Betöltés…
21.6 C
Budapest

Újabb merénylet Moszkvában egy tábornok ellen

Kijev láthatóan ismét meg akarja torpedózni a békefolyamatot. Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy az ukrán szakszolgálatok valami komoly akció végrehajtására készülnek Oroszország határain belül. Pénteken pedig több lövéssel, súlyosan megsebesítették az orosz katonai titkosszolgálat, a GRU helyettes parancsnokát, Vlagyimir Alexejev altábornagyot.

Ez nem az első merénylet az ukrán állami terrorizmus keretein belül. Már több autóbombát és pokolgépet vetettek be, hogy tábornokokat, egy haditudósítót és Putyin elnök egyik politikai tanácsadóját, Alexander Dugint meggyilkolják. Utóbbi azonban autót cserélt aznap lányával, Daria Duginával és így a fiatal nő vesztette életét. Mindössze 29 éves volt. Érdekes mód Brüsszel és Zelenszkij nyugati támogatói hallgatnak az ilyen esetekkel kapcsolatban.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint is Kijev állhat a merénylet mögött. A politikus úgy véli, hogy Zelenszkij rezsimje így akarja aláásni Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyességét a békefolyamatról. A tábornok súlyos sérülésekkel intenzív osztályon van, az orovosok küzdenek az életéért. Mind a GRU, a rendőrség és az FSZB, az orosz biztonsági szolgálat nagy erőkkel nyomoz a tettesek után. A merénylőket, legyenek azok az Iszlám Állam tagjai vagy politikailag motivált bűncselekmények elkövetői, általában órákon vagy 1-2 napon belül elfogják. Moszkva szinte minden négyzetmétere be van kamerázva. Még a házak csengőtábláján is vannak a rendőrségre bekötött kamerák. 

Nyomoz a rendőrség a GRU és az FSZB

A forenzikusok is dolgoznak, hogy például a helyszínen talált töltényhüvelyeken vannak-e újlenyomatok. Sok merénylő elfelejti a lőszert megtörölgetni, vagy nem kesztyűben táraz és így gyorsan lebuknak. DNS minta is gyakran található a tetthelyeken, a várakozó merénylők több alkalommal dobtak el cigarettacsikket, vagy üdítős palackot a tetthely közelében, ami a vesztüket okozta. Volt, hogy az elkövető idegességében hányt a gyilkosság után, ebből nyerték ki a DNS mintát. Egy pillanatig nem volt kétséges, hogy Moszkva válasza kemény lesz. Az éjjel drónokkal és rakétákkal támadt az orosz haderő országszerte. A rakéták és a drónok Ukrajna nagyvárosaiban lekapcsolták az áramot. Kijev mellett lángokban áll a volt elnök Poroshenko csokoládégyára a Roshen. A fekete-tengeri kikötőváros Odessza olyan komoly támadás alatt van, hogy Kijev attól retteg, a várost hamarosan elfoglalják az orosz csapatok. Hát igen, talán nem kellett volna ismét megráncigálni az orosz medve bajszát, egy nappal a béketárgyalások után, mert visszamart, de csúnyán.
Kép Forrás: Georg Spöttle
Esti Hírlap

Aktuális

Boldog Születésnapot Simoncsik Anetta

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Basidiles Lilla

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Mohella Dani

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Patai Bettina

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Tímár-Simon Krisztina

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Kosztolányi Sára

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Tátrai Barbara

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Csaszli Anett

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Puskaporos vasárnap: három órán belül két ballisztikus rakétával demonstrált Észak-Korea

Egyetlen délután leforgása alatt kétszer indított rakétát Észak-Korea: vasárnap...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK