Betöltés…
31.3 C
Budapest
Múltidéző archívum | Megyei Esti Hírlapok | Programajánló

Sulyok Tamás nem mond le, támogatói kitartásra biztatják

Sulyok Tamás köztársasági elnök nem készül lemondani, miután Magyar Péter miniszterelnök többször is távozásra szólította fel. A Sándor-palota korábbi válaszában az Alaptörvényre hivatkozott, jelezve, hogy az államfő jogállását és hivatalviselésének feltételeit az alkotmány szabályozza.

Sulyok Tamás nem mond le, támogatói kitartásra biztatják
Fotó: Szeretlek Magyarország

A hivatal úgy fogalmazott: „A köztársasági elnök jogállását és a hivatalviselésének feltételeit az Alaptörvény egyértelműen szabályozza.”

Sulyok Tamás egy korábbi nyilatkozatában azt mondta: „nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat.” Az államfő szerint esküje a teljes nemzethez és a hatályos Alaptörvényhez köti, ezért addig marad hivatalában, amíg jogköreinek gyakorlása el nem lehetetlenül.

A Fidesz–KDNP képviselői élesen bírálták a miniszterelnök szavait. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője szerint „a köztársasági elnökkel szembeni személyes és politikai támadás, valamint annak agresszivitása méltatlan az ország miniszterelnökéhez.”

A felszólítás nem volt előzmény nélküli: Magyar Péter korábban határidőt is szabott az általa „Orbán-báboknak” nevezett közjogi méltóságoknak. A miniszterelnök május 31-ig várja a lemondásukat, ellenkező esetben jogi úton távolítanák el őket tisztségükből.

A politikai nyomás mellett ugyanakkor Sulyok Tamás támogatói is megszólaltak a közösségi médiában. Többen arra biztatják az államfőt, hogy tartson ki hivatalában, és az Alaptörvény alapján lássa el tovább feladatait.

A vita középpontjában az áll, hogy a kormányváltás után hivatalban maradó közjogi méltóságoknak politikai nyomásra távozniuk kell-e, vagy mandátumuk lejártáig, illetve az Alaptörvényben meghatározott feltételek fennállásáig hivatalban maradhatnak.

Aktuális

Norris nyerte a Magyar Nagydíjat – Piastri drámája után Verstappen és Antonelli állt dobogóra

Lando Norris győzött a Magyar Nagydíjon. A McLaren világbajnoka...

Éppen ott veszített Leclerc, ahol új aszfalt került a Hungaroringre

Aszfaltjavítást végeztek a Hungaroring két fontos pontján, az 1-es...

„Mintha vízipisztollyal lőtték volna a gumikat” – motort cserél a Mercedes Russell autójában

Teljes erőforrást cserél a Mercedes George Russell autójában a...

Hamiltont és Antonellit is megbüntették – átírta az FIA a Magyar Nagydíj rajtrácsát

Két élversenyzőt is hátrasoroltak a Magyar Nagydíj időmérője után....

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK