Több mint 60 fiatal vett részt egy UNESCO-programban, ahol ősi kézműves technikákkal, régészeti helyszínekkel és élő kulturális örökséggel találkoztak. A történet arról szól, hogy a hagyomány nem múzeumi por: akkor marad életben, ha valaki újra kézbe veszi.
A kulturális örökség akkor tűnik távolinak, amikor vitrinek mögé zárjuk. Pedig a hagyomány akkor él igazán, amikor valaki agyagot formál, mintát fest, követ farag, ruhát sző, vagy egyszerűen megérti, miért fontos az, amit előtte generációk őriztek.
Az UNESCO beszámolója szerint április 17. és 20. között a kínai Gansu tartományban, Lintao megyében rendezték meg a Youth Cultural Heritage Ambassador Study Tour programot. Több mint 60 fiatal — középiskolások, egyetemisták, mesterszakos hallgatók és nemzetközi diákok — vett részt előadásokon, olyan kézműves műhelyeken és régészeti tereplátogatásokon, amelyek a Majiayao festett kerámiakultúrához és Gansu szellemi kulturális örökségéhez kapcsolódtak.
Az örökség nemcsak múlt, hanem jövő is. Ha a fiatalok nem találkoznak vele élményszerűen, akkor könnyen puszta tananyaggá válik. Ha viszont kézzel, szemmel, történetekkel kapcsolódnak hozzá, akkor személyes ügy lesz belőle. A digitalizált világban különösen fontos ez a fajta lassú, kézzelfogható tudás. Egy hagyományos minta, egy kézzel formált edény vagy egy régi technika nem versenyezni akar a modernséggel — hanem emlékeztet arra, hogy az ember mindig is alkotott, díszített, mesélt és nyomot hagyott maga után.
