 39–39 maradna az állás. Az AfD-nek ezért még ebben a forgatókönyvben is szüksége lenne legalább egy további képviselőre, aki vagy tartózkodik, vagy Siegmundra szavaz. A Tagesschau hétfőn külön pontosította is korábbi beszámolóját emiatt. Egyetlen képviselő tehát olyan helyzetbe kerülhet, amelyben a titkos szavazata eldönti, ki vezeti a tartományt.
Az első két fordulóhoz 42 kell, utána megváltozik a matek
A szász-anhalti alkotmány szerint a miniszterelnök megválasztásának első fordulójában abszolút többség szükséges. Ez az új Landtagban 42 voks. Ha senki nem kap ennyit, hét napon belül következhet egy második forduló, amelyben ugyanez a követelmény.
Ha ott sincs eredmény, a parlament dönthet saját feloszlatásáról. Ha erre nem kerül sor, jöhet a harmadik szavazás, ahol már az érvényesen leadott szavazatok közül a legtöbb elegendő lehet a győzelemhez. A tartózkodó képviselőket ekkor nem számítják bele a leadott voksokba. Ez teszi nagyon értékessé az AfD 39 mandátumát. A pártnak az első két körben három külső voksra lenne szüksége, a harmadikban viszont már az is elég lehet, ha az ellenfelek nem tudnak ugyanolyan fegyelmezetten egyetlen jelölt mögé állni.
Siegmund hétfőn azt mondta, hogy „stabil többséget” akar kialakítani, és nem rövid életű alkalmi szavazatokra építene. Közben az AfD országos vezetésén belül is látszik némi különbség a hangsúlyokban: Tino Chrupalla már arról beszélt, hogy a kormányalakításhoz kompromisszumokra is szükség lehet, Siegmund viszont a migráció és a belbiztonság területén továbbra is százszázalékos programteljesítést várna el.
A CDU veresége közben Berlinig ért
Szász-Anhaltban az eredmény a tartományi kormányalakításról szól, Berlinben viszont már Friedrich Merz politikai helyzetéről. A kancellár hétfő délután azt mondta, a CDU vezetése „mélyen megrendült” az eredménytől, és ilyen súlyos választási vereség után nem lehet egyszerűen folytatni mindent a korábbi módon. Merz szerint nemcsak Szász-Anhaltban változott meg valami, hanem egész Németországban, ugyanakkor világossá tette, hogy nem készül távozni: „A feladás számomra nem opció.”
A CDU vezetői egyelőre felsorakoztak mögötte, de a választási adatok nehezen magyarázhatók kizárólag helyi tényezőkkel. A CDU öt év alatt 37,1-ről 17,2 százalékra zuhant, miközben az AfD 20,8-ról 43,8 százalékra nőtt. A Reuters által idézett felmérések szerint erős volt az elégedetlenség a szövetségi kormánnyal, és a gazdasági bizonytalanság, a megélhetési költségek, a nyugdíjak és az energiaárak is fontos témák voltak a választók számára.
Ez Merz számára kellemetlen, mert politikai stratégiájának egyik fontos célja az volt, hogy a CDU visszaszerezze az AfD felé elindult választókat. Szász-Anhaltban ennek egyelőre éppen az ellenkezője történt. A CDU-nak ezért most két problémát kell egyszerre kezelnie. Rövid távon meg kell találnia, milyen kormányzati konstrukció működhet Magdeburgban az AfD nélkül. Hosszabb távon pedig arra kell választ adnia, miért tudott az AfD ekkora támogatást összegyűjteni, miközben a kereszténydemokraták történelmi mélypontra estek.
A tűzfal most kapta meg az első valódi stressztesztjét
A politikai tűzfal körüli vita várhatóan nem fog eltűnni akkor sem, ha végül sikerül AfD nélküli kormányt alakítani. A politika oldaláról nézve a szabály egyszerű: ha a többi pártnak van parlamenti többsége, joga van kormányt választani az AfD nélkül. A választói oldalról viszont új a kérdés: hogyan működik hosszú távon egy olyan stratégia, amelyben a legerősebb pártot akkor is kormányon kívül tartják, amikor már a szavazatok közel 44 százalékát megszerzi? Erre jelenleg egyik oldalnak sincs kész válasza.
Az AfD számára politikailag még egy ellenzékben maradás is használható helyzet lehet, hiszen azt mondhatja majd híveinek, hogy a többi párt csak széles összefogással tudta távol tartani a kormánytól. A CDU és lehetséges partnerei viszont arra hivatkozhatnak, hogy a választók többsége – 56,2 százaléka – továbbra is más pártra szavazott, és a parlamenti demokráciában éppen ezekből a mandátumokból lehet alternatív többséget szervezni.
Szász-Anhalt tehát egyelőre nem lett kormányozhatatlan, és nincs ok előre kész tényként kezelni sem AfD-kormányt, sem valamilyen széles ellenkoalíciót. A valódi érdekesség éppen az, hogy mindkét út nyitva maradt, miközben egyik sem tűnik kényelmesnek. Hamarosan kiderül, hogy a német pártrendszer hogyan alkalmazkodik egy olyan helyzethez, amelyre néhány éve még aligha készített bárki forgatókönyvet.
