Tej, kenyér, zöldség, kávé. Fejben még össze is adjuk: ebből gyors bevásárlás lesz. Aztán fél órával később ott állunk a pénztárnál egy majdnem tele kosárral, benne egy akciós sajttal, két csomag tésztával, valamilyen édességgel, amit nem terveztünk, és egy nagyobb kiszereléssel, mert „így jobban megéri”. Ismerős? Nem véletlenül történik újra és újra. Egy üzletben szinte minden méteren új döntést kell meghoznunk, és közben meglepően könnyű elveszíteni azt a rövid listát, amellyel elindultunk otthonról.
Bemegyünk négy-öt dologért, de már a bejárat után érkezik az első csábítás. Szezonális termékek, nagy akciós táblák, „csak most” ajánlatok, kettőt fizetünk, hármat kapunk típusú kedvezmények. Mire elérjük a tejet vagy a kenyeret, amelyekért eredetileg jöttünk, már több olyan terméket láttunk, amelyről néhány perccel korábban még eszünkbe sem jutott, hogy szükségünk lehet rá.
És ilyenkor fejben nagyon gyorsan gyártjuk is az indokokat. Ezt úgyis elfogyasztjuk. Ennyiért kár lenne ott hagyni. Jó lesz majd valamire. Most tényleg olcsó. A kosár közben szépen telik, és egyenként egyik plusztétel sem tűnik különösebben nagy kiadásnak. Háromszáz forint itt, nyolcszáz ott, még egy ezres valamiért – a pénztárnál viszont már egészen más szám jelenik meg.
Az akciós felirat ráadásul különösen erős csalogató. Ha azt látjuk, hogy valami 20, 30 vagy akár 40 százalékkal olcsóbb, könnyen úgy érezzük, hogy akkor járunk rosszul, ha otthagyjuk. Pedig attól, hogy egy termék kedvezményes, még nem feltétlenül lett szükségünk rá. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság országos ellenőrzéseken vizsgálja azt is, hogy a kereskedők szabályosan tüntetik-e fel az akciókat és valódi árengedményt hirdetnek-e.
Vásárlóként azonban nekünk is van egy egyszerű próba, amely meglepően jól működik. Ha levesszük a polcról az akciós terméket, érdemes egy pillanatra megkérdeznünk magunktól: megvennénk ugyanezt akkor is, ha nem lenne rajta piros matrica? Ha a válasz nem, akkor valószínűleg nem pénzt takarítunk meg, hanem éppen költünk valamire, amit eredetileg nem akartunk megvenni.
A nagyobb kiszerelések még könnyebben becsaphatják a szemünket. Ránézésre teljesen logikusnak tűnik, hogy a családi csomag, a másfél literes flakon vagy a dupla doboz olcsóbb. Csakhogy ez nincs mindig így. Ilyenkor az apró betűs egységár sokkal többet mond, mint a csomag elején virító összeg. Ha megnézzük, mennyibe kerül egy kilogramm, egy liter vagy egy darab, gyorsan kiderülhet, hogy a kisebb csomag valójában ugyanannyiba vagy akár kevesebbe kerül.
Ráadásul a „megéri nagyobbat venni” gondolat csak akkor működik, ha valóban el is használjuk. Egy óriási joghurt, családi csomag felvágott vagy többkilós gyümölcs hiába volt kedvezőbb kilogrammonként, ha a fele végül a kukában landol. Ilyenkor papíron olcsóbban vásároltunk, a valóságban viszont többet fizettünk az elfogyasztott mennyiségért.
Aztán ott van az éhség. Talán ez az egyik legrosszabb bevásárlótársunk. Ha munka után, vacsora előtt esünk be az üzletbe, hirtelen sokkal érdekesebb lesz a péksüteményes pult, vonzóbbak a sajtok, nagyobb szükségünk lesz csokoládéra, chipsre, valamilyen készételre, és még az a furcsa új keksz is egészen jó ötletnek tűnik. Éhesen nem feltétlenül azt vásároljuk, amire otthon szükségünk van, hanem azt is, amit abban a pillanatban szívesen megennénk.
Ezért működik olyan jól a régi, unalmasnak tűnő bevásárlólista. Nem azért, mert minden egyes sort katonás fegyelemmel követnünk kell, hanem mert ad egy kapaszkodót. Ha pontosan tudjuk, mit akarunk főzni, mi fogyott el otthon, és nagyjából mennyit szeretnénk költeni, sokkal könnyebb észrevenni, amikor már csak sodródunk az ajánlatokkal.
Persze még akkor sem vagyunk biztonságban, amikor már mindent összeszedtünk. Ott a pénztár előtti néhány méter, ahol csokoládék, rágók, italok és kisebb nassolnivalók várnak bennünket. Addigra végigmentünk az egész üzleten, összehasonlítottunk árakat, választottunk márkákat, döntöttünk vacsoráról, reggeliről és arról is, melyik mosószer legyen. A sorban állva pedig végre nincs más dolgunk, mint nézni a mellettünk lévő polcot. Nem kell sok idő hozzá, hogy még egy apróság bekerüljön.
Az online vásárlásnál sem tűnik el ez a játék, csak átköltözik a képernyőre. „Ehhez ezt is ajánljuk.” „Más vásárlók ezt is kosárba tették.” „Már csak 1800 forint hiányzik az ingyenes kiszállításhoz.” Ilyenkor könnyen azon kapjuk magunkat, hogy két olyan terméket rendelünk hozzá a bevásárláshoz, amelyre semmi szükségünk nem volt, csak hogy megspóroljunk egy szállítási díjat.
Különösen veszélyesek ezek a kis pluszok azért, mert külön-külön jelentéktelennek látszanak. Egy üdítő, egy sajt, még egy doboz valami, két akciós termék a kamrába. Egyik miatt sem fordulnánk vissza a pénztártól, együtt viszont könnyen több ezer forinttal megemelik a végösszeget.
Talán ezért érdemes a következő nagybevásárlásnál egyszer kipróbálnunk valamit. Menjünk listával, nézzük meg az egységárakat, és amikor egy olyan termék kerülne a kosárba, amely nincs a papíron, adjunk magunknak öt másodpercet. Nem kell minden spontán örömről lemondanunk. Csak jó tudni, hogy mi választottunk – és nem a piros akciós tábla választott helyettünk.
Forrás: Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH)
