Volt idő, amikor Robert Redfordnak elég volt megjelennie a vásznon, és máris érthetővé vált, miért lett belőle Hollywood egyik legnagyobb filmsztárja. De ha csak a kék szemű szívtiprót látjuk benne, éppen a lényeg marad ki. Színész volt, Oscar-díjas rendező, producer, környezetvédő, és ő teremtette meg azt a Sundance-világot, amely egész generációk számára nyitotta ki az ajtót az amerikai független film előtt. Robert Redford ma, augusztus 18-án lenne 90 éves. Ez az első születésnap, amelyen már csak a filmjei, a történetei és az általa létrehozott örökség marad velünk.
Van olyan filmsztár, akit egyetlen szerepből ismerünk, és van Robert Redford, akinek szinte lehetetlen egyetlen filmet választani. Valakinek a Butch Cassidy és a Sundance kölyök jut róla eszébe, másnak A nagy balhé, megint másnak Gatsby, a Távol Afrikától vagy Az elnök emberei. Egy egész generáció számára ő volt az a férfi, akit Hollywood évtizedeken át úgy fényképezett, mintha a kamera is pontosan tudná, hogy különleges dolga van vele.
Redford azonban soha nem tűnt olyannak, mint aki különösebben élvezné a saját mítoszát. Pedig megtehette volna. Jóképű volt, híres volt, sikeres volt, és pályája csúcsán gyakorlatilag bármit megkaphatott Hollywoodtól. Mégsem elégedett meg azzal, hogy ő legyen az egyik legnagyobb sztár. Egy idő után egyre inkább az kezdte érdekelni, hogy kik azok, akik nem kapnak lehetőséget, milyen történetek nem jutnak el a vászonig, és mit lehetne tenni azért, hogy a film ne csak a nagy stúdiók elképzelései szerint működjön.
Életének egyik legfontosabb műve végül nem is egy film lett.
A színész, akit nem lehetett nem észrevenni
Charles Robert Redford Jr. 1936. augusztus 18-án született Santa Monicában. Fiatalon a sport és a rajzolás is érdekelte, Európát is bejárta, művészetet tanult, és egyáltalán nem úgy indult, mint akiről már húszévesen mindenki biztosan tudta volna, hogy egyszer Oscar-díjas rendező és hollywoodi legenda lesz. A színészethez fokozatosan talált el: Broadway-szerepek és televíziós munkák után a hatvanas években Hollywood is felfigyelt rá.
Az igazi áttörést 1969 hozta meg. A Butch Cassidy és a Sundance kölyökben Paul Newman oldalán játszott, és a két színész párosa pillanatok alatt filmtörténetté vált. Kettejük között olyan könnyed összhang működött, amelyet nem lehetett egyszerűen színészi technikával előállítani. Néhány évvel később A nagy balhéban ismét együtt dolgoztak, és ekkorra Redford neve már önmagában elegendő volt ahhoz, hogy egy film eseménnyé váljon.
A következő évtizedekben egymást követték azok a szerepek, amelyek külön-külön is elegendők lettek volna egy komoly színészi pályához. Barbra Streisand oldalán az Ilyenek voltunk egyik felejthetetlen romantikus filmpárját alkották, Mia Farrow mellett ő lett Jay Gatsby, Dustin Hoffmannal pedig Az elnök embereiben Bob Woodward újságírót játszotta. A Watergate-botrány történetéből készült film máig az egyik legismertebb politikai thriller és újságírófilm.
Később következett A természetes, a Távol Afrikától, majd A suttogó, és Redford még idős korában is képes volt szinte pusztán a jelenlétével megtartani egy filmet. Az All Is Lost – Minden odavan jelentős részében alig beszél, mégis nehéz levenni róla a szemünket. Talán ez volt pályája egyik titka is: soha nem kellett látványosan bizonyítania, hogy ott van. A néző egyszerűen érezte.
A kamera másik oldalán is azonnal otthon volt
Redford számára azonban a színészet idővel kevésnek bizonyult. Első nagyjátékfilmes rendezése az 1980-as Átlagemberek (Ordinary People) lett, és már ezzel olyan eredményt ért el, amelyre más rendezők egész életükben várnak: megkapta érte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. A film összesen négy Oscart nyert, köztük a legjobb film díját is.
Ezzel rögtön világossá vált, hogy Redford nem pusztán azért ért a filmhez, mert évtizedek óta a kamera előtt áll. Rendezőként érzékenyebb, visszafogottabb történetekhez vonzódott, amelyekben az emberi kapcsolatok, a kimondatlan feszültségek és a karakterek belső világa fontosabb volt a látványosságnál. Később ő rendezte többek között a Folyó szeli ketté című filmet Brad Pitt-tel, a Kvíz show-t és A suttogót is.
A sikerek közben azonban egyre világosabban látta azt is, hogyan működik Hollywood. Rengeteg tehetséges rendező, forgatókönyvíró és színész próbált bekerülni a rendszerbe, miközben sok történet azért nem készülhetett el, mert nem illett bele egy nagy stúdió üzleti elképzeléseibe. Redford nem elégedett meg azzal, hogy erről beszéljen. Létrehozott egy helyet azoknak, akik másféle filmeket akartak készíteni.
Sundance
1981-ben Utah hegyei között megalapította a Sundance Institute-ot. Az elképzelés kezdetben meglepően egyszerű volt: legyen egy olyan közeg, ahol fiatal filmesek dolgozhatnak, próbálkozhatnak, hibázhatnak és fejlődhetnek anélkül, hogy az első kérdés rögtön az lenne, hány millió dollárt hoz majd a történetük.
Az első rendezői laborba mindössze tíz feltörekvő filmes érkezett. Abból a kis kezdeményezésből azonban idővel olyan intézmény és fesztivál nőtt ki, amely nélkül az amerikai független film története ma egészen másképp nézne ki. A Sundance évtizedeken át új alkotók egész sorának adott lehetőséget, és olyan filmeket segített elindítani, amelyek a hagyományos hollywoodi stúdiórendszerben talán soha nem jutottak volna el széles közönséghez.
Ebben talán Robert Redford egész pályájának egyik legszebb ellentmondása rejlik. Megszerezte Hollywoodban azt a státuszt és hatalmat, amelyről színészek milliói álmodnak, majd ezt arra használta, hogy olyanoknak is helyet teremtsen, akik nem illettek bele Hollywood megszokott világába. Nem másolatokat akart gyártani saját magából. Éppen ellenkezőleg: azt akarta, hogy azok is szóhoz jussanak, akik egészen másként látnak, gondolkodnak vagy mesélnek történeteket.
Utah számára nem egyszerű háttér volt
Utah sem véletlenül vált Redford második otthonává. Már fiatalon beleszeretett a hegyvidékbe, földet vásárolt, és hosszú évtizedeken át aktívan foglalkozott környezetvédelmi kérdésekkel. Számára a természet nagyon fontos volt, amit meg kell őrizni.
A Sundance gondolatában is összekapcsolódott nála az alkotás és a természet. Az intézetet tudatosan olyan környezetben építette fel, amely távol volt Hollywood zajától és üzleti ritmusától. Redford évtizedeken keresztül állt ki természetvédelmi ügyek mellett, és több ezer holdnyi terület megóvásában is szerepet vállalt.
2016-ban Barack Obama elnöktől megkapta az Elnöki Szabadságérmet, az Egyesült Államok egyik legmagasabb civil kitüntetését. Addigra már jóval több volt világhírű színésznél: filmes intézményt épített, fiatal alkotókat támogatott, rendezett, producerként dolgozott, és közéleti ügyekben is rendszeresen megszólalt.
Az utolsó éveiben egyre ritkábban jelent meg a vásznon, de soha nem vált saját egykori sikereinek emlékművévé. Megöregedett, mégis megmaradt benne az a különös nyugalom és visszafogottság, amely fiatalon is megkülönböztette sok kortársától.
Robert Redford 2025. szeptember 16-án, 89 éves korában, utahi otthonában, álmában halt meg. Ma lenne 90 éves. Egy ilyen évfordulón könnyű lenne egyszerűen végigszámolni a filmeket, díjakat, rendezéseket és kitüntetéseket. Redford öröksége azonban ennél jóval érdekesebb. Ott vannak természetesen a filmjei, amelyek közül jó néhány ötven év múltán sem veszített az erejéből. Ott maradt a félmosoly, a szőke haj, a jellegzetes tekintet és az a könnyed jelenlét, amelyből egész hollywoodi korszak épült.
De ott maradt a Sundance is, és vele együtt az a gondolat, hogy a filmvilág akkor igazán izgalmas, ha nem csak azok kapnak benne helyet, akik már eleve bent vannak.
