Megosztás az X-en
Vannak időszakok, amikor a pénz útja világos. Nyomon követhető, számonkérhető. És vannak másféle időszakok is, amikor a pénz ugyan megvan, de senki sem látja, hogyan, miért, és kinek a döntése nyomán lett felhasználva.
Sajtóértesülések szerint bizonyos pénzügyi döntéssorozatok – amelyek közpénzből származó összegeket érinthettek – hosszú időn keresztül sem külső, sem belső ellenőrzés alá nem eshettek, vagy legalábbis nem olyan mértékben, ahogyan azt a forrásuk eredete indokolta volna.
Ahol nincs kérdés, nincs válasz sem
Sajtóinformációk szerint a döntések jelentős része nem esett át valódi felügyeleten.
Informátorunk úgy látja, hogy a helyzet kialakulása részben jogi konstrukciókkal, részben intézményi sajátosságokkal, részben politikai együttállásokkal is összefügghetett.
Mindez persze önmagában nem bizonyít semmit – legfeljebb újabb kérdéseket vet fel.
A döntéshozás rétegei – valakié volt, de kié?
Az intézményi jelenlét egyes időszakokban csak formális lehetett, valódi beleszólás nélkül.
Egyes sajtóértesülések és háttér-információk szerint az is felvetődhet, hogy bizonyos időszakokban egyáltalán nem volt tényleges felügyelet.
Ha létezett is testület, nem biztos, hogy rendelkezhetett eszközökkel a tényleges ellenőrzéshez.
Nyilvánosan elérhető források is utalnak arra, hogy jelentős pénzösszegek – egyes becslések szerint akár több száz milliárd forint – kerülhettek felhasználásra olyan célokra, amelyek utólag részben vagy egészben kérdéseket vethettek fel.
A középpontban olyan programok és alapítványok állhatnak, amelyeket állami vagy jegybanki háttérrel hozhattak létre, ellenőrzésük viszont idővel kivonódhatott a hagyományos intézményi rendből.
Ahol volt ellenőrzés, de nem lehetett látni
Több háttérforrás is arra utalhat, hogy egyes testületi tagok jelezhettek aggályokat, ám ezek nem kerültek napirendre, vagy nem született róluk hivatalos állásfoglalás.
A döntések egy része olyan testületekben születhetett, amelyek egyszerre lehettek döntéshozók, végrehajtók és jóváhagyók – ez önmagában is ellentmondásos konstrukcióra engedhet következtetni.
Egyes beszámolók szerint:
„Aki költött, az döntött. Aki döntött, az ellenőrzött is. Aki szólt, azt nem hallották meg.”
Miért fontos ez ma?
Az utólagos jelentések évek múltán próbálhatják rekonstruálni azt, amit akkor kellett volna számon kérni.
A közpénz logikája azonban nem változik: a forint forrása kötelezettség, a közpénz használata pedig nyilvánosság.
Bár hivatalosan nem történt bűncselekmény megállapítása, és a felelősségi lánc többször megszakadhatott, a társadalmi bizalom mégis kárt szenvedhetett.
Mi látszik ma?
-
Jelentések, amelyekben már kimondhatnak néhány dolgot, amit éveken át csak suttogtak.
-
Felügyelői visszatekintések, amelyek önkritikusak – de talán már későiek.
-
Egy politikai és gazdasági rendszer, amelyben a felelősség szinte sosem személyes.
A kérdés, amit nem kerülhetünk meg:
Ha egy rendszer működik anélkül, hogy látjuk, hogyan működik – akkor működik-e valóban?
Ez a történet nem egy emberé, nem egy párté, nem is egy hivatalé. Ez a történet mindannyiunké – mert ha a közpénz útját nem lehet követni, akkor nem marad más, csak a bizalom. És ha a bizalom elfogy, abból már nem lehet beruházni – csak következményeket kezelni.
Szerkesztőségünk álláspontja szerint az ilyen típusú, nehezen átlátható közpénzkezelési gyakorlatoknak mielőbb véget kell vetni. A jövőben elengedhetetlen lenne egy világosabb, mindenki számára ellenőrizhető szabályozás kialakítása, amely valódi garanciát nyújt az elszámoltathatóságra.
Még egyszer nem fordulhat elő, hogy a közpénz sorsa következmények nélkül maradhasson – a jogállamiság, az átláthatóság és a társadalmi bizalom jövője a tét.