Nem sokáig élvezhette a szabadságot az a 31 éves férfi, akit november 3-án, közvetlenül a börtönből való szabadulása után fogtak el a budapesti rendőrök. Egy augusztusban elkövetett erzsébetvárosi rablás miatt keresték, így a büntetés-végrehajtási intézet kapujától egyenesen a rendőrkapitányságra vitték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság november 6-án közzétett tájékoztatása szerint az ügy még augusztus 4-én, hajnali öt óra körül kezdődött a VII. kerületi Bethlen Gábor utcában. Egy férfi pénzt kért egy járókelőtől, aki elővette a pénztárcáját. Ekkor az elkövető hirtelen mozdulattal kikapta a kezéből a bankjegyeket, összesen több mint 80 ezer forintot.
A sértett nem hagyta annyiban a történteket, és megpróbálta visszaszerezni a pénzét. Amikor a támadó zsebe felé nyúlt, a férfi megütötte, majd a zsákmánnyal együtt távozott.
Az erzsébetvárosi rendőrök nyomozást indítottak, és az adatgyűjtés során azonosították a feltételezett elkövetőt. Kiderült azonban, hogy a férfi időközben egy vidéki büntetés-végrehajtási intézetbe került, ahonnan november 3-án szabadult.
A nyomozók pontosan tudták, mikor engedik ki, ezért a börtön kapujában várták O. Lászlót. A 31 éves férfit onnan a BRFK VII. Kerületi Rendőrkapitányságára állították elő. Rablás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság
