Betöltés…
12.5 C
Budapest

Bemutatkozó egyeztetést tartott az MNB elnöke és a Tisza Párt szakértője

Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke fogadta Kármán Andrást, a Tisza Párt költségvetési és adópolitikai szakértőjét egy bemutatkozó találkozón a jegybankban. A megbeszélésre az MNB elnökének meghívására került sor.

A találkozóról kiadott tájékoztatás szerint a felek áttekintették a jelenlegi gazdasági és pénzpiaci helyzetet. Egyetértettek abban, hogy a vasárnapi választások eredményét kedvezően fogadták a pénzügyi piacok, ugyanakkor a közel-keleti feszültségek, különösen az iráni események, valamint az ezekhez kapcsolódó energiaár-emelkedés továbbra is bizonytalanságot okoznak a befektetői környezetben.

Az egyeztetésen szóba került az euró bevezetésének kérdése is. A közlemény szerint mindkét fél úgy látta, hogy a közös európai valuta hosszabb távon több kedvező gazdasági hatással járhat Magyarország számára. Ezek között említették a kamatszint csökkenésének lehetőségét, az inflációs várakozások mérséklődését, valamint az árfolyamok kiszámíthatóbb alakulását.

Kármán András arról is tájékoztatta a jegybankelnököt, hogy megkezdődtek az egyeztetések az Európai Bizottsággal az uniós források felszabadításáról. Közlése szerint ebben az ügyben kétharmados parlamenti támogatás esetén gyors előrehaladásra lehet számítani.

A felek abban is megállapodtak, hogy a jövőben rendszeresen folytatnak hasonló szakmai találkozókat, a konstruktív együttműködés fenntartása érdekében.

MNB

Forrás: MTI

Aktuális

Boldog Születésnapot Egri Enikő

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Varga Árpád Zsolt

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Elizeus Nikoletta

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Fekszi Szimonetta

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Alexandra Obscure

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Mártoni Edina

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Kalapács-Ódor Cintia

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Trump egyesített Írországot akar – London azonnal visszaüzent

Donald Trump Dublinban belenyúlt a brit–ír politika egyik legérzékenyebb...

Magyar Péter közzétette az Orbán Viktor által aláírt iratot a bicskei igazgató kitüntetéséről

Új fordulatot vett a bicskei gyermekotthon egykori igazgatójának kitüntetési...

Pintér Sándor Kötcsén: „Én most nyugdíjas vagyok, a politika nem érdekel”

Pintér Sándor is megérkezett szombaton a kötcsei találkozóra. A...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK