Betöltés…
18.9 C
Budapest

Romániában rendkívüli művelet a Dunán: kővel megrakott uszályokkal mentenék meg a cernavodai reaktort

Románia rendkívüli beavatkozást készít elő a Dunán, hogy elegendő víz jusson a cernavodai atomerőmű még működő 2-es reaktorának hűtéséhez. A tervek szerint kővel megrakott uszályokat süllyesztenének el a Bala-ág közelében, közben pedig kotrással is megpróbálnák növelni a Cernavoda felé tartó vízhozamot. A munkálatokban a román hadsereg, azon belül a haditengerészet szakemberei is részt vesznek.

A kritikus terület a Bala-ág, amely az Öreg-Dunát a Borcea-ággal köti össze. A román hatóságok célja, hogy a jelenleg a Bala-ág felé távozó víz egy részét visszatereljék az Öreg-Duna és Cernavoda irányába.

Romániában rendkívüli művelet a Dunán: kővel megrakott uszályokkal mentenék meg a cernavodai reaktort

A tervezett beavatkozás egyik legfontosabb része egy víz alatti küszöb kialakítása lenne. Ezt részben elsüllyesztett, nehéz kőrakománnyal megrakott uszályokkal hoznák létre.

Cătălin Țigănuș, a Navrom igazgatója a román közszolgálati televíziónak elmondta, hogy a vállalat négy uszályt biztosít a művelethez.

„A NAVROM négy uszályt biztosít, amelyeket terméskővel kell megrakni, majd a Bala-ág fölött, a folyásiránnyal szemben elsüllyeszteni. Az első két uszály, amely a Bala torkolata felé tart, ma indul, holnap pedig további kettő indul Isaccea felé”

– mondta.

Az uszályok elhelyezését medermérések és kotrási munkálatok előzik meg. Ezekben a román haditengerészet szakemberei is részt vesznek.

Romeo Soare, az Alsó-Dunai Folyami Igazgatóság galați-i operatív vezetője azt mondta, hogy a Bala torkolatánál, az elágazás alatt kotrást végeznek.

„Az elképzelés az, hogy növeljék a Cernavoda felé tartó vízhozamot. Felmérik az elágazás feletti és alatti területet, valamint a Bala-ágat is. Az uszályokat az elágazás fölött helyezik el”

– ismertette.

A hatóságok szerint az intézkedéseket néhány napon belül végre kell hajtani. A számítások alapján a beavatkozás akár 15 centiméterrel is megemelheti a vízszintet a cernavodai vízkivétel térségében. Ez átmeneti tartalékot adhatna a 2-es reaktor hűtővízszivattyúinak.

A művelet azonban komoly szakmai vitát váltott ki. Daniel Diaconu egyetemi tanár, hidrológiai szakértő arra figyelmeztetett, hogy az uszályok elsüllyesztése a várttól eltérő következményekkel is járhat.

„Lehetséges, hogy a víz erodálni kezdi a bal és a jobb partot azon a területen, ahol az uszályokat elsüllyesztik, és az eredmény nem biztos, hogy a várt lesz”

– mondta.

A szakértő szerint a szükséges munkálatokat már tíz-tizenöt évvel ezelőtt el kellett volna végezni, amikor a Nuclearelectrica korábban is hasonlóan alacsony dunai vízállással szembesült.

Úgy vélte, a meder tisztításával, a partvonal újraprofilozásával és a vízkivétel környezetének rendezésével korábban biztosítani lehetett volna a reaktor hűtéséhez szükséges megfelelő vízmélységet.

A TVR értesülése szerint egy másik, jóval drasztikusabb lehetőség is felmerült. Egyes források alapján azt vizsgálják, hogy a Konstanca megyei Izvoarele közelében felrobbantsanak egy mederbeli sziklaképződményt, és ezzel változtassák meg a Duna áramlását Bala felől Cernavoda irányába. Ezt a lehetőséget azonban a román hatóságok hivatalosan egyelőre nem erősítették meg.

A román vízügyi szakemberek közben a Duna teljes romániai szakaszát folyamatosan figyelik. Sorin Rândașu, az országos vízügyi igazgatóság vezérigazgató-helyettese szerint Baziașnál másodpercenként 1590 köbméteres vízhozamot mértek, és augusztus 7-ig további csökkenésre számítanak.

„Ilyen körülmények között Cernavoda még négy-öt napig működhet a határérték közelében”

– mondta.

Rândașu hangsúlyozta, hogy az atomerőmű biztonsága nincs veszélyben. Amennyiben a vízszint eléri a meghatározott küszöbértéket, a reaktort az előírt eljárás alapján szabályozottan és biztonságosan leállítják.

A román kormány hétmillió lejt különített el a tartalékalapból a dunai munkálatokra. A pénzből a kotrást, a meder felmérését, az uszályok előkészítését és a víztereléshez szükséges további beavatkozásokat finanszírozzák.

A hatóságok jelenleg egy gyors, kockázatos és részben kísérleti beavatkozással próbálnak néhány centiméterrel több vizet juttatni az atomerőműhöz, miközben a Duna vízhozama tovább csökken Romániában is, és a román hatóságok saját közlése szerint a beavatkozás is csak néhány nappal tolhatja ki a cernavodai blokk leállását.

Forrás: román közszolgálati televízió l TVR augusztus 1 tudósítása

Aktuális

Boldog Születésnapot Simoncsik Anetta

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Basidiles Lilla

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Mohella Dani

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Patai Bettina

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Tímár-Simon Krisztina

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Kosztolányi Sára

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Tátrai Barbara

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Csaszli Anett

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Puskaporos vasárnap: három órán belül két ballisztikus rakétával demonstrált Észak-Korea

Egyetlen délután leforgása alatt kétszer indított rakétát Észak-Korea: vasárnap...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK