Pontosan nyolcvan évvel ezelőtt, 1946. augusztus 20-án emberek ezrei gyűltek össze a Duna két partján, hogy tanúi legyenek egy eseménynek, amely akkor jóval többet jelentett egyszerű hídavatásnál. Budapest még tele volt a második világháború és az ostrom sebeivel, a főváros régi Duna-hídjai elpusztultak vagy súlyosan megrongálódtak, Pest és Buda közlekedése pedig hónapokon át csak ideiglenes megoldásokkal működhetett. Ezen a napon azonban ismét teljes szélességében megnyílt a Fővám tér és a Gellért-hegy közötti egykori Ferenc József híd, amely új nevet is kapott: ettől kezdve Szabadság hídnak hívták. A háborúban elpusztított régi budapesti Duna-hidak közül ezt állították helyre elsőként.
A mai Budapest egyik legkedveltebb és legszebb hídján átsétálva nehéz elképzelni, milyen jelentősége lehetett ugyanennek az átkelőnek 1946 nyarán. Alig másfél év telt el Budapest ostromának befejezése óta. A város házain még ott voltak a lövedékek nyomai, sok épület romokban állt, az emberek élelmiszer- és tüzelőhiánnyal küzdöttek, a közlekedési hálózat jelentős része megsemmisült. Ebben a helyzetben egy híd újjáépítése nem egyszerű infrastruktúra-fejlesztést jelentett, hanem annak egyik leglátványosabb bizonyítékát, hogy Budapest lassan ismét működő várossá válik.
A Szabadság híd története természetesen jóval korábban kezdődött. A Fővám tér és a budai Sárosfürdő, vagyis a későbbi Gellért fürdő környéke közötti új átkelő megépítését az 1893. évi XIV. törvény rendelte el. Nemzetközi tervpályázatot írtak ki, amelyre hetvennégynél is több pályamű érkezett. A híd szerkezeti megoldása Feketeházy János tervei alapján készült, jellegzetes kapuzatának építészeti kialakítását pedig Nagy Virgil tervezte. Az építkezés 1894-ben kezdődött, és a munkálatok olyan gyorsan haladtak, hogy a hidat már a millenniumi ünnepségek évében, 1896. október 4-én felavathatták.
Az avatáson maga Ferenc József is jelen volt, és az uralkodóhoz kötődik a híd egyik legismertebb története. Az utolsó, jelképesen ezüstből készült szegecset ő helyezte el a szerkezetben egy erre kialakított gépi berendezés segítségével. Az új átkelő ezért a Ferenc József híd nevet kapta. A maga korában technikai és építészeti különlegességnek számított: rácsos acélszerkezete, hatalmas kapuzatai, magyar címerei és a pilonok tetején álló turulmadarak gyorsan Budapest egyik jellegzetes látványosságává tették. A mintegy 333 méter hosszú híd ma is a főváros legrövidebb közúti Duna-hídja.
A következő fél évszázad azonban olyan történelmi fordulatot hozott, amelyet a híd tervezői aligha képzelhettek el. Budapest 1944–45-ös ostroma során a német hadvezetés a Duna-hidakat felrobbantásra készítette elő, hogy visszavonuláskor akadályozza a szovjet hadsereg átkelését Budára. A Margit híd pesti szakasza már 1944 novemberében megsemmisült, majd a következő hónapokban sorra pusztultak el a főváros átkelői. A Ferenc József híd 1945. január 16-án sérült meg végzetesen: középső szerkezete a Dunába zuhant. A robbanás közvetlen körülményeiről a történeti források nem minden részletben egyeznek, abban azonban igen, hogy a hidat a németek robbantásra készítették elő, és az ostrom végére használhatatlanná vált.
Mégis ez a híd volt az egyik szerencsésebb. A pillérei és a szerkezet jelentős része megmaradt, ezért már a háború utáni első felmérések során nyilvánvalóvá vált, hogy viszonylag gyorsan helyreállítható. Erre óriási szükség volt, mert a Duna a hidak pusztulása után ismét valódi választóvonallá vált Pest és Buda között. A város ideiglenes átkelőkkel próbálta fenntartani a közlekedést: pontonhidak, szükséghidak és rögtönzött szerkezetek jelentek meg a folyón, a Ferenc József híd megmaradt részeihez pedig már 1945 márciusában pontonhidat kapcsoltak.
Az ideiglenes megoldások azonban kiszolgáltatottak voltak a Dunának. 1946 januárjában a jégzajlás elsodorta a Ferenc József hídnál kialakított átkelőt, és Budapest két partja ismét közúti összeköttetés nélkül maradt. Néhány nappal később, január 18-án megnyitották a Parlament és a Batthyány tér között felépített Kossuth hidat, amelyet rendkívüli gyorsasággal, eleve átmeneti megoldásként építettek meg. Ez fontos pontosítás: a Kossuth híd már hónapokkal a Szabadság híd átadása előtt használható volt, ezért a Szabadság hidat nem Budapest első háború utáni új hídjaként kell említeni. A háborúban elpusztított régi budapesti Duna-hidak közül ezt sikerült elsőként teljesen helyreállítani.
A Ferenc József híd végleges újjáépítése 1946 tavaszán kezdődött meg. A terveket Sávoly Pál készítette, a munkálatokat Széchy Károly és Haviár Győző irányította. Mindezt egy olyan országban kellett végrehajtani, ahol szinte mindenből hiány volt: acélból, gépekből, pénzből és építőanyagból egyaránt. A mérnökök ezért azt is felhasználták, amit a háborús romokból ki lehetett menteni. Más felrobbantott budapesti hidakból kiemelt acélelemek is bekerültek az újjáépített szerkezetbe, az új részeket pedig a MÁVAG gyártotta és szerelte.
Az újjáépítés egyik leglátványosabb műveletére 1946. július 12-én került sor. A középső, mintegy 47 méter hosszú befüggesztett hídrészt két nagy egységben emelték a helyére úszódaruk segítségével. A szerkezeti elemek egyenként körülbelül 120 tonnát nyomtak. A művelet mérnöki szempontból is figyelemre méltó volt, mert az új középrészt úgy sikerült beemelni, hogy ehhez nem kellett további ideiglenes cölöpözést készíteni a Duna medrében. Ezután következhetett az útpálya, a járdák és a villamosvágányok helyreállítása.
Az újjászülető híd azonban nem pontosan úgy nézett ki, ahogyan ma ismerjük. A háború utáni hiány még a színén is meglátszott. A ma megszokott zöld festés helyett 1946-ban szürkére festették, mert ilyen festék állt rendelkezésre elegendő mennyiségben. A díszes korlátok és egyes történelmi részletek helyreállítására sem volt azonnal lehetőség, ezért több helyen egyszerűbb megoldásokat alkalmaztak. A híd így tulajdonképpen ugyanazt mutatta, mint maga Budapest: nem volt még teljesen helyreállítva, nem volt olyan elegáns, mint a háború előtt, de ismét működött.
A munkálatok augusztus közepére elkészültek, és 1946. augusztus 20-án elérkezett az ünnepélyes átadás napja. A korabeli felvételeken hatalmas tömeg látható a Fővám térnél és magán a hídon is. Gyalogosok ezrei indultak át rajta, ismét megjelentek a villamosok és a közúti járművek, miközben a hídtornyokon zászlók lengtek. A budapestiek számára ez nem pusztán azt jelentette, hogy újra könnyebben eljuthatnak egyik városrészből a másikba. A híd visszatérése azt üzente, hogy az ostrom után lassan újra összeáll a város.
Ezen a napon az átkelő neve is megváltozott. Az 1896 óta Ferenc József nevét viselő híd 1946. augusztus 20-án lett hivatalosan Szabadság híd. Az új politikai korszakot is jelezte, de az akkor élő budapestiek számára a „szabadság” szó ennél jóval közvetlenebb élményt is jelenthetett. Alig másfél évvel korábban még harcok folytak a környéken, a folyón nem lehetett biztonságosan átkelni, a város nagy része romokban állt. Most pedig ismét közlekedtek a villamosok, emberek sétáltak a hídon, és Pest és Buda között újra létrejött egy állandó, régi helyén helyreállított kapcsolat.
A Szabadság híd később több nagy felújításon is átesett. Az 1980-as évek rekonstrukciója során ismét megkapta történelmi zöld színét, majd a 2007 és 2009 közötti átfogó felújításkor szerkezetét és számos műemléki részletét is helyreállították. A turulmadarak ma ismét ott állnak a hídkapuk tetején, villamosok csilingelnek át rajta, turisták fényképezik, budapestiek pedig gyalog, kerékpárral vagy autóval kelnek át rajta nap mint nap.
Talán éppen ezért könnyű megfeledkezni arról, mit jelentett ugyanez a híd nyolcvan évvel ezelőtt. Nyolcvan évvel később pedig továbbra is ott áll ugyanazon a helyen, és nap mint nap összeköti azt a két városrészt, amelyet a háború egy időre szó szerint elszakított egymástól.
Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár – A Szabadság híd tervrajzai; Nemzeti Archívum – a Szabadság híd történeti fotói és az 1946-os újjáépítés dokumentumai; Magyar Nemzeti Levéltár / ArchivNet – Budapest hídjai a főváros ostromában; Országos Széchényi Könyvtár történeti anyagai a Ferenc József hídról.
