Lezuhant a brit Királyi Légierő egyik Hawk T2-es kiképzőgépe szerda délután Walesben, nem messze a RAF Valley légibázistól. A fedélzeten lévő két pilóta még a becsapódás előtt katapultált, ejtőernyővel ért földet, és a rendőrség első tájékoztatása szerint csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A balesetről készült videón látható, ahogy a pilóták elhagyják a gépet, a Hawk pedig másodpercekkel később a földbe csapódik és lángba borul.

A Hawk T2 a walesi Anglesey szigetén működő RAF Valley bázisról szállt fel szerdán. A gép Pencarnisiog térségében került bajba, majd lezuhant egy nyílt területen. A felvételeken először a gép bizonytalan mozgása látszik, majd egymás után működésbe lép a két katapultülés. A pilóták ejtőernyői kinyílnak, miközben a személyzet nélkül maradt gép meredeken a föld felé zuhan. A becsapódást nagy tűzgömb, majd sűrű fekete füst követi.
A North Wales Police szerint mindkét pilótát megtalálták és orvosi ellátásban részesítik. Sérüléseiket az első vizsgálatok alapján könnyebbnek tartják. A hatóságok közlése szerint a gépen kívül más személy sérüléséről, illetve jelentősebb földi kárról nem érkezett jelentés.
A helyszínre a rendőrség mellett a brit légierő, a tűzoltóság, a mentőszolgálat és a légi mentők egységeit is riasztották. A North Wales Fire and Rescue Service később közölte, hogy a becsapódás után keletkezett tüzet sikerült megfékezni.
A balesetről több szögből is készültek felvételek. A Sky News által bemutatott videón jól kivehető a két pilóta katapultálása, majd az, ahogy a Hawk T2 irányíthatatlanul a föld felé zuhan és felrobban. A két ejtőernyő már a levegőben látható, amikor a gép becsapódik.
A felvételek alapján a gép lakott épületek közelében zuhant le, de a rendőrség szerda estig nem jelentett további sérülteket vagy jelentős károkat. A hatóságok arra kérték az embereket, hogy egyelőre kerüljék el a baleset környékét. A baleset okáról egyelőre sem a légierő, sem a rendőrség nem közölt részleteket.
A brit vadászpilóták egyik legfontosabb kiképzőgépe
A kétüléses Hawk T2 nem harci bevetésen volt: a típust a brit légierő haladó sugárhajtású pilótaképzésre használja. A RAF Valley a brit gyors sugárhajtású repülőgép-vezetők képzésének egyik központja, itt működik a 4. Flying Training School is. A Hawk T2-eseken már olyan korszerű pilótafülke és avionikai rendszer működik, amelynek segítségével a növendékeket a frontvonalbeli harci repülőgépeken végzett szolgálatra készítik fel. A kiképzésből később többek között Typhoon és F–35 típusokra kerülhetnek a pilóták.
A FlightGlobal szaklap szerint ez az első elvesztett Hawk T2 a brit légierőnél. A RAF a baleset után hivatalosan vizsgálatot indított. A légierő szerda esti közleményében egyelőre csak annyit erősített meg, hogy egy RAF Valley-ből repülő Hawk T2-est ért baleset Anglesey közelében.
Forrás: Royal Air Force, North Wales Police, Reuters, Sky News
