Ebben a kategóriában összesen 11 hír található.
A minimalizmus nem kevesebbről szól – hanem arról, hogy több időd és idegrendszered maradjon arra, ami számít. Nem nagy lomtalanítással kezdődik, hanem napi 5–10 perces mikro-lépésekkel. A fizikai tér letisztulása után az elme is tisztul – és ez a valódi nyereség. A minimalizmus nem azt jelenti, hogy kevesebb tárgyad lesz – hanem hogy több életed marad. Nem a lemondás a lényege, hanem az, hogy nem fizetsz idővel és idegrendszerrel olyan dolgokért, amik nem adnak vissza semmit.
Az éjszakai pihenés minősége már nappal eldől. Nem csak az számít, mennyit alszunk, hanem mikor eszünk, mennyi képernyőt nézünk, kap-e reggel fényt a szemünk és hogyan készítjük elő a testünket az “átkapcsolásra”. A modern alváskutatás szerint már pár apró szokásváltással radikálisan javítható az éjjeli regeneráció – a jutalom pedig több energia, jobb hangulat és hosszú távon egészségesebb élet.
Egy plasztikai sebész, aki a természetesség híve. Lehet, hogy elsőre ellentmondásosnak tűnik, de ha megismerjük Dr. Szabó Szilárd gondolatait, az fog idegennek hatni, amit eddig képzeltünk az esztétikai beavatkozásokról.
Szakácsné Kerbel Tímea, a Face and Soul Arcklinika vezetője eredetileg tanárnőnek készült, végül mégis az egészségügyi pályát választotta. Már fiatalon megtapasztalta, hogy mások segítése nemcsak a betegek számára lehet életmentő, hanem őt magát is tölti.
Németh-Tiszai Jennifer a fölösleges kemikáliákat tartalmazó anyagok helyett a professzionális arcápolás híve. Vendégeit is arra biztatja, hogy mindennapjaikat a minőségi és jól felépített arcápolási rutin jellemezze. Számíthatnak rá a megelőzésben és a szép bőr fenntartásában, ugyanúgy, mint a problémás bőr helyreállításában.
Egyre több férfi él a botox kezelés lehetőségével, az Egyesült Államokból induló újhullám pedig behozta a „brotox” kifejezést a köztudatba. Ez valójában nem jelent mást, mint a botox eljárást, amelyet kifejezetten férfiakra szabtak.
Merev az arca, mimika alig észrevehető rajta, érzésre hatvan körül lehet, de látszatra inkább húszéves. Valami nem stimmel… Erre szoktuk mondani a hírességek láttán, hogy biztosan túltolták a botoxot. Valóban ilyen szélsőséges eredményt ad a botox kezelés?
Az igazi ragyogás belülről jön, sejtszinten kezdődik, és bármikor előhívható. De mi köze egymáshoz egy üveg lekvárnak és a PROFHILO kezelésnek?
A Győzelem-csúcs jéggel borított falai most nemcsak egy újabb hegymászót vettek el tőlünk, hanem egy emberi történetet, amely arról szól, hogy mit jelent igazán segíteni, kitartani és nem meghátrálni még akkor sem, amikor minden körülmény ellene szól.
2025. július 16-án éjjel egy különleges csillagászati esemény figyelhető meg az égen: a Hold látszólagos égi útján elhalad a Szaturnusz és a Neptunusz közelében. Az ilyen típusú együttállások, amikor a Hold egy éjszaka alatt több távoli bolygó közelében halad el, ritkábbak, és kiváló lehetőséget kínálnak a megfigyelésre, különösen amatőr csillagászok számára.
Alig pár gramm, de hatalmas jelentősége van – mondhatnánk, ha nem lenne szó életekről. Pedig most valóban történelmi fordulat következett be a világ egyik legrégebbi és legtöbb áldozatot követelő betegsége, a malária elleni harcban. És a meglepetés? A célcsoport: csecsemők és újszülöttek.