Andrew Scott az Elsinore Los Angeles-i vetítése után a színházhoz fűződő kapcsolatáról, Hamletről és magyarországi emlékeiről is mesélt. A színész szerint a színpad továbbra is fontos része az életének, miközben filmes munkáiban is egyre erősebben találkozik a két világ.
Az idei filmes díjszezonban egyre több olyan alkotással találkozunk, amelyben a színház világa és a filmvászon különösen közel kerül egymáshoz. Erről is beszélgettünk Andrew Scott-tal, akivel az Elsinore vetítését követő koktélfogadáson, Hollywood egyik impozáns tetőbárjában találkoztunk.
Vida Virág írása
A kollégákkal eleinte attól tartottunk, hogy az eseményt törlik: a környékről fegyveres incidens híre érkezett. A rendezvényt végül megtartották, a magasban elhelyezkedő, védett tetőbárban pedig hamar a filmekre és a színházra terelődött a figyelmünk.
A The Invite és a Digger címét említve vetettük fel Scottnak, hogy idén mintha különösen erősen érvényesülne a színházi szemlélet a mozikban. Arra voltam kíváncsi, hogy gyakorlott színpadi színészként hogyan látja ezt a közeledést, és mit jelent a színház a saját karrierjében.
„A színház mindig is fontos része lesz az életemnek”
– mondta, és biztosított minket arról, hogy a filmes munkái mellett a közeljövőben sem szeretné háttérbe szorítani a világot jelentő deszkák szerepét az életében.
Ennek komoly bizonyítékaként említette, hogy október 16–30. között a New York-i Studio Seaview színpadán tér vissza Simon Stephens Sea Wall című monodrámájában. Az előadásokból Tina Satter rendezésében film is készül, így a projekt újabb találkozási pontot teremt a színpad és a mozgókép között.
A kritikusok által már most meleg fogadtatással üdvözölt Elsinore-ban ez a kapcsolat különösen személyes és megrendítő történeten keresztül jelenik meg. Simon Stone filmje Ian Charleson skót színész alakját idézi meg, aki súlyos AIDS-betegsége ellenére vállalta el Hamlet szerepét a londoni National Theatre előadásában, Daniel Day-Lewis távozását követően.
Charlesont a filmben Andrew Scott alakítja, akinek a dán királyfi saját színpadi pályáján is fontos szerep volt: 2017-ben Robert Icke kortárs rendezésében játszotta a londoni Almeida Theatre-ben, majd a produkció a West Enden folytatta útját. Amikor a színészt a Hamlethez kötődő viszonyáról kérdeztem, Scott felidézte ezt a fontos kortárs feldolgozást is, de hozzátette, hogy a mostani kettős szerepben, Ian és Hamlet megformálásában különösen az érdekelte, hogy mit élhetett át Charleson, amikor Hamlet létkérdései saját életének kérdéseivé váltak.
Mit jelenthetett eljátszani a halállal viaskodó dán királyfit akkor, amikor a színész maga is tudta, hogy saját élete a végéhez közeledik? Charleson számára Shakespeare szavai fájdalmasan közvetlen jelentést kaptak – miközben a színpadon az élet értelmét kutatta, saját élete is cérnaszálon függött.
A súlyos témák után Magyarországról is szó esett. Scott kellemes emlékeket őriz egy korábbi, életrajzi témájú HBO-produkció, a 2008-ban részben nálunk forgatott John Adams idejéből. Különösen derűs benyomást tett rá a budapesti utcákon csókolózó párok látványa. Tréfásan érdeklődött, hogy vajon csak ő fogott-e ki ilyen időszakot, vagy valóban ennyire felszabadult a kultúránk. Nem akartam elrontani a rólunk kialakult könnyed képet, ő pedig hozzátette, hogy talán a nyárnak is köze lehetett mindehhez…
Scott kivételes színészi érzékenysége már 2024-ben megmutatkozott a Ripley című Netflix-minisorozatban. Tom Ripley alakjában a visszafogott gesztusok mögött is állandó feszültséget teremtett, kiismerhetetlenné téve Patricia Highsmith hősét. Steven Zaillian elegáns, fekete-fehér sorozata az akkori minisorozatos mezőny egyik kiemelkedő alkotása volt: négy Emmy-díjat nyert, köztük a rendezésért és az operatőri munkáért járó elismerést, Scott alakítását pedig Emmy-jelöléssel méltatták.
Az Elsinore-ban most egy egészen más sorsot tesz átélhetővé: egy művészét, aki élete végén is a színpadon keresi Hamlet személyén keresztül létezésünk értelmét.
Írta: Vida Virág, a Critics Choice Association tagja, a Magyar Hollywood Tanács elnökségi tagja – Los Angeles
