Több mint három és fél évszázada néz vissza ránk ugyanazzal a kissé meglepett, megfejthetetlen tekintettel. Nem tudjuk, ki volt, azt sem tudjuk biztosan, hogy valódi gyöngyöt viselt-e, és még az is kiderült róla, hogy a ma szinte feketének látszó háttér eredetileg egészen más volt. Johannes Vermeer Lány gyöngy fülbevalóval című festménye a világ egyik legismertebb műalkotása, amelyet hágai otthona csak nagyon ritkán enged útnak. Most mégis elhagyta Hollandiát: a festmény Japánba utazott, ahol pénteken megnyílt az a különleges kiállítás, amelynek vitathatatlan sztárja lett.
A hágai Mauritshuis egyik termében rendszerint van egy pont, ahol szinte mindig lassabban halad a közönség. Nem azért, mert hatalmas festmény függ a falon. Éppen ellenkezőleg: Vermeer képe meglepően kicsi. Mégis emberek érkeznek a világ minden részéről azért, hogy néhány percre megálljanak előtte. Most azonban hiába keresnék ott.
A Lány gyöngy fülbevalóval augusztus 15-én lekerült megszokott helyéről, gondosan becsomagolták, majd több mint kilencezer kilométeres útra indult Japán felé. A különleges kölcsönzésre azért nyílt lehetőség, mert a Mauritshuis augusztus 24. és szeptember 20. között karbantartási és átalakítási munkák miatt bezár a látogatók előtt. A múzeum egyik legféltettebb kincsét egyébként csak kivételes alkalmakkor adják kölcsön: legutóbb 2023-ban hagyta el Hágát, amikor az amszterdami Rijksmuseum nagyszabású Vermeer-kiállításán szerepelt.
A japán közönség számára még különlegesebb az alkalom. A festményt 14 éve nem lehetett Japánban látni. Pénteken, augusztus 21-én nyílt meg az oszakai Nakanoshima Museum of Art tárlata, ahol szeptember 27-ig marad. A Mauritshuis összesen tizenkét 17. századi holland festményt küldött a kiállításra, közöttük Vermeer egy másik művét, a Diana és nimfái című képet is.
Martine Gosselink, a Mauritshuis igazgatója már a kiállítás előkészítésekor érzékeltette, mennyire rendkívüli alkalomról van szó. Úgy fogalmazott, hogy a japán út különleges lehetőség arra, hogy a múzeum megossza a Lányt a japán közönséggel – talán utoljára. Kevés festmény létezik, amelynek az utazása önmagában hír. A Lány gyöngy fülbevalóval ilyen.
Egy lány, akiről még azt sem tudjuk, létezett-e
A kép valamikor 1665 körül született. Az évszámnál azonban szinte minden bizonytalanná válik. A mai napig nem tudjuk, kit ábrázol Vermeer, és valószínűleg soha nem is fogjuk megtudni. Ennek egyszerű oka van: a festmény valójában nem hagyományos portré.
A 17. századi holland festészetben az ilyen képeket tronie-nak nevezték. Nem egy konkrét személy pontos arcvonásait próbálták megörökíteni, hanem egy karaktert, egy arctípust, különleges öltözéket vagy arckifejezést. Lehetséges, hogy Vermeer előtt valóban ült egy modell, de nem azért festette le, hogy az utókor felismerhesse. Nem tudjuk a lány nevét, korát vagy történetét, ezért több mint háromszázötven éve mindenki egy kicsit a saját történetét látja bele. A turbán sem hétköznapi holland viselet volt. Vermeer szándékosan adott egzotikus megjelenést a lánynak a kék-sárga fejkendővel, majd az egész kompozíciót egyetlen apró, vakító fénypont köré építette. A híres gyöngy köré, csakhogy lehetséges, hogy az sem gyöngy.
A Mauritshuis kutatói szerint az ékszer feltűnően nagy ahhoz, hogy valódi természetes gyöngy legyen. Elképzelhető, hogy üvegből, ezüstből vagy más anyagból készült utánzatot látunk – de az sem kizárt, hogy Vermeer egyszerűen elképzelte. Ami pedig a festéket illeti, a látványos ékszert szinte nevetségesen kevés eszközzel teremtette meg: néhány világos ecsetvonás elég volt hozzá. Még olyan függesztőelem sem látható, amely ténylegesen a lány füléhez kapcsolná. A szemünk mégis azonnal elhiszi, hogy egy fényes, nehéz gyöngy lóg előtte. Ez Vermeer egyik apró varázslata.
A fekete háttér sem volt fekete
A festmény modern vizsgálata további meglepetéseket is hozott. Egy nemzetközi kutatócsoport éveken át vizsgálta korszerű képalkotó eljárásokkal, mikroszkópokkal és röntgentechnikával, hogyan dolgozott Vermeer. Ekkor derült ki például, hogy a lány mögött eredetileg nem egyszerű sötét háttér volt.
Vermeer valószínűleg egy sötétzöld függönyt festett mögé. A kutatók még a redők nyomait is megtalálták. A festékben az évszázadok alatt lezajló kémiai és fizikai változások miatt azonban a zöld réteg fokozatosan elvesztette eredeti megjelenését, így alakult ki az a szinte fekete háttér, amelyet ma ismerünk.
Még a lány szeméről is kiderült valami. Sokáig úgy tűnt, hogy Vermeer egyáltalán nem festett szempillákat. Nagyfelbontású vizsgálatokkal azonban apró szőrszálakat találtak mindkét szem körül. A festő a munka során ráadásul többször módosította a kompozíciót: megváltoztatta többek között a fül, a fejkendő és a nyak hátsó részének helyzetét. Vagyis az a kép, amely ma szinte tökéletesen egyszerűnek tűnik, valójában hosszú festői döntések, változtatások és rendkívül finom rétegek eredménye.
A lány nem mosolyog igazán, de nem is komoly, mintha éppen mondani készülne valamit. Félig felénk fordul, ajkai kissé szétnyílnak, és bárhová állunk előtte, úgy érezhetjük, hogy éppen ránk néz. Nincs mögötte táj, nincs történet, nincs szoba, nincs egyetlen tárgy sem, amely elmagyarázná, kicsoda. Egy szép arc, és ebből az arcból lett a világ egyik legismertebb festménye.
A nagyközönség csak a 19. század végén kezdte igazán megismerni. 1881-ben egy hágai árverésen bukkant fel, rossz állapotban, és végül A. A. des Tombe gyűjtő vásárolta meg. Később az egész gyűjteményét a Mauritshuisra hagyta. Nehéz elképzelni, hogy az akkor még elhanyagolt, kevéssé ismert kép előtt ma emberek ezrei állnak sorba.
Oszakában most új közönség áll előtte, és ugyanaz történik, ami Hollandiában nap mint nap: az emberek közelebb lépnek, egy ideig nézik, majd még egyszer visszanéznek rá, mielőtt továbbmennének. A lány pedig ugyanazzal a tekintettel néz utánuk, amellyel valamikor 1665 körül Vermeer műtermében először fordult a világ felé.
