1849. július 31-én egy 26 éves férfi állt a Segesvár melletti csatatéren. Nem ő vezette a hadsereget, és azon a napon már nem is katonatisztként volt ott. Figyelte a harcot, aztán amikor a magyar sereg összeomlott, elindult a menekülőkkel. Néhány órával később Petőfi Sándor eltűnt. Holttestét soha nem sikerült kétséget kizáróan azonosítani. A hiányzó utolsó néhány óra pedig 177 év alatt a magyar történelem egyik legmakacsabb rejtélyévé vált.
Fehéregyházán most éppen ezt az utolsó időszakot próbálják újra közel hozni. Július 26-án megnyílt a felújított Petőfi Múzeum és annak új, „Iszonyúan és dicsőn” című állandó kiállítása. A 120 négyzetméteres új kiállítótér Petőfi utolsó napjait és a segesvári–fehéregyházi csatát idézi fel. De Petőfi utolsó napjainak története azért különös, mert a végét minden magyar ismeri – miközben magát a végét valójában senki sem látta.
Tíz nappal korábban még Júliával volt
1849 nyarára a szabadságharc helyzete már kétségbeejtő volt. Petőfi júliusban Mezőberényben tartózkodott családjával, amikor Egressy Gábor Erdélybe hívta. Július 20-án Szendrey Júliával még elment a Tordai-hasadékhoz. Ez volt az utolsó nap, amikor férj és feleség látta egymást. Petőfi ezután ismét Bem József közelébe került.
Bem a lengyel tábornok kedvelte a költőt, és a fennmaradt források szerint próbálta is távol tartani a veszélytől. Petőfi azonban újra és újra a hadsereg közelében akart lenni. A Magyar Nemzeti Levéltár összefoglalása szerint Bem még a segesvári ütközet előtt is igyekezett megakadályozni, hogy csatlakozzon hozzájuk, ám sikertelenül. Július 31-én Petőfi ott volt.
A csata, amelyből nem kellett volna jól kijönni
Nehéz helyzetbe került Bem serege. A magyar erő mintegy 3400 emberből állt. Vele szemben Alekszandr Lüders orosz tábornok hozzávetőleg 9100 katonája sorakozott fel. A magyar haditervhez szükséges többi csapat nem érkezett meg időben. így a nap végére a magyar sereg menekült.
Petőfi nem egyenruhában harcoló tisztként, hanem megfigyelőként volt jelen. Amikor eldőlt az ütközet, ő is elindult. És itt kezd el szétesni a biztos történet. Gyalókay Lajos, Bem törzskarának egyik tisztje Petőfi utolsó napjainak fontos tanúja volt. A Magyar Nemzeti Levéltár szerint Petőfi az ő kocsiján érkezett Székelykeresztúrra, majd másnap hajnalban a csata helyszínére. A menekülés idején még látták egymást. Egy másik szemtanú, Lengyel József orvos visszaemlékezése szintén a költő utolsó ismert óráinak alapvető forrásává vált; a levéltári összefoglalás szerint ő látta utoljára Petőfit.
Petőfi eltűnt – de nem került elő a teste
A történettudomány által elfogadott legvalószínűbb magyarázat az, hogy Petőfi a csata végén vagy közvetlenül utána életét vesztette Fehéregyháza környékén. A holttestét azonban nem sikerült olyan módon megtalálni és azonosítani, hogy az lezárhatta volna a kérdést. A szabadságharc költőjének életéből ezért éppen az utolsó néhány perc hiányzik. És ahol nincs test, sír és biztos szemtanú, ott megjelennek a történetek. A leghíresebb természetesen Barguzin.
Az 1980-as évek végén egy Szibériában feltárt csontvázról állították, hogy Petőfi földi maradványa lehet. A történetből országos ügy, évtizedekig tartó vita és egész külön Petőfi-mitológia nőtt ki. A hivatalos történeti kutatás azonban nem fogadta el a szibériai elméletet. A Magyar Nemzeti Levéltár összefoglalója szerint a Barguzinban talált maradványokról végzett vizsgálatok arra jutottak, hogy női csontvázról van szó; a levéltár által idézett történészi álláspont azt is hangsúlyozza, hogy a cári haderő és a Habsburg Monarchia közötti megállapodások alapján nem valószínű, hogy magyar foglyokat hurcoltak volna Oroszország belsejébe.
A Barguzin-történet mégis újra és újra visszatér. Talán azért, mert Petőfi esetében különösen nehéz elfogadni egy lezáratlan mondatot.
Fehéregyházán maga az emlékezés is történelemmé vált
A hely, ahol Petőfi eltűnt, lassan nemzeti emlékhellyé változott.
A szabadságharc leverése után a fehéregyházi tömegsír hosszú ideig jelöletlen maradt. Haller Ferenc gróf 1867-ben kerítette körbe a területet. 1897-ben már több mint kilenc méter magas emlékoszlopot emeltek fölé, Alpár Ignác tervei alapján, Köllő Miklós kardot tartó turulmadarával. Egy évvel később Haller Lujza grófnő parkot létesített az emlékmű körül, és felépíttette azt a kis házat, amely múzeumként és a múzeumőr otthonaként működött.
A hely története később önmagában is sokat elmondott Erdély XX. századi történelméről. Az 1980-as évek közepétől a romániai kommunista diktatúra hivatalosan megtiltotta az évfordulós Petőfi megemlékezéseket. Ennek ellenére minden évben akadtak emberek, akik elmentek a múzeumkertbe. 1990 után az ünnepségek újra szabadon folytatódhattak.
A 2026-ban megnyílt új kiállítás nem oldotta meg Petőfi halálának rejtélyét, viszont visszavisz ahhoz a néhány naphoz, amelyet a későbbi legendák már szinte teljesen befedtek: a huszonhat éves férfihoz, aki néhány nappal korábban még a feleségével járt a Tordai-hasadékban, aztán visszatért Bemhez, végignézte egy reménytelenül túlerőben lévő orosz hadsereg elleni csatát, majd elindult a menekülő úton.
A versei örökre megmaradtak, csak az utolsó néhány perc hiányzik. És talán éppen ezért nem tudta Magyarország 177 év alatt sem végleg eltemetni Petőfi Sándort.
