Betöltés…
26.5 C
Budapest

Magyar Péter közvetlenül Gulyás Gergely elé ült a parlamentben – testközelből folytatódott a parlamenti ülés.

Egy nappal azután, hogy Magyar Péter az ülésteremben odalépett Gulyás Gergelyhez, szerdán újabb látványos jelenet bontakozott ki közöttük: a miniszterelnök a Fidesz frakcióvezetőjének felszólalására már közvetlenül előtte ülve figyelt, közbeszólásokkal és tapssal reagálva a szavaira. A háttérben ezúttal az Alaptörvény módosítása, a miniszterelnöki mandátum nyolcéves korlátozása és a közvagyon visszavételének kérdése állt.

A parlamenti heves adok-kapok vita szerdán újra folytatódott Magyar Péter és Gulyás Gergely között, immáron testközelből. A TISZA által benyújtott Alaptörvény-módosítás általános vitájában a Fidesz frakcióvezetője kapott szót, ám felszólalása előtt Magyar Péter nem a miniszterelnöki helyére ült vissza, előbb az első sorban foglalt helyet, majd közvetlenül Gulyás elé ült át.

Magyar Péter közvetlenül Gulyás Gergely elé ült a parlamentben – testközelből folytatódott a parlamenti ülés.

A két politikus között már a keddi ülésnapon nyílt konfliktus alakult ki: Magyar Péter akkor az őszödi beszéd huszadik évfordulójára utalva azt mondta, a Fidesz mára ugyanazt teszi, amit korábban Gyurcsány Ferenc kormányának róttak fel. Gulyás válaszában Tóth Gábor, a TISZA-kormány rendészeti államtitkárának kinevezését támadta a 2006-os rendőri eseményekre hivatkozva. Itt publikáltuk Magyar közlését, hogy miért ment oda Gulyáshoz, valamint erre Gulyás válaszát is, aki 2010-ben maga is elismerően beszélt Tóth Gábor munkájáról

Szerdán hogy már ne kelljen odasétálnia hozzá, Magyar Péter eleve Gulyás Gergely közvetlen közeléből kísérte végig a felszólalást.

Gulyás Gergely a vitában elsősorban azt kifogásolta, hogy a tiszás alkotmánymódosítás a miniszterelnöki tisztség betöltését összesen nyolc évben maximálná, ráadásul az 1990 utáni időszakot is beleszámítva. A Fidesz frakcióvezetője szerint ez visszamenőleges hatályú, személyre szabott szabályozás, amely egyértelműen Orbán Viktor újbóli indulását akadályozná meg.

Gulyás úgy fogalmazott: ha a választók 2030-ban vagy 2034-ben is Magyar Pétert akarnák miniszterelnöknek, a mostani szabályozás tőlük is elvenné ennek lehetőségét. Erre a tiszás padsorokból taps érkezett, Magyar Péter pedig maga is tapsolni kezdett közvetlenül a fideszes frakcióvezető előtt.

A jelenet láthatóan kizökkentette Gulyást: miközben végigmondta beszédét, több alkalommal már nem általánosságban a kormánypárti padsoroknak, hanem közvetlenül Magyarnak válaszolt, aki olykor gesztusokkal, tapssal, de beszólással is reagált Gulyás beszédére. A közelben ülő fideszes képviselők közben telefonjaikkal rögzítették a szokatlan helyzetet.

A TISZA javaslata a miniszterelnöki ciklusok korlátozása mellett érintené a közérdekű vagyonkezelő alapítványokba került állami vagyon kérdését, valamint a Szuverenitásvédelmi Hivatal jövőjét is.

Melléthei-Barna Márton, az előterjesztés egyik tiszás képviselője azzal érvelt, hogy a politikai hatalom nem válhat korlátlanná, a közvagyon pedig nem kerülhet tartósan demokratikus ellenőrzésen kívülre. Gulyás Gergely ezzel szemben azt állította: az alapítványi rendszerrel kapcsolatban a TISZA részben valótlan állításokra építette kampányát, és szerinte az állam által átadott vagyon visszavétele ugyan lehetséges, de nem kezelhető minden alapítványi vagyon egységesen.

A KDNP részéről Rétvári Bence „lex Orbánnak” nevezte a tervezett változtatást, és azt állította, hogy az a volt miniszterelnök politikai visszatérésének megakadályozását szolgálja. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke közben már nemcsak a módosítás tartalmát, hanem annak módszerét is támadta: szerinte a TISZA ugyanabba a hibába esik, amelyért korábban a Fideszt bírálta, amikor több, külön vitát érdemlő kérdést egyetlen alkotmánymódosító csomagban rendezne.

Aktuális

Minisztériumi vizsgálat indult az Országos Onkológiai Intézetnél – nincs döntés a vezetésről

Átfogó és elfogulatlan vizsgálat zajlik az Országos Onkológiai Intézetnél...

Ruff Bálinthoz került a Nemzeti Információs Központ és a Védelmi Igazgatási Hivatal

Átalakította a kormány a miniszterek feladat- és hatásköreit. A...

Polt Péter többé nem az Alkotmánybíróság elnöke – egyszerre négy alkotmánybíró mandátuma szűnt meg

Szeptember 1-jével megszűnt Polt Péter alkotmánybírósági elnöki és bírói...

World Top Model Hungary 2026 – MODELLEK A KIFUTÓN

Negyedik alkalommal rendezik meg Magyarországon a World Top Model...

Megszüntethetik az SZTFH-t – a dohányboltoktól a végrehajtókig hatalmas területet oszthatnak újra

Átvilágítja a kormány a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának működését....

A kormány szerint 1284 milliárd forintnyi vagyon került vissza közvetlen állami ellenőrzés alá

Augusztus 31-ével lezárult 16, felsőoktatási intézményt nem fenntartó közérdekű...

Két halott, egy eltűnt és 82 kimentett ember a Grand Canyon villámárvize után

Két ember meghalt, egy túrázót pedig továbbra is keresnek...

Meghalt Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke

Életének 96. évében, Los Angeles-i otthonában elhunyt Berend T....

Csigalassú lett a 41-es villamos – csak jövőre javíthatnak a kelenvölgyi pályán

Mindössze 10 kilométer/órával közlekedhet a 41-es villamos Kelenvölgyben a...

Igazolták az év első hazai nyugat-nílusi lázas esetét – egy budapesti férfi itthon fertőződött meg

Magyarországon is megjelent idén a nyugat-nílusi láz: a Nemzeti Népegészségügyi...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK