Ennek a címkének összesen 3 hír található.
Példa nélküli helyzet alakult ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) történetében: jogerős bírósági ítélet alapján végrehajtási eljárás indult a szervezet ellen. A Fővárosi Törvényszék augusztus 12-én kiállította a végrehajtási lapot, miután a kar nem fizette ki egy informatikai cégnek – a Sysdata PSE Kft.-nek – megítélt közel kétmilliárd forintos összeget. A kérdés most az, hogy lesz-e végrehajtó, aki saját szakmai szervezeténél érvényesíti a döntést.
Jogerős bírósági ítélet ellenére nem fizette ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) egy cégnek a bíróság által megítélt, kamatokkal együtt mintegy 1,9 milliárd forintos tartozását, ezért végrehajtási eljárás indult a szervezet ellen. A hivatásrend történetében ez az első eset, hogy magát a végrehajtói kart érinti ilyen eljárás.
Varga Judit vallomásában azt hangsúlyozta, hogy sosem állt baráti kapcsolatban Schadllal vagy Völnerrel, kapcsolatuk szigorúan szakmai jellegű volt. Elmondása szerint Schadl „dinamikus, ambiciózus alkatként” jelent meg előtte, de a végrehajtói kinevezések részleteire nem volt közvetlen rálátása. A feladatkört államtitkára, Völner Pál felügyelte.