Felgyorsult, sokszor értékvesztett világunkban a holokauszt az emberiség olyan tragédiája, amely mementóként kell, hogy jelen legyen a mai fiatal generációk emlékezetében. A Kazán István Kamaraszínház, immár 20 éve tekinti küldetésének, többek közt a holokauszt, a soá bemutatását. A kamaraszínház holokauszt előadásait ez idáig közel 55 ezren látták, amelyekkel eljutottak többek közt a Dohány és Rumbach Utcai Zsinagógába, legutóbb pedig a Nemzeti Szinházba.
Galéria
Keszthelyen, a Fejér György Városi Könyvtár közösségi termében tartották a Nemzetközi Holokauszt Emléknapot 2026. január 26-án. A megemlékezést Baldovszky-Kovács Dóra a Keszthelyi Fejér György városi könyvtár igazgatónője nyitotta meg, majd Kendeh Gusztáv alpolgármester beszélt az embertelenség korszakáról arról, hogy a ma emberének kötelessége fenntartani a soá emlékezetét.
Ezek után következett Sárdi Mária: Kislány a pokolban holokauszt monodráma.
A megrendítő előadás után beszélgettünk Kriszt László rendezővel.
– Ön több mint húsz éve rendez zsidó és/vagy holokauszt témájú színdarabokat. Hogyan jön egy rendezőnek ez a fajta művészeti specializáció?
Nem volt tudatos, inkább a sors hozta, ugyanis 20 évvel ezelőtt elsőként, a Kislány a pokolban napló-dráma került hozzám majd, mint monodráma, ez volt az első előadás, amelyet színpadra alkalmaztam és megrendeztem.
– Az előadás végén, szinte mindenki küszködött a könnyeivel, miben látja ennek a cseppet sem könnyű monodrámának a megrendítő erejét?
Az adott történelmi korszak embertelenségének mély és igaz megjelenítésében. Amikor a néző találkozik a náci ordas eszmével akkor egy normális embernél felszínre jön az együttérzés, a fájdalom, a lelkiismeret, személyes érintettség esetében pedig a gyász.
A mindenkori színház pedig különösen alkalmas ennek a jelen idejű interpretációjára.
– Miről szól, maga a történet, milyen üzenetet hordoz?
Egy 15 éves, Budapesti Lovag utcai kislányról, aki családjával együtt Auschwitzban találja magát, 1944 december 24-én karácsonykor, a szeretet ünnepén. Itt él át olyan traumákat, amelyben elveszti családját, s amit csak egy őrült ideológia képes létrehozni. Egyedül ő tér haza, és innen kell újra megélni fiatalságát, családot alapítani, ismételten embernek lenni. Nem volt könnyű, de Sárdi Marikának sikerült. Ami pedig az üzenetet illeti: „egy kislányon keresztül bemutatni a hatszázezer magyar és hatmillió zsidó származású ember tragédiáját, jogaiktól való megfosztását, ipari méretű meggyilkolását.
– A színésznő, Dombrádi Alina megrendítő erővel, magával ragadóan adta elő ezt a közel egy órás monodrámát.
A színház alapját és esszenciáját mindig maga a színész, és a mögötte lévő egész ember adja. A kolléganővel több mint egy évtizede dolgozom együtt, akiben megvan a tehetség és a szorgalom, ez így együtt pedig lehetővé teszi a mindenkori mélylélektani ábrázolás hitelességét. Ezért tudott az előadás megrendítő erővel hatni a nézőkre.
– Hogyan lehet egy könyvtár közösségi terében, igazi színházat csinálni?
Igazából mindenhol lehet színházat csinálni, persze az igazi a köszínház, de ha az nincs, akkor kis kreativitással no és sok munkával bárhol lehet jó színházat csinálni. Nekünk meg különösen szerencsénk volt, hiszen a helyi könyvtár vezetősége és munkatársai mint: Baldovszky-Kovács Dóra igazgatónő, Kántor Krisztián könyvtáros és munkatársai valamint Jámbor Katalin és dr. Mészáros Jánosné szívvel-lélekkel segítették a munkánkat.
– Habár önök mindössze ketten voltak Keszthelyen, a művésznő és ön, gondolom a háttérbe azért mások is segítenek!
Ahogyan a dal is mondja: „egyedül nem megy”, természetesen mellettünk is vannak szakemberek, kollégák, mint Merenics Zsófia díszlettervező, Maximilian Kristóf média igazgató, Rosenfeld Dániel Imre előadás menedzser vagy Horváth János producer akik áldozatos munkája nélkül mi sem tudnánk értékkel bíró előadásokat létrehozni.
– Ahogy megnéztem online felületein a színház történetét, legfőképp Budapesten játszottak, hogy jutottak Keszthelyre?
Ennek hosszú a története, de a lényeg, hogy Keszthely város vezetése rendkívül nyitott a minőségi kultúrára, azt gondolom, hogy kamaraszínházunkban pedig partnerre találtak, reményeink szerint idén márciusban ismét visszatérünk több remek előadással, mindenesetre rajtunk nem múlik.
– Sárdi Mária: Kislány a pokolban, Tadeus Borovszki: Auschwitzi Napló, Szenes Hanna: Kibuc színmű és Mohácsi Jenő dokumentum irodalmi dráma után, milyen hasonló jellegű előadásokban gondolkodik?
Egy különleges darabon dolgozom, Csanádi Petra és Kovács Molnár József színészkollégák közreműködésével. Krzysztof Choiński: Riadó című drámáján, amely egy volt náci tiszten keresztül mutatja be a mindenkori ordas eszme lélekgyilkos, őrületet eredményező létállapotát.
– További sikeres munkát kívánok, köszönöm a beszélgetést! Aki pedig többet szeretne megtudni a kamaraszínház művészeti képzéseiről, előadásairól azoknak ajánljuk a www.kazanistvankamaraszinhaz.hu weboldalt!
