Egy európai polgár személyes hangú véleménycikke a háborús retorika veszélyeiről, a fiatal generációk jövőjéről és Európa felelősségéről. Politikai oldalak felett álló írás, amely a béke, a józan ész és az emberi élet védelme mellett érvel.
Nem vagyok szakértő, nem vagyok egyik párt tagja sem. Egy polgár vagyok a sok közül. Amit gondolok a jelenlegi, minket körülvevő európai világról, csupán egy vélemény, egy csepp a tengerben.
Bernhard Philberth, a Francia Akadémia egyetlen német anyanyelvű atomfizikusa mondta a kilencvenes években:
„Az ember az egeknek erősségével a kezében és a poklok ürességével a szívében áll a 20. század piedesztálján.”
Most, a 21. század elején ez igazabb, mint valaha. Európa vezető politikusai – akárcsak Don Quijote – a „valóság nélküli illúziók világát” testesítik meg, két világháború után, amelyek folytatása már csak egy Armageddon lehet.
Az európai vezetőknél megszűnt a józan ész. Itt már nem számít, hogy egy ország politikai vezetése konzervatív vagy liberális, mert a vége ugyanaz lehet: világvége. Ehhez pedig szükségük van a médiák által manipulált tömegekre, akikkel el akarják hitetni, hogy a jövőben azért kell meghalniuk – a leendő katonaköteles fiataloknak –, mert Európa vezetői úgy vélik, mindenfajta realitást mellőzve, látszatellenséget kreálva, hogy háborút kell indítani, és katonai megelőző csapást kell mérni Oroszországra, nem számolva annak mérhetetlen emberi következményeivel.
Döbbenet
Az európai vezetők már rég letértek a valódi demokrácia útjáról, és önös hatalmukat arra használják, hogy a bevándorlásnak nevezett invázió támogatásával megváltoztassák országaik nemzeti identitását, az LMBTQ-, woke- és genderideológiákkal felhígítsák azt, a keresztény kultúrát és vallást háttérbe szorítsák, a zsidó közösségeket pedig lehetőleg jó messzire űzzék Európából.
Pedig még egy elsőéves politológushallgató is tudja, hogy a hatalom szolgálat. Olyan szolgálat, amelynek az adott ország társadalmi rétegeit kell segítenie, támogatnia, és csak legvégső soron irányítania.
Amikor az európai politikusok világvége-háborút vizionálnak, felmerül a kérdés: nekik nincs családjuk, gyermekeik, unokáik? Nem látják, nem érzékelik az ukrán–orosz háború rettenetes emberi következményeit?
Jelenleg egyedül Donald Trump és Orbán Viktor beszél nyíltan a béke szükségességéről? Senki más? Miért is? És most hagyjuk a politikai hovatartozást, bal- vagy jobboldalt, hagyjuk, hogy ki szereti vagy nem szereti ezt a két politikai vezetőt, mert ez nem politikai kérdés. Ez létkérdés.
Tágabb értelemben Európa és a világ létének, jövőjének kérdéséről beszélünk, szűkebb értelemben pedig nemzeti kultúránkról, vallásunkról, saját gyermekeink jövőjéről. Ez nem játék.
Elfogadhatatlan, hogy a 21. század elején, túl az első és a második világháborún, Európában újra – akár világháború formájában – fegyveres konfliktus alakuljon ki pusztán azért, mert Európa vezető politikusai vágyvezérelten, vagy inkább a mélyállam (deep state) befolyása alatt így akarják.
Nem az lenne az európai politikusok feladata, hogy segítsék polgáraik jólétét, gyarapodását, biztosítsák a fiatal generációk szellemi és lelki fejlődését, értékeljék a munkát és a tudást, támogassák a nemzeti és egyetemes emberi kultúrát, megbecsüljék az előző generációkat, és keressék más országokkal a gazdasági, tudományos és kulturális együttműködés lehetőségét?
Nem erre kaptak felhatalmazást! Nem háborúra.
Epilógus:
Mindegy, hogy postás, pék, rendőr, pap, buszsofőr, tanár, orvos, egyetemi hallgató vagy éppen művész az ember – ez mindannyiunkat érint.
Nemet kell mondani a háborúra!