Betöltés…
20.9 C
Budapest

Trump: „Bármit megtehetek, amit akarok”, avagy Kuba lesz a következő célpont

Az amerikai embargó miatt Kuba egyre kevesebb olajat kap energiatermeléshez. Most egy szigetszerte áramszünet következett be. Eközben Trump amerikai elnök az ország esetleges átvételéről beszél. Azt még nem tudja, hogy tárgyalásokkal vagy a hadsereg bevonásával.

Kuba ismét országos áramszünettel küzd. Az Energiaügyi Minisztérium bejelentette, hogy vizsgálják az okát és dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán. Ez az első az egész szigetet érintő áramkimaradás Kubában az év eleje óta. Egy közel két héttel ezelőtti áramszünet a szocialista karibi ország mintegy kétharmadát érintette. A közel tízmillió lakosú országban az elektromos hálózat ismételten teljesen összeomlott. Egy napja nincs áram. A szocialista vezetésű szigetország elavult infrastruktúrájának nagy része igen rossz állapotban van. Az elmúlt héten két mexikói hadihajó szállított 1200 tonna alapélelmiszert, mint bab, tejpor, liszt,… mivel félő volt, hogy éhínség tör ki a tízmilliós szigetországban.

Trump: „Bármit megtehetek, amit akarok.”

A helyzet a Kuba és az Egyesült Államok között a közelmúltban kialakult feszültségek nyomán eszkalálódott. Kuba hónapok óta nem kap olajat Venezuelától, mivel Donald Trump amerikai elnök teljes blokádot rendelt el a dél-amerikai országból kőolajat szállító tankerek ellen. Kuba energiagazdasága azonban teljes mértékben kőolajra támaszkodik áramellátása terén. Eközben Trump utalt a szocialista ország „átvételére”. Úgy véli, övé lesz a megtiszteltetés, hogy átveheti a szigetországot– mondta a republikánus politikus az újságíróknak, részletesebben kifejtve: valamilyen formában – akár felszabadítja az országot, akár átveszi az irányítást. Bármit megtehetek, amit akarok” -nyilatkozta az elnök. Közben Kubában az energiaválság és az áruhiány miatt már zavargások és fosztogatások törtek ki.

Az üzemek nagyrésze már bezárt

„A helyzet napról napra nehezebbé válik, mivel az ország készletei fogynak. Sok vállalkozás leállt, az embereknek már nem kell dolgozniuk, és az egyetemek gyakorlatilag zárva vannak. A kubaiak egyre jobban aggódnak amiatt, hogy hová vezet mindez. A szorongás szintje már jelentős mértékű a társadalomban.” Az akut energiahiány miatt már most rengetegen elvesztették a munkájukat és a turizmusban is igen komoly visszaesés tapasztalható. A kubaiak nem értik, hogy miért akarja őket kiéheztetni Trump.

Aktuális

Finnország is belépett Franciaország nukleáris elrettentésébe – Helsinki Európa saját védelmét erősítené

Finnország csatlakozott Franciaország új európai nukleáris elrettentési kezdeményezéséhez. Alexander...

Hat törvényt ír át a kormány a gyermekvédelemben, nyolc napot kapna a gyámhatóság a kórházban maradt gyerekek ügyében

Hat törvény módosításával erősítené meg a kormány a gyermekvédelmi...

Hivatalosan meghallgatnák Szijjártó Pétert a BYD-ügyben – a bizottság azt sem tudja, hol érje el

Hivatalosan kezdeményezték Szijjártó Péter meghallgatását az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában...

Teljesen lezárták Catania repülőterét – estig nem indulnak és nem érkeznek járatok az Etna hamuja miatt

Teljesen leállt hétfőn a légiforgalom a szicíliai Catania repülőterén...

Constantinovits Miklós lett az Országos Mentőszolgálat főigazgatója – öt évre kapott megbízást

Constantinovits Miklós oxyológus és sürgősségi szakorvos lett az Országos...

Csődvédelembe menekült az airBaltic – létszámleépítésről is tárgyal a légitársaság

Csődvédelmet kért az Egyesült Államokban az airBaltic. A lett...

Már három mandátummal vezet Andersson Svédországban – Kristersson még nem adja fel

Tovább nőtt Magdalena Andersson ellenzéki tömbjének előnye a svéd...

Isten Éltesse XIV. Leó Pápa (71 éves)

Az Esti Hírlap boldog, békés születésnapot kíván XIV. Leó...

Eljárás indult a holland turistabusz sofőrje ellen a suschi tragédia után

Büntetőeljárás indult annak a holland turistabusznak a sofőrje ellen,...

Nem ismerte be bűnösségét Filemon Mihály – folytatódik a lombkoronasétány büntetőpere

Nem ismerte be bűnösségét Filemon Mihály, Nyírmártonfalva korábbi polgármestere...

Embergázolás Rákoshegynél: befejeződött a helyszínelés, újraindult a vonatforgalom

Befejeződött a reggeli embergázolás helyszínelése Rákoshegynél, ezért Rákoshegy és...

Magyar Péter: „Nem azért küzdöttünk, hogy az előzőhöz hasonló rendszert építsünk”

Nagyarányú családipótlék-emelést jelentett be 2027-re Magyar Péter, 20–25 százalékkal...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK