Betöltés…
10.1 C
Budapest

Választás 2026 – Dobrev Klára lemondott a DK elnöki tisztségéről

Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció (DK) teljes elnöksége vasárnap éjjel lemondott, miután a párt nem szerzett mandátumot az országgyűlési választáson. Budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy „az első szó az örömé”, mert „a NER véget ért”, és gratulált a Tisza Pártnak, valamint Magyar Péternek.

Választás 2026 – Dobrev Klára lemondott a DK elnöki tisztségéről
Budapest, 2026. április 12. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtótájékoztatót tart a párt eredményváró rendezvényén a budapesti FBG Centerben 2026. április 12-én. MTI/Balogh Zoltán

mostantól kezdve minden felelősség a Tisza Párté, nekik kell bizonyítaniuk, hogy valódi európai demokráciát építenek, és nem egy újracsomagolt NER-t.

A politikus elmondta, hogy a DK választási vereségéért a felelősséget elsősorban ő viseli. Mint mondta, nincs lelkiismeretfurdalása, mert meggyőződése szerint politikai és erkölcsi elvei szerint járt el, ugyanakkor lemond a DK elnöki tisztségéről. Kiemelte azt is, hogy a baloldali szavazók most képviselet nélkül maradtak a parlamentben. Értékelése szerint pártja sok munkát végzett az elmúlt 15 évben, de a fő cél, „Orbán rendszerének leváltása” nem sikerült.

Köszönetet mondott a párt tagjainak, jelöltjeinek, aktivistáinak és támogatóinak, akik szerinte végig kitartóan dolgoztak a kampányban és az előző években is.

Úgy fogalmazott, hogy rendkívül nehéz kampányon vannak túl, amelyben a megszokott politikai támadások és lejáratások mellett új jelenségeket is tapasztaltak, és szerinte az ellenzéki oldalon is megjelentek hasonlóan durva hangnemek. Hozzátette, hogy reméli, a politikai kultúra idővel javulni fog, még ha most nem is lát erre garanciát.

Zárásként kijelentette, hogy továbbra is minden erejével a demokráciáért, a baloldali értékekért és egy európai köztársaságért fog dolgozni.

Aktuális

Budapesti közlekedési körkép – 2026. szeptember 25.: lezárások a Puskás Arénánál, sűrűbben járnak a metrók

A Magyarország–Ukrajna labdarúgó-mérkőzés miatt péntek este lezárják a Puskás...

Országos közlekedési körkép – 2026. szeptember 25.: éjszakai pótlások Szolnoknál, buszterelések Nyírbátorban

Péntek este több Szolnokot érintő vasútvonalon módosul a közlekedés:...

Boldog Születésnapot Vermes Tímea

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Vermes Tímea!...

Boldog Születésnapot Hecendorfer Tímea

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Hecendorfer Tímea!...

Boldog Születésnapot Mohácsi Barbara

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Mohácsi Barbara!...

Boldog Szültésnapot Szabó Sándor

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Szabó Sándor!...

Boldog Születésnapot Szabó Noémi

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Szabó Noémi!...

Boldog Születésnapot Szabó Petra

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Szabó Petra!...

Boldog Születésnapot Miklós Kornélia

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Miklós Kornélia!...

Boldog Születésnapot Havacs Mónika Erika

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Havacs Mónika...

Boldog Születésnapot Barnák László

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Barnák László!...

Két magyar katona meghalt szolgálatteljesítés közben – egyikük mindössze 20 éves volt

Két magyar katona vesztette életét szolgálatteljesítés közben az elmúlt...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK