Van az a nyári este, amikor ketten ülnek ugyanazon a teraszon, ugyanabban a melegben, alig fél méterre egymástól. Tíz perc múlva az egyik ember a bokáját, karját és nyakát vakarja, a másik pedig értetlenül nézi: őt szinte meg sem csípték. Ilyenkor jönnek a családi elméletek az „édes vérről”, a vércsoportról, a fokhagymáról, az izzadásról vagy egyszerűen arról, hogy „téged szeretnek a szúnyogok”. Az utóbbi meglepő módon közelebb jár az igazsághoz, mint gondolnánk. A szúnyog ugyanis valóban különbséget tesz ember és ember között – és egyesek számára szinte ellenállhatatlanok vagyunk.
A magyarázat azonban nem elsősorban a vérünkben rejtőzik. A szúnyog még jóval azelőtt dönt rólunk, hogy leszállna a bőrünkre. Valójában egy láthatatlan kémiai felhőt követ, amely folyamatosan körülvesz bennünket. És ez a „szagfelhő” minden embernél más.
A Rockefeller University kutatói Maria Elena De Obaldia és Leslie Vosshall vezetésével ezt a hétköznapi rejtélyt kezdték vizsgálni. A munkájukból született tanulmány 2022-ben jelent meg a Cell folyóiratban, az eredmény pedig olyan látványos volt, hogy még a kutatókat is meglepte: a legvonzóbb kísérleti személy mintegy százszor vonzóbbnak bizonyult a szúnyogok számára, mint a lista végén álló ember. Vagyis amikor valaki azt állítja, hogy őt tényleg sokkal jobban szeretik a szúnyogok, mint a család többi tagját, könnyen lehet, hogy egyáltalán nem túlzott.
A kísérlet, amelyben senki sem akart első lenni
A kutatók nem úgy vizsgálták az embereket, hogy egy szobába ültették őket, majd rájuk engedtek egy raj szúnyogot. Sokkal ötletesebb módszert választottak. A résztvevőknek nejlonanyagból készült ujjakat kellett viselniük az alkarjukon naponta több órán keresztül. Az anyag közben magába gyűjtötte mindazokat az illékony vegyületeket, amelyeket a bőr természetes módon kibocsát.
Ezután következett a szúnyogok sajátos „bajnoksága”. A kutatók egy kétirányú szagválasztó berendezésben egyszerre két ember mintáját kínálták fel Aedes aegypti nőstény szúnyogoknak. Az állatok elindulhattak az egyik vagy a másik irányba, a tudósok pedig figyelték, melyik ember szagmintáját választják. Újra és újra, más párosításban, más napokon, és a különbség pedig nem halvány statisztikai eltérés volt.
Az egyik résztvevő, akit a tanulmányban egyszerűen 33-as alanyként azonosítottak, szinte elsöpörte a mezőnyt. Négyszer vonzóbb volt még a második helyezettnél is, és körülbelül százszor vonzóbb a 19-es alanynál, aki a szúnyogok számára a legkevésbé érdekes emberek közé tartozott. De Obaldia szerint az eredmény sokszor már a kísérlet elindítása után néhány másodperccel láthatóvá vált: a rovarok egyszerűen a 33-as számú minta felé özönlöttek.
A kutatók ezután természetesen azt akarták tudni: mi van ennek az embernek a bőrén, ami a másikén nincs? És a válasz: több karbonsav.
Nem az „édes vér” – a bőrünk kémiája árul el bennünket
A bőr felszínét faggyú, verejték, elhalt hámsejtek és mikroorganizmusok rendkívül összetett világa borítja. Ebből folyamatosan különféle molekulák kerülnek a levegőbe. Mi ezek jelentős részét észre sem vesszük, egy szúnyog számára azonban valóságos útjelző táblák lehetnek.
Amikor a kutatók kémiai módszerekkel elemezték a mintákat, nagyjából ötven olyan vegyületet találtak, amelyekből több volt a rendkívül vonzó emberek bőrkibocsátásában. Különösen feltűnő volt azonban egy vegyületcsoport: a karbonsavaké. A magas vonzerejű embereknél többek között a pentadekánsav, a heptadekánsav és a nonadekánsav szintje is magasabbnak bizonyult. Ezek a molekulák önmagukban nem valamiféle „szúnyogparfümök”, amelyeket egyszerűen le lehetne mosni a bőrről. A kép ennél jóval érdekesebb. A bőr faggyúmirigyei lipideket termelnek, miközben a bőrünkön élő baktériumok is részt vesznek az emberre jellemző szaganyagok kialakításában. A végeredmény egy rendkívül egyéni kémiai aláírás.
Tulajdonképpen mindannyian egész nap egy saját, láthatatlan illatfelhőben járunk. A szúnyog pedig olvassa ezt. Ráadásul nem csak egyetlen jelet figyel. A kilélegzett szén-dioxid, a testhő, a nedvesség és a bőrből származó szaganyagok együtt segítik abban, hogy megtaláljon bennünket. A karbonsavak azonban úgy tűnik, fontos részét képezik annak a kémiai különbségnek, amely miatt az egyik ember különösen vonzó lehet, a másik pedig jóval kevésbé. A későbbi kutatások olyan ionotrop receptorokat is azonosítottak a szúnyogok érzékszerveiben, amelyek képesek reagálni bizonyos karbonsavakra.
Ez már messze túlmutat azon a régi magyarázaton, hogy „biztos édesebb a véred”. A szúnyog ugyanis akkor még nem tudja, milyen a vérünk, amikor kiválaszt minket a társaságból. Előbb megszagol. Utána dönt. És csak ezután csíp.
A legfurcsább eredmény: aki szúnyogmágnes, az évek múlva is az maradhat
Talán ez volt a kutatás egyik legmeglepőbb része. A vizsgálat nem egyetlen nyári délután pillanatfelvétele volt. Egyes résztvevőket hosszabb időn keresztül újra teszteltek, és a különbségek meglepően stabilnak bizonyultak. Aki nagyon vonzó volt a szúnyogok számára, később is az maradt. Aki kevésbé érdekelte őket, később sem ugrott hirtelen a ranglista élére.
A kutatók az első kísérletek után további 56 embert vontak be az ellenőrző vizsgálatokba, és a 33-as alany továbbra is rendkívül erős „szúnyogmágnesnek” bizonyult. De Obaldia szerint néhány résztvevőt éveken keresztül követtek, miközben az életükben természetesen rengeteg minden változhatott – a szúnyogok preferenciája mégis meglepően állandó maradt. Ez arra utal, hogy nem feltétlenül az aznapi vacsora, egy pohár ital vagy egyetlen kozmetikum dönti el, kit választanak ki a rovarok. A bőrünk alapvető kémiai sajátosságai sokkal tartósabb szerepet játszhatnak. Ez azonban egy fontos ponton még nem jelent végleges választ.
A Cellben megjelent kísérlet Aedes aegypti szúnyogokkal készült. Ez egy kifejezetten emberkedvelő faj, és világszerte azért is kutatják intenzíven, mert többek között a dengue-, a Zika-, a chikungunya- és a sárgaláz vírusának fontos terjesztője. A vizsgálat ezért nem bizonyítja, hogy a világ minden szúnyogfaja pontosan ugyanezek alapján választ áldozatot. Maguk a szerzők is felvetették, hogy érdemes lenne más nemzetségeknél, például a maláriát terjesztő Anopheles fajoknál is megvizsgálni ugyanezt a jelenséget.
Az alapjelenség azonban egyértelmű volt: az emberek között óriási különbség lehet abban, mennyire vonzza a bőrük szaga a szúnyogokat.
És akkor mit tehet az, aki történetesen a 33-as alany rokona lehetne?
Itt érkezünk el a kevésbé kellemes részhez. Egyelőre nincs olyan bizonyított módszer, amellyel egyszerűen „átállíthatnánk” saját bőrünk kémiáját, és egyik napról a másikra szúnyogmágnesből szúnyogtaszítóvá válhatnánk. A kutatók számára ugyanakkor éppen ez az egyik legizgalmasabb irány. Ha sikerül pontosan megérteni, mely bőrbaktériumok és milyen kémiai folyamatok alakítják ki a vonzó szagprofilt, elméletileg egyszer elképzelhetővé válhat a bőr mikrobiomjának vagy a szaganyagoknak olyan módosítása, amely kevésbé tesz vonzóvá bennünket.
Leslie Vosshall még azt a gondolatkísérletet is felvetette, vajon egy alacsony vonzerejű ember bőrbaktériumainak és faggyújának kombinációja képes lenne-e „elfedni” egy szúnyogmágnes szagprofilját. A kutató hangsúlyozta: ezt a kísérletet nem végezték el, vagyis jelenleg ez csupán tudományos lehetőség, nem alkalmazható módszer. Addig maradnak a bizonyított védekezési módszerek: a megfelelő szúnyogriasztók, a hosszabb, lehetőleg laza ruházat, valamint a szúnyogok szaporodóhelyeinek csökkentése. A CDC szintén ezeket ajánlja a csípések megelőzésére.
A kutatás igazi érdekessége az, hogy tudományos választ adott egy olyan jelenségre, amelyet emberek milliói figyeltek meg egész életükben. Igen: előfordulhat, hogy ugyanazon a teraszon, ugyanolyan ruhában, ugyanabban a melegben a mellettünk ülő embernél tényleg sokkal kívánatosabb célpont vagyunk, mert már méterekkel korábban megkapta tőlünk azt a kémiai üzenetet, amelyet mi magunk soha nem érzékelünk. És mire meghalljuk a fülünk mellett az első vékony zümmögést, könnyen lehet, hogy ő már régen eldöntötte: ma este mi leszünk a vacsora.
