Betöltés…
18.5 C
Budapest

WhisperTont figyelmeztette a GVH, a Coca-Cola ötmilliós bírságot kapott

Lezárta a Gazdasági Versenyhivatal a Whisper Ton művésznéven ismert Strenner Antal reklámtevékenységével kapcsolatos versenyfelügyeleti eljárást. A hatóság 49 Instagram- és TikTok-bejegyzést vizsgált meg, és megállapítása szerint azok közel háromnegyedében nem megfelelően, néhány esetben pedig egyáltalán nem jelölték a reklámjelleget. WhisperTont és vállalkozását figyelmeztették, a Coca-Cola Szolgáltató Kft.-re pedig ötmillió forintos bírságot szabtak ki.

WhisperTont figyelmeztette a GVH, a Coca-Cola ötmilliós bírságot kapott
Illusztráció Esti Hírlap

A GVH még 2024 májusában indított eljárást több magyar influenszer és hirdető cég reklámozási gyakorlata miatt. A most lezárt ügyben WhisperTon mellett a vele együtt dolgozó PFR GROUP Hungary Kft. influenszerügynökség, valamint három hirdető felelősségét is vizsgálták.

A Versenytanács szerint a vizsgált közösségi médiás tartalmak jelentős részénél nem volt megfelelően feltüntetve, hogy reklámról van szó. A GVH ismét megerősítette, hogy Instagramon és TikTokon a reklámjelölésnek jól láthatónak és egyértelműnek kell lennie. A reklám vagy hirdetés megjelölésnek a kísérőszöveg elején, minden más szöveget megelőzve kell szerepelnie, de megfelelő lehet a platform saját fizetett hirdetésre utaló címkéje is.

WhisperTont és vállalkozását – arra is tekintettel, hogy kis- és középvállalkozásról van szó – figyelmeztetésben részesítették. Emellett olyan megfelelési program kidolgozására és végrehajtására kötelezték őket, amelynek célja, hogy a jövőbeni reklámtartalmak egyértelműen megfeleljenek az előírásoknak.

A GVH azoknál a posztoknál alkalmazott bírságot, ahol a reklámjelölés teljesen elmaradt. Ennek alapján a Coca-Cola Szolgáltató Kft.-re ötmillió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabtak ki. Az influenszerügynökséggel és a másik két vizsgált hirdetővel szemben nem alkalmaztak szankciót.

A versenyhivatal szerint az influenszerek jelentős hatással vannak a fogyasztók döntéseire, ezért elengedhetetlen, hogy egyértelmű legyen, ha egy tartalom mögött üzleti együttműködés áll. A GVH azt is jelezte, hogy az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissíteni fogja az influenszermarketingről szóló útmutatóját.

A hatóság korábbi, 2023-as online ellenőrzése azt mutatta, hogy a vizsgált influenszerek mindössze ötöde tartotta be minden esetben a reklámjelölésre vonatkozó szabályokat. A 2024-ben indított hat influenszeres eljárás közül a WhisperTon-üggyel együtt már több lezárult, kettő pedig továbbra is folyamatban van.

Forrás: Gazdasági Versenyhivatal

Aktuális

Magyar Péter Magyarországra hívta XIV. Leó pápát – a Vatikán is részleteket közölt a találkozóról

Magyarországi látogatásra hívta XIV. Leó pápát Magyar Péter miniszterelnök...

Ismét kitiltották a CNN-t, a Politicót és az MS NOW-t a Fehér Házból – órákkal korábban egy bíró visszaengedte őket

Mindössze néhány órával azután, hogy egy szövetségi bíró elrendelte...

Trump, Putyin és Zelenszkij egy asztalnál? A miami G20 lehet a hármas csúcstalálkozó helyszíne

Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij egy asztalhoz...

Nyolc határsértőt tartóztattak fel Jánosházánál – embercsempészés miatt indult eljárás egy egyiptomi sofőr ellen

Nyolc határsértőt tartóztattak fel szeptember 23-án Magyarországon, valamennyien Vas...

Esti Rikkancs – 2026. szeptember 24. Friss hírek, napi események

Csütörtök reggelre kaptunk egy kisebb hírlavinát a kávé mellé....

Vérengzés egy dél-afrikai házibuliban: 11 embert agyonlőttek, három fegyverest hajszol a rendőrség

Három fegyveres rontott be egy házibuliba a dél-afrikai KwaMakhuthában,...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK