A Lezsák Sándor-ügy után újabb megrázó történet került nyilvánosságra a Nyitott Akták ügynökadatbázisával kapcsolatban. Takács Péter csütörtök este arról számolt be, hogy dr. Kálmán János, egykori 1956-os elítélt neve is megjelent az állambiztonsági nyilvántartásban. A politikus szerint ismét olyan embert tüntettek fel az ügynökök között, akit a kommunista diktatúra valójában üldözött.
Takács Péter a Facebookon közzétett videójában ismertette dr. Kálmán János történetét, amelyet az egykori ártatlanul elítélt fia és unokája mesélt el neki. A politikus rendkívül élesen bírálta a Tisza-kormány által nyilvánosságra hozott aktákat, amiért szerinte a kommunista rendszer áldozatait is összemossák az egykori állambiztonsági hálózat tagjaival. Dr. Kálmán János esetében – aki a diktatúra idején bíró volt, majd 5 év börtönre ítélték, és még kazánfűtőnek is nehezen tudott elhelyezkedni – egyelőre nem ismert olyan külön levéltári állásfoglalás, amely tisztázná a nyilvántartásban való szereplésének pontos körülményeit.
Az eset súlyos és érzékeny kérdéseket vet fel, miután csütörtökön az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára hivatalosan is elismerte, hogy Lezsák Sándor neve informatikai hiba következtében jelent meg a hálózati személyek között. Lezsákot valójában megfigyelték, nem pedig besúgóként tartották nyilván. A levéltár elnézést kért, később pedig Cseh Gergő Bendegúz főigazgató arról számolt be, hogy Lezsákon kívül további 163 megfigyelt személy neve is tévesen (!!!) került a nyilvános adatbázisba. Ezeket az adatokat azóta eltávolították.
Az Esti Hírlap már az ügynökakták nyilvánosságra hozatalakor határozottan elhatárolódott attól a gyakorlattól, amely hiányos vagy megfelelő történelmi háttér nélkül közzétett állambiztonsági nyilvántartások alapján bélyegez meg embereket. Egy név felbukkanása egy nyilvántartásban önmagában nem bizonyítja, hogy az érintett besúgóként tevékenykedett. A mostani ügyek különösen világosan mutatják, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha a beszervezetteket, a beszervezési kísérletek célpontjait és a megfigyelteket nem különítik el megfelelően.
Miközben a nyilvánosság figyelme az egykori hálózati személyek neveire irányul, továbbra is alapvető kérdés, hogy a diktatúra állambiztonsági rendszerének irányítói, tartótisztjei és döntéshozói milyen mértékben azonosíthatók a közzétett iratokból. A történelmi múlt feltárása nem válhat újabb igazságtalanság forrásává azokkal szemben, akik egykor maguk is elszenvedői voltak a rendszer működésének.
