Van egy hang, amelyet soha nem felejtünk el. Egy dal, amely visszavisz a fiatalságunkba, egy koncert, amelynek minden pillanatára emlékszünk, vagy egy dallam, amely akkor is megszólal bennünk, amikor már rég elcsendesedett körülöttünk a világ. Mindenszentek és halottak napján nemcsak szeretteink sírjánál gyújtunk gyertyát, hanem azok előtt a művészek előtt is fejet hajtunk, akiknek zenéje generációk életét kísérte végig. Máté Péter, Cserháti Zsuzsa, Szécsi Pál, Koós János, Fenyő Miklós, Zámbó Jimmy, Balázs Fecó, Kóbor János, Deák Bill Gyula és a magyar könnyűzene számos más legendája már nincs közöttünk. Dalaik azonban tovább élnek, és velük együtt azok az emlékek is, amelyekhez egy-egy ismerős dallam köt bennünket.
November első napjaiban különös csend telepszik a temetőkre. A sírokon friss virágok, koszorúk és mécsesek, a fák alatt lehullott levelek, a kövekbe vésett neveknél megálló emberek. Vannak, akik családtagjukhoz érkeznek, mások egy régi barátra emlékeznek. És vannak sírok, amelyekhez olyanok is elzarándokolnak, akik soha nem találkoztak azzal, aki ott nyugszik. Csak a hangját ismerték. A dalait szerették. Talán életük legboldogabb vagy legnehezebb pillanataiban éppen ő énekelt a rádióban.
A magyar könnyűzene több nagy alakja évtizedekkel ezelőtt távozott, másoktól csak az elmúlt években vagy hónapokban kellett búcsút vennünk. A hatvanas évek táncdalfesztiváljainak csillagai, a hetvenes évek rockzenészei, a nyolcvanas évek meghatározó előadói és a kilencvenes évek kedvencei mind más zenei világot képviseltek. Egyvalami azonban közös bennük: dalaik nemcsak egy korszakhoz, hanem az emberek személyes emlékeihez is hozzátartoznak.
Szécsi Pál – a fiatalon elhunyt énekes, akinek dalai máig megérintenek bennünket
Szécsi Pál alig néhány év alatt vált a magyar tánczene egyik legkedveltebb előadójává. Az 1967-es Táncdalfesztivál hozta meg számára az országos ismertséget, különleges hangja és megjelenése pedig hamar a közönség kedvencévé tette. A Csak egy tánc, az Egy szál harangvirág és a Gedeon bácsi ma is felidézi a hatvanas-hetvenes évek hangulatát, amikor a rádióból megszólaló slágerek szinte minden otthonba eljutottak.
A sikerek mögött azonban nehéz emberi sors húzódott. Szécsi Pál 1974. április 30-án, mindössze 30 évesen halt meg. Rövid pályafutása ellenére olyan dalokat hagyott maga után, amelyek több mint fél évszázad elteltével is élnek a magyar zenei emlékezetben. Aki ma meghallgatja valamelyik felvételét, egy pillanatra visszatérhet abba a korszakba, amelynek ő az egyik legfényesebb és legtragikusabb sorsú csillaga volt.
Koós János – aki mosolyt tudott csalni az arcunkra
Koós János már a hatvanas években országosan ismert előadóvá vált. A Kislány a zongoránál, a Sír a telefon és a Nem vagyok teljesen őrült ma is felidézi azt a világot, amikor a táncdalfesztiválok dalait együtt énekelték a családok. Énekesként, humoristaként, parodistaként és színpadi emberként egyaránt képes volt közel kerülni közönségéhez. A televízió képernyőjén Hofi Gézával közös produkciói is felejthetetlenek maradtak. Koós János különleges adottsága volt, hogy a humor mögött mindig ott maradt a melegség, az élet szeretete és a közönség iránti tisztelet.
Koós János 2019. március 3-án, 81 éves korában hunyt el. Március 20-án a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra, nem messze barátja, Hofi Géza sírjától. Egy ilyen novemberi napon arra is jó emlékezni, hogy az elhunytak nemcsak a hiányukkal maradnak velünk, hanem azzal a sok örömmel is, amelyet életükben adtak. Koós Jánosra gondolva a könnyek mellett a mosolynak is helye van.
Aradszky László – a táncdalfesztiválok aranylemezes kedvence
Aradszky László a hatvanas években lett a magyar tánczene egyik legismertebb alakja. Az Isten véled, édes Piroskám című dalával országos sikert aratott, később pedig egymást követték a közönségkedvenc slágerei. Az elsők között volt a magyar könnyűzenében, aki aranylemezzel büszkélkedhetett, népszerűsége pedig évtizedeken át töretlen maradt.
A színpadon közvetlen, vidám egyénisége és jellegzetes hangja tette szerethetővé. Nemcsak a televíziós fellépéseken, hanem a koncerttermekben és szabadtéri rendezvényeken is rendszeresen találkozhatott vele a közönség.
Aradszky László 2017. október 8-án, 82 éves korában hunyt el. Dalai ma is visszahozzák azt az időt, amikor egy új sláger megjelenése az egész ország számára eseménynek számított.
Harangozó Teri – akinek dalaiban mindenki megtalálhatta a saját álmát
Harangozó Teri a hatvanas évek közepén vált ismertté, majd a következő évtizedek egyik népszerű táncdalénekesnője lett. A Mindenkinek van egy álma különösen közel került a hallgatók szívéhez, de számos más felvétele is helyet kapott a magyar könnyűzene történetében. Hangjában egyszerre volt jelen a kedvesség, a játékosság és az érzelmek természetes kifejezése. Dalait sokan nemcsak hallgatták, hanem családi összejöveteleken, ünnepeken és baráti társaságokban együtt énekelték.
Harangozó Teri 2015. szeptember 8-án, 72 éves korában hunyt el. Emléke ma is ott él azokban a dallamokban, amelyek egykor egész generációknak jelentettek örömöt.
Fenyő Miklós – aki elhozta Magyarországra a rock and roll életérzését
Fenyő Miklós neve összeforrt a magyar rock and roll történetével. Gyermekkorának néhány évét az Egyesült Államokban töltötte, ahol megismerkedett azzal a zenei világgal, amely később egész pályáját meghatározta. A Hungária együttest 1967-ben alapította, a zenekar pedig 1968-ban megnyerte a Ki mit tud? vetélkedőt. Ezzel kezdődött az a pályafutás, amelynek legnagyobb közönségsikerei a nyolcvanas évek elején következtek.
A Csavard fel a szőnyeget, a Limbó hintó, a Hotel Menthol és a Ciao Marina nemcsak slágerek lettek, hanem egy különleges zenei korszak jelképei. Fenyő Miklós a színpadon az amerikai rock and roll lendületét magyar humorral és sajátos előadásmóddal kapcsolta össze. Munkásságát később a Made in Hungária című musical és az abból készült film is megörökítette.
Fenyő Miklós 2026. január 31-én, 78 éves korában hunyt el. Halála különösen fájdalmas veszteség volt azoknak, akik még nem sokkal korábban is koncertjein énekeltek és táncoltak. Idén először emlékezhetnek rá mindenszentekkor úgy a rajongói, hogy a magyar rock and roll királya már nincs közöttük. Dalaiban azonban tovább él az a fiatalos lendület, amellyel évtizedeken át megtöltötte a színpadokat.
Az 1970-es évek – a rock, a blues és a felejthetetlen balladák korszaka
Máté Péter – az énekes, akinek minden dala egy darab az életünkből
Máté Péter már a hatvanas évek végén felhívta magára a figyelmet, a hetvenes években pedig a magyar könnyűzene egyik legnagyobb énekesévé és dalszerzőjévé vált. Az Elmegyek, az Azért vannak a jó barátok, az Egyszer véget ér és a Most élsz ma is ugyanazzal az erővel szólal meg, mint amikor először hallhattuk őket.
Kevés magyar énekes tudta olyan természetességgel megfogalmazni az elmúlást, a szeretetet, a barátságot és az élet megismételhetetlen pillanatait, mint ő. Nem kellett különleges alkalom ahhoz, hogy megérintsen bennünket: elég volt néhány zongorahang, az ismerős dallam, és máris eszünkbe jutott valaki, akit szerettünk.
Máté Péter mindössze 37 éves volt, amikor 1984. szeptember 9-én meghalt. A budapesti Farkasréti temetőben nyugszik. Talán nincs is szebb üzenet ezekre a napokra, mint amit a Most élsz című dalával hagyott ránk: becsüljük meg az időt, amely megadatott, és az embereket, akikkel megoszthatjuk.
Cserháti Zsuzsa – a hang, amelyben egyszerre élt a fájdalom és a szeretet
Cserháti Zsuzsa a hetvenes években lett országosan ismert, hangját pedig lehetetlen volt összetéveszteni bárki máséval. Mélyről jövő érzelmek, páratlan zenei érzékenység és olyan előadásmód jellemezte, amely mögött az emberi élet minden szépsége és nehézsége ott rejtőzött. Az Édes kisfiam, a Boldogság, gyere haza! vagy a Hamu és gyémánt nem egyszerűen slágerek lettek. Sokak számára személyes vallomásokká váltak.
Pályája korántsem volt könnyű. A hetvenes évek sikerei után hosszú időre háttérbe szorult, miközben kivételes tehetségét soha nem veszítette el. Amikor a kilencvenes években visszatért, a közönség ismét magához ölelte. Charlie 1996-os koncertjén történt újabb színpadra lépése egy különleges visszatérés kezdetét jelentette. Cserháti Zsuzsa 2003. július 23-án, 55 éves korában hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Kóbor János – az Omega hangja, akinek a Balaton is az emlékét őrzi
Kevés olyan hang van a magyar rockzene történetében, amely annyira összeforrt volna egy zenekarral, mint Kóbor Jánosé az Omegával. Az együttes már a hatvanas években népszerűvé vált, a hetvenes években pedig nemzetközi sikereket is elért. A Gyöngyhajú lány, a Petróleumlámpa, a Régi csibészek vagy a Ha én szél lehetnék évtizedeken keresztül kísérte a magyar közönséget.
Kóbor János, akit mindenki Meckyként ismert, 2021. december 6-án, 78 éves korában hunyt el. Távozásával a magyar rockzene egyik meghatározó korszaka is lezárult, a hosszú hajú, jellegzetes mozgású énekes alakja azonban elválaszthatatlan maradt az Omega történetétől.
Hamvainak egy részét 2022 márciusában a budapesti Szent István-bazilika urnatemetőjében helyezték el. Végakarata szerint hamvainak másik részét a Balatonba kívánták szórni, hiszen egész életében rajongott a tóért és a vitorlázásért. Valahányszor felcsendül a Gyöngyhajú lány, újra megjelenik előttünk a fiatal Omega, a hatalmas koncertszínpadok világa és egy olyan korszak, amelynek muzsikája ma is képes összehozni különböző generációkat.
Benkő László és Mihály Tamás – az Omega két legendás zenésze
Az Omega történetéről nem lehet megemlékezni Benkő László és Mihály Tamás nélkül. Benkő László az együttes alapító tagjaként, billentyűseként és meghatározó zenei személyiségeként évtizedeken keresztül formálta a zenekar hangzását. Mihály Tamás basszusgitárosként és zeneszerzőként járult hozzá azokhoz a dalokhoz és albumokhoz, amelyek a hetvenes években a magyar progresszív rock élvonalába emelték az Omegát.
A két zenész pályafutása szorosan összekapcsolódott az együttes nemzetközi sikereivel. Koncertjeik, nagylemezeik és a magyar rockzenében akkoriban újszerű hangszereléseik több generációra hatottak.
2020. kiemelkedően fájdalmas év volt az Omega számára. Benkő László november 18-án, Mihály Tamás pedig november 21-én hunyt el, mindössze néhány nap különbséggel. Elvesztésük a zenekar történetének egyik legszomorúbb időszakát jelentette. Kóbor János egy évvel későbbi halálával az Omega klasszikus korszakának három meghatározó alakjától kellett elbúcsúznia a közönségnek.
Somló Tamás – a különleges hangú zenész, aki az LGT-vel lett legendává
Somló Tamás pályája a hatvanas években indult, de a hetvenes években, a Locomotiv GT tagjaként vált a magyar könnyűzene egyik meghatározó alakjává. Nemcsak énekesként, hanem basszusgitárosként, szaxofonosként és zeneszerzőként is maradandót alkotott. Az Álomarcú lány, a Boogie a zongorán és a zenekar más ismert dalai ma is felidézik azt az időszakot, amikor az LGT a magyar rockzene egyik legnagyobb együttesének számított.
Somló Tamás előadásmódját különös érzékenység jellemezte. Hangjában egyszerre volt jelen a játékosság, az életöröm és a melankólia. Későbbi szólólemezei és koncertjei is bizonyították, hogy a közönség nemcsak az LGT tagjaként, hanem önálló előadóként is szerette. Somló Tamás 2016. július 19-én, 68 éves korában hunyt el. A magyar zenetörténet egyik legsokoldalúbb művészét veszítettük el személyében, akinek dalai ma is összekötik az egykori koncertlátogatókat a fiatalabb generációkkal.
Komár László – a magyar rock and roll örök szerelmese
Komár László a hatvanas években kezdte pályafutását, előbb zenekarok énekeseként, majd a későbbi évtizedekben szólóelőadóként szerzett országos népszerűséget. Elvis Presley zenéje és a klasszikus rock and roll világa meghatározó hatással volt rá, amit sajátos magyar előadásmódjával tett közönségkedvenccé.
A No, Miss és a Táncoló fekete lakkcipők című dalai sokak számára a fiatalság, a táncos esték és az önfeledt szórakozás emlékét idézik. Bár a rock and roll több korszaka is elmúlt, Komár László a műfajhoz mindvégig hű maradt, 2012. október 17-én, 67 éves korában hunyt el. Dalai ma is megmutatják, milyen felszabadító ereje lehet néhány lendületes gitárakkordnak és egy ismerős refrénnek.
Deák Bill Gyula – a blueskirály, akitől idén kellett búcsút vennünk
Az idei megemlékezés különösen fájdalmas állomása Deák Bill Gyula emléke. A magyar blues legendás énekese 2026. szeptember 17-én, 77 éves korában hunyt el, mindössze néhány héttel mindenszentek előtt. Egy műtét után érte a halál.
A különleges, rekedtes, mély hangú énekes a hetvenes évek végén a Hobo Blues Band tagjaként vált egyre ismertebbé, a nyolcvanas években pedig a magyar blues egyik legnagyobb alakjává nőtte ki magát. Gyermekként elveszítette egyik lábát, de a színpadon olyan elementáris erővel énekelt, hogy a közönség számára nem a testi korlátok, hanem a hatalmas tehetség és az életszeretet maradt emlékezetes.
A Kőbánya blues, a Rossz vér, a Hosszú lábú asszony és az István, a király Tordájaként nyújtott alakítása a magyar zenei élet megkerülhetetlen része lett. Bill kapitány még 2026 nyarán is koncertezett, és további fellépésekre készült. A közönségnek eszébe sem jutott, hogy ilyen hamar el kell búcsúznia tőle.
Szeptember 30-án a kőbányai Új Köztemetőben helyezték örök nyugalomra. Idén először érkezhetnek mindenszentekkor a tisztelők Deák Bill Gyula sírjához. A kőbányai blueskirály ezúttal már nem énekel nekik, de ha megszólal valamelyik lemeze, újra ott lehet előttünk a fekete kalapos, összetéveszthetetlen hangú ember, aki annyi mindent kapott és adott a zenétől.
Balázs Fecó – az érzelmek, amelyek örökre a dalokban maradtak
Balázs Fecó már a hetvenes években ismert zenésznek számított, de a Korál együttessel a nyolcvanas évekre vált a magyar könnyűzene egyik legnagyobb hatású előadójává. Dalai mintha mindig is az emberi lélek legmélyebb érzéseiről szóltak volna. A Homok a szélben, a Maradj velem, az Évszakok és az Érints meg generációk számára jelentettek vigaszt, szerelmet, reményt vagy éppen a búcsú fájdalmát.
A Korál frontembere nem csupán elénekelte ezeket a dalokat: úgy tudta átadni őket, hogy a hallgató szinte a saját történetét ismerte fel bennük. Zenéjében a zongora, az énekhang és az érzelmes szövegek különleges egységet alkottak, 2020. november 26-án, 69 éves korában hunyt el, a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében. Az Óbudai temetőben nyugszik, ahol rajongói azóta is felkeresik a sírját.
Az Évszakok különösen sokat jelenthet ezekben a novemberi napokban. Hiszen minden változik körülöttünk: az évek, az arcok, a tájak, a családok élete. Vannak azonban emlékek, amelyeket sem az idő, sem a távolság nem halványít el. Balázs Fecó dalai ezek közé tartoznak.
Zámbó Jimmy – a Király, akinek sírjánál ma is mécsesek égnek
Zámbó Jimmy pályája már a korábbi évtizedekben elindult, de a kilencvenes években vált a magyar könnyűzene egyik legnépszerűbb előadójává. Különleges hangterjedelme és érzelmes dalai olyan közönséget szólítottak meg, amelynek tagjai sokszor saját örömeiket és fájdalmaikat hallották vissza az énekes előadásában.
A Még nem veszíthetek, az Egyszer megjavulok én, a Bukott diák és a Csak egy vallomás ma is ismerősen cseng azok számára, akik követték pályafutását. Rajongói egyszerűen Királynak nevezték, és ez a megszólítás halála után is vele maradt, 2021.január 2-án, mindössze 42 évesen bekövetkezett halála megrázta Magyarországot. A csepeli temetőben álló, fehér márványból készült síremléke az évek során valóságos zarándokhellyé vált. Virágok, mécsesek és a rajongók személyes ajándékai emlékeztetnek arra, hogy a Királyt negyedszázad elteltével sem felejtették el.
Megható példája ez annak, hogy egy művész és közönsége között milyen különleges, évtizedeken át tartó kapcsolat alakulhat ki. Dalai tovább élnek velünk.
Bódi László Cipő – a Republic hangja, akinek dalait ma is együtt énekeljük
Bódi László Cipő a Republic együttes alapítójaként és frontembereként a kilencvenes évek egyik meghatározó magyar előadója lett. A zenekar 1990-ben alakult, és rövid idő alatt olyan közönséget teremtett maga körül, amely évtizedeken keresztül kitartott mellette.
A 67-es út, a Szeretni valakit valamiért, a Ha itt lennél velem és a Szállj el, kismadár ma is gyakran felcsendül. A Republic dalainak erejét az egyszerű, közérthető szövegek, az ismerős élethelyzetek és Cipő különleges előadásmódja adta. Zenéjükben egyszerre volt jelen a derű, a szomorúság és az a szeretet, amellyel az énekes az emberek felé fordult.
Bódi László 2013. március 11-én, 47 éves korában hunyt el. Halála nemcsak a Republic rajongóit, hanem a magyar könnyűzene egész közösségét megrendítette. Dalai ma is sokak számára jelentenek kapaszkodót a nehéz pillanatokban.
Szolnoki Péter – A mosoly és a hang, amely örökre velünk marad
Vannak hangok, amelyekhez életünk legszebb emlékei kötődnek, és amelyek hallatán még évtizedek múltán is mosolyra húzódik a szánk. Szolnoki Péter hangja ilyen volt. A Bon-Bon együttes alapítója és énekese több mint harminc éven át ajándékozta meg a magyar közönséget dalaival, szerethető egyéniségével és azzal a különleges életörömmel, amely minden fellépéséből sugárzott.
A Holnaptól, a Köszönöm, hogy vagy nekem és a Valami Amerika dallamai generációk számára váltak felejthetetlenné. Szolnoki Péter nemcsak kivételes énekes, hanem nagyszerű muzsikus és fuvolaművész is volt, akinek természetes közvetlensége mögött mély zenei tudás és érzékenység rejlett.
2026. július 12-én, mindössze 56 éves korában hunyt el, alig néhány héttel azután, hogy a Bon-Bon a Budapest Arénában ünnepelte harmincéves jubileumát. Távozása fájdalmasan korai búcsú volt egy olyan művésztől, akinek még annyi öröme és dala lehetett volna. Ezen a gyertyafényes novemberi estén az ő emléke előtt is fejet hajtunk. A mosolya az emlékeinkben él, a hangja pedig újra és újra megszólal, és a Köszönöm, hogy vagy nekem most már mintha a mi hálás búcsúnk lenne hozzá.
Szenes Iván – A dalok mögött élő halhatatlan költő
Vannak művészek, akiknek az arcát mindenki ismeri, és vannak, akiknek a szavai élnek tovább milliók szívében. Szenes Iván az utóbbiak közé tartozott. A magyar könnyűzene egyik legtermékenyebb és legjelentősebb szövegírója volt, akinek dalain nemzedékek nőttek fel. Koós János, Aradszky László, Kovács Kati és megannyi felejthetetlen előadó sikerei mögött ott volt az ő különleges tehetsége, az a ritka képesség, amellyel a legegyszerűbb emberi érzéseket is örök érvényű sorokká tudta formálni. Dalai szerelmeket, búcsúzásokat, boldog pillanatokat és fájdalmas emlékeket őriznek. Szenes Iván 2010. szeptember 13-án, 86 éves korában hunyt el, de valójában soha nem távozott el közülünk. Mert amíg felcsendülnek azok a dallamok, amelyekhez ő adta a szavakat, addig a magyar zene egyik legnagyobb mesélője is velünk marad.
Egy gyertya, egy dal, egy emlék – a legendák velünk maradnak
A temetőkben lassan leszáll az este, és a mécsesek apró fényei egymás után gyúlnak ki. Farkasréten Máté Péter, Cserháti Zsuzsa és Koós János emlékét őrzik a sírkövek. Óbudán Balázs Fecó, Csepelen Zámbó Jimmy, Kőbányán Deák Bill Gyula nyughelyénél lehet megállni egy pillanatra. Kóbor János neve a Szent István-bazilikában őrződik, miközben az ország más temetőiben és emlékhelyein a magyar könnyűzene további nagy alakjaira emlékezhetnek tisztelőik.
A hatvanas évek táncdalfesztiváljainak csillagai, a hetvenes évek rockzenészei, a nyolcvanas évek bluesénekesei és a kilencvenes évek kedvencei már mind a magyar zenetörténet részei. Sokuk pályája több korszakot is átívelt, és voltak, akik évtizedekkel első sikerük után is megtöltötték a koncerttermeket. A közönség számára azonban nem az évszámok a legfontosabbak, hanem azok az emlékek, amelyeket dalaik őriznek.
Vannak, akik virágot visznek, vagy egy szál gyertyát gyújtanak, és vannak, akik otthon, egy csendes szobában bekapcsolják a rádiót, elővesznek egy régi lemezt, vagy elindítanak egy sokszor meghallgatott koncertfelvételt. Talán megszólal Máté Péter hangján az Elmegyek. Talán Cserháti Zsuzsa énekli az Édes kisfiam című dalt, Balázs Fecó az Évszakokat, Kóbor János a Gyöngyhajú lányt. Valahol Zámbó Jimmy egyik balladája szól, máshol Deák Bill Gyula bluesa tölti be a szobát. Fenyő Miklós valamelyik rock and roll-slágere a fiatalságot idézi, Koós János régi dala mosolyt csal az arcokra, Szécsi Pál hangja pedig egy régen elmúlt szerelem emlékét hozhatja vissza.
Másutt a Republic, az LGT, az Omega vagy a Mini zenéje szól, esetleg Aradszky László, Harangozó Teri és Komár László jól ismert dallamai csendülnek fel. És még sokan másoké, akiket felsorolni sem győznénk. Mindegyikük más korszakhoz kapcsolódik, mégis ugyanazt az érzést ébresztik bennünk: néhány percre ismét közel kerülnek hozzánk azok, akiket szerettünk, és akiknek a zenéjén felnőttünk.
Ezek a hangok már a magyar zenei emlékezet részei. Összekötik a múltat a jelennel, a fiatalságunkat a mával, azokat, akik itt vannak, azokkal, akiket elveszítettünk.
Mert az ember egyszer elmegy, de amit szeretetből, tehetségből és a szívéből adott másoknak, az itt marad velünk.
