Betöltés…
34.5 C
Budapest
Múltidéző archívum | Megyei Esti Hírlapok | Esti Budapest | Programajánló

Választás 2026 – Orbán Viktor: „Kezdődik a munka”

Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésben és videóüzenetben értékelte a választás utáni helyzetet, és bejelentette a politikai közösség következő lépéseit.

Választás 2026 – Orbán Viktor: „Kezdődik a munka”
Fotó: Facebook – Orbán Viktor

A kormányfő szerint a választás eredménye alapján több mint 2 millió 250 ezer szavazó támogatta a Fidesz–KDNP listáját és jelöltjeit. Mint fogalmazott: a „nemzeti oldal, a mi politikai közösségünk ma ekkora Magyarországon”.

A miniszterelnök köszönetet mondott a szavazóknak, majd felidézte, hogy 2014-ben hasonló támogatottság mellett nagy választási győzelmet értek el, míg most ugyanez „csak a tisztes helytálláshoz és a vereséghez volt elég”.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a nemzeti oldal szavazói továbbra is számíthatnak a Fideszre, amely szerinte „Magyarország legösszetartóbb politikai közössége”, és hosszú évek óta a magyar emberek szolgálatában áll.

A következő időszak feladatairól szólva elmondta, hogy a cél a politikai közösség újjászervezése, a választókerületek bejárása, valamint az aktivisták és jelöltek mozgósítása. Hozzátette: „Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért”, továbbá április 28-án országos választmányi ülést tartanak.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „A nemzeti oldal szavazói mindig számíthatnak ránk.” A bejegyzés szerint a munka már el is indult.

Forrás: MTI

Aktuális

Drón robbant fel Bulgáriában a román határ közelében

Románia irányából érkező drón lépett be Bulgária légterébe, majd...

Mától változik a vasúti és buszközlekedés a Dunakanyarban

Augusztus 10-től 14-ig vasúti munkák miatt módosul a közlekedés...

Újabb vármegyében jelent meg a kőrisfákat pusztító veszélyes bogár

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is igazolták a kőrisrontó karcsúdíszbogár jelenlétét. A...

Újra a Batthyány térig jár a H5-ös HÉV, a Sziget miatt sűrűbben közlekedik

Véget ért a H5-ös HÉV több mint egyhetes belső...

Újabb két embert fogtak el az ingatlanmaffia ügyében

Újabb két feltételezett résztvevőt fogtak el abban a Pest...

Enyhült a hőségriasztás, de újra erősödik a forróság

Mérséklődött a napok óta tartó rendkívüli hőség, ezért a...

A Gučai Trombitafesztivál, Boban Markovič, a film és a Magyar Hollywood Tanács

Augusztus 7–9. között immár 65. alkalommal rendezték meg Belgrádtól...

106 milliárdos szuperelőleg jön a gazdáknak – 150 ezer termelőt érint a kormány döntése

A megszokottnál korábban és nagyobb összegben juthatnak hozzá támogatásaikhoz...

Esti Rikkancs – 2026. augusztus 10. Friss hírek, napi események

Baka András körül tovább forr a vita, hatvanezres civil...

Boldog Születésnapot Irikov Tímea

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Puszta Mónika

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Némethy Brigitta

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Prancz Ádám

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Gráf Szilvia

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK