2026 november 4-én, az 1956-os forradalom leverésének hetvenedik évfordulóján megkezdődött a kommunista állambiztonsági szolgálatok titkos iratainak nyilvánosságra hozatala. A Magyar Péter vezette TISZA-kormány ezzel részlegesen teljesítette egyik fontos választási ígéretét, amelynek megvalósítására a rendszerváltás óta eltelt harminchat évben egyetlen korábbi kormány sem vállalkozott. A történelmi jelentőségű lépés azonban számos kérdést is felvet: miért kellett erre ennyit várni, mit tudhatunk meg az aktákból? Számomra pedig további két kérdés is felmerül: a 36 év késedelem tudatában miért kellett a nyilvánosságra hozatalt két időpontra megbontani, valamint az újabb rendszerváltás kapcsán miért nem beszél gyakorlatilag senki az Orbán-, vagy nevezzük inkább NER-akták nyilvánosságra hozataláról?
Magyar Péter szerdán este saját Facebook-oldalán kiemelte, hogy:
„Most már mindenki számára egyértelmű lehet, hogy miért akadályozta 36 éven át az egymást váltó, de a háttérben összedolgozó politikai és gazdasági elit a diktatúra állambiztonsági múltjának a feltárását.”
Én azonban ezt kiegészíteném azzal, hogy ugye nem kell ismét 36 évet várnunk arra, hogy feltárjuk és megismerhessük a 2010–2026-os időszak működését.
Az első kérdés
Szerdán este öt órakor Magyar Péter a saját Facebook-oldalán közzétett videóban az alábbiakat nyilatkozta:
„Én azt kérem mindenkitől, hogy ne tekintsünk mindenkit a nyilvántartásban szereplők közül automatikusan bűnösnek. Ahogy igyekeztem elmondani, egy 6-os karton azt bizonyítja, hogy az állambiztonság valakit hálózati személyként tartott nyilván, de önmagában nem bizonyítja, hogy az illető ténylegesen jelentéseket adott, és azt sem, hogy másoknak kárt okozott.”
Én mélységesen egyetértek Magyar Péter gondolataival, melyek azt is kétségmentesen igazolják, hogy a miniszterelnök teljes mértékben tisztában van azzal, hogy a november 4-én nyilvánosságra hozott, mintegy hatvanezer magyar állampolgárt megnevező adathalmaz gyakorlatilag egy személyi nyilvántartás, amelyben megnevezik, hogy az egykori állambiztonsági szervek kiket tartottak a hálózathoz tartozó személyeknek. Tartalmazza továbbá, hogy milyen fedőnevet adtak nekik, mikor és milyen minősítéssel tartották őket nyilván.
Viszont érdemben nem tartalmazza, hogy a valóságban, a hálózatban való szereplésük idején mit tettek, így az erről való elmélkedést a fantáziánkra és a vérmérsékletünkre bízza a kormány. Aztán majd közel négy hónap múlva megtudhatjuk, hogy a fantáziánk és a valóság bármilyen kis mértékben is, de találkozik-e egymással.
Az elfogadott törvény szerint legkésőbb 2027. február 25-ig, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjáig kell megnyitni a meglévő, mintegy tízezer beszervezési dossziét, amelyek már azt is részletesen tartalmazzák, hogy az érintetteket milyen körülmények között szervezték be, és mit rögzítettek a tartótisztjeik a beszervezettségük idején folytatott beszélgetésekről, illetve az ügynökök által átadott jelentésekről, ha voltak ilyenek.
Én elfogadom, hogy a dossziék feldolgozása, amelyek egyenként is lehetnek több tíz vagy akár százoldalasak, igényli a még rendelkezésre álló további közel négy hónapot. Amire viszont nagyon szeretnék valós választ kapni, az az, hogy ebben az esetben miért nem egyszerre, 2027. február 25-én kerül sor a teljes nyilvántartás közzétételére? Különös tekintettel az eddigi 36 éves késedelemre, ez a négy hónap egész biztosan nem számított volna semmit, és ebben az esetben a találgatások és a magyarázkodások lehetősége is erősen beszűkült volna. Azon személyek esetében, akikről már nem áll rendelkezésre ilyen dosszié, pedig be lehetett volna írni, hogy „Az érintett személlyel összefüggésben az irattár nem rendelkezik ismerettel arról, hogy az érintett végzett volna érdemi hálózati tevékenységet.”
A kérdésemnek én kiemelt jelentőséget tulajdonítok. Mint tudjuk, az 1990-es éveket megelőzően az állambiztonsági szervekhez mintegy százötvenezer nyilvántartott személy kapcsolódott. Most már azt is tudjuk, hogy a törlések és megsemmisítések után ma már „csak” hatvanezer személyről van információnk, míg a tevékenységüket is rögzítő dossziékból alig több mint tízezerrel rendelkezünk. De ez még mindig hatvanezer magyar állampolgár, akikkel szemben a minket képviselő hatalmi szervek döntéshozói kiemelt felelősséggel tartoznak, különösen akkor, ha az emberi jogaink védelméről van szó.
Határozott jogi álláspontom, hogy az ún. ügynökakták nyilvánosságra hozatalának az a megoldása, amelyben a kormány a neveket a cselekményektől elkülönítve, az azokra vonatkozó adatokat megelőzve hozta nyilvánosságra, sérti a jó erkölcsöt, de véleményem szerint súlyosan sérti az érintetteknek az Emberi Jogok Európai Egyezménye 10. cikkének (2) bekezdésében mások mellett védett emberi jogát, a jó hírnévhez való jogát. És még sok más mellett kimeríti az ENSZ-egyezségokmány 17. cikkében megfogalmazott, a „… becsülete és jó hírneve elleni jogtalan támadás” tilalmát. Az egyezségokmány azt is tartalmazza, hogy „Ilyen beavatkozás vagy támadás ellen mindenkinek joga van a törvény védelmére.” Mindkét hivatkozott nemzetközi szerződést kihirdették Magyarországon, így azok a magyar jogrendszer részét képezik. Én csak bízom benne, hogy e nyilvánvaló, sok ezer állampolgárt érintő súlyos jogsérelem nem egy politikai célt kiszolgáló, a jogot figyelmen kívül hagyó tudatos cselekedete Magyar Péter kormányának, hanem a hiányos jogi felkészültségből és a mérsékelt erkölcsi elkötelezettségből adódik, de ez utóbbi eset sem dicséret.
Én 1990 óta visszatérően követeltem az ügynökaktákkal kapcsolatos hatalmi, értsd: kormányzati visszaélések megszüntetését, és kértem az akták jogszerű megnyitását, amit 36 év késedelem mellett is fontosnak tartok. A mai felvetésem az emberi jogok és a tisztesség melletti elkötelezettségem okán született, és nem azért, mert én ne értenék egyet az akták megnyitásával.
A második kérdés
Magyar Péter a november 2-i parlamenti felszólalásában, az ún. ügynökaktákkal összefüggésben azt mondta, hogy:
„A nyilvánosság hiányával visszaélve az 1989–1990-es rendszerváltást követő minden politikai elit manipulációra, lejáratásra, hatalmi harcra használta azt, amit az ügynökaktából megtudott.”
Magyar Péter ezt követően, a november 4-i sajtótájékoztatóján az ügynökakták megnyitásával összefüggésben ismét arról beszélt, hogy az iratok eltitkolása politikai visszaélésekhez vezetett. Állítása szerint a korábbi kormányzati szereplők közül egyesek olyan dokumentumokhoz férhettek hozzá, amelyekhez mások nem. Ez lehetőséget teremtett zsarolásra és politikai visszaélésekre. Azt is felvetette, hogy az elmúlt évtizedekben egyes neveket akár törölhettek is a dokumentumokból.
Meg kell mondanom, hogy a miniszterelnök mindkét kiragadott megszólalásával teljes mértékben egyetértek. Ebből számomra nyilvánvaló, hogy Magyar Péter pontosan tudja, érti az átláthatóság és a nyilvánosság fontosságát, többek között abban is, hogy ezek korlátot szabhatnak a hatalom információs és politikai visszaéléseinek, a hatalmi zsarolásnak és a politikai elit manipulációinak.
Ez igaz, de akkor miért él ezekkel az eszközökkel, miért használja fel a csak általa ismert információkat politikai ellenfeleivel és kritikusaival szemben? Kormányzásának hetedik hónapjában, tényleg csak néhány kivételtől eltekintve, semmilyen érdemi intézkedést nem tett a TISZA-kormány, és Magyar Péter egyszer sem említette, hogy a TISZA-kormánynak célja és kötelessége az elmúlt tizenhat év működésének megismertetése, az Orbán-, vagy nevezhetjük NER-aktáknak is, tudatos összegyűjtése és nyilvánosságra hozatala. Nem tette a közbeszéd tárgyává, hogy a TISZA-kormány nem követi el az 1990-es rendszerváltást követő kormányok azon hibáját, hogy nem teszi közkinccsé az Orbán-rezsim hatalmi intézkedéseit.
Csak egy kiragadott példa, de Magyar Péter parlamenti felszólalásaiban napi gyakorlatnak számító jelenséget jól igazolja a 2026. június 15-i felszólalása, amikor az ellenzéket szembesítette az Orbán-kormány 2024. július 25-i ülésének dokumentumaival, amelyek bizonyították, hogy az orbáni propagandával ellentétben az Orbán-kormány Vitnyéden menekülttábor létrehozását tervezte.
Okkal merül fel a kérdés, hogy miért is nem nyilvánosak még azok a létező jegyzőkönyvek, összefoglalók és iratok, amelyek az Orbán-kormány üléseiről fennmaradtak. Miért is csak Magyar Péter számára ismerhetők meg? Azt is meg kell válaszolni, hogy a jelenlegi kormányülések dokumentumai miért is nem nyilvánosak! 2026. október 15-én a Telex arról számolt be, hogy a Magyar-kormány elutasította a saját kormányüléseiről készült dokumentumok kiadására irányuló közérdekűadat-igénylést. A Miniszterelnökség az Orbán-kormány által alkotott 2018. évi CXXV. törvényre hivatkozott, amely szerint a kormányülések a miniszterelnök eltérő rendelkezése hiányában nem nyilvánosak.
Az állambiztonsági szervek 1990 előtti ügynökaktái a Kádár-rendszer bűnös viselkedését mutatják be számunkra. Orbán rendszerének jellegzetes hatalmi és gazdasági jogsértéseit leginkább a NER-rendszert fenntartó és működtető családok közpénzekből történő gazdagodásának feltárása mutathatná be, amikor a gazdagodás forrása a közpénzek átcsatornázása Orbánhoz és a maffiarendszer kedvezményezettjeihez.
A közpénz magánosításának sajátossága ezen az úton, hogy az mindig a Kincstár kifizetésével indul. A Kincstár pedig mindig valamely erre feljogosított hatalmi döntés alapján kiadott utasítás útján indítja el a kifizetéseket. Így kézenfekvő lenne annak nyilvánossá és vizsgálhatóvá tétele, hogy az orbáni 16 év alatt a Kincstár milyen utasítások alapján indított el kifizetéseket. Minimális szakmai munka lenne kiszűrni azokat a napi kifizetéseket (például a minisztériumok dolgozóinak bérfizetéseit), amelyek nyilván nem alapjai a rendszer visszaéléseinek. De ezek sem titkosak egyébként, mert a közpénz útjának nyilvánossága jogszabályi elvárás.
E kifizetések mögött a Kincstár nyilvántartása kivétel nélkül mindig tartalmazza a kifizetési utasítást kiadó határozatot is. Ma még mind megvan! Persze, ha mi is várunk 36 évet, akkor már nem lesz meg mind. A két irathalmaz természetesen eltér egymástól, de a két diktatúra is eltérő jellemzőkkel bír, viszont mindkettő alapvető jelentőségű a saját korszakának megismerésében.
A Kincstár kifizetéseinek nyilvánosságát pedig kiegészíthetné számos más információs csomag. Így a kormányülések dokumentumai, a minisztériumok döntései és még számos ilyen.
Fontos volt szerintem a döntés az ügynökakták nyilvánosságáról, de nem látom a teljes felelősségvállalást mögötte, ám a magyar társadalom számára sokszorosan fontosabb lenne Orbán és a NER aktáinak kutathatósága.
Köszönöm figyelmeteket.
