„Talán önök számára is érthető, felfokozott érzelmi helyzetben a Lezsák család közleményét, illetőleg a magáról a helyzetről kialakult véleményét szeretném önöknek felolvasni, mert nem szeretném elvinni a fókuszt arról, ami igazán a lényeg” – kezdte sajtótájékoztatóját november 5-én Lezsák Anna.
A politikus kijelentette: édesapja, Lezsák Sándor neve az állambiztonsági hálózati személyek nyilvános adatbázisában jelent meg, és bár az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) időközben hivatalosan elismerte, hogy hiba történt, és Lezsák Sándor valójában megfigyeltként, azaz áldozatként szerepel a mágnesszalagos nyilvántartásban, a család nem tekinti lezártnak az ügyet. „A bocsánatkérést tudomásul vesszük. De ezzel az ügy nem zárulhat le. A bocsánatkérés nem helyettesítheti a felelősségre vonást” – nyomatékosította a képviselő asszony.
Lezsák Anna felidézte, hogy édesapjáról évtizedek óta köztudott: a kommunista állambiztonság megfigyelése alatt állt, az erről fennmaradt terjedelmes dokumentációt pedig már mintegy harminc évvel ezelőtt megismerte. Éppen ezért tartják felháborítónak, hogy a név most olyan felületen jelent meg, amely alkalmas volt az ellenkező benyomás keltésére. A család nem fogadja el, hogy egy ember becsületét és történelmi megítélését érintő téves adatközlést egyszerűen „informatikai hibával” magyarázzanak, ezért megkérdezte:
„Valóban véletlen tévedés történt, vagy tudatos beavatkozás, esetleg szándékos manipuláció áll a háttérben?
A történtek miatt a család az alábbi határozott követeléseket fogalmazta meg:
- A főigazgató azonnali lemondását: Álláspontjuk szerint a történtek olyan súlyosan érintik a levéltár hitelességét és a vezetésébe vetett bizalmat, hogy Cseh Gergő Bendegúz főigazgató azonnali lemondása kell legyen a felelősségvállalás legelső lépése.
- Teljes körű, dokumentált kivizsgálást: Követelik a téves adatközlés körülményeinek teljes körű feltárását, külön kitérve a szándékos manipuláció lehetőségére, valamint a szakmai, informatikai, vezetői és politikai felelősség pontos megállapítását a felelősök név szerinti megnevezésével.
- Jogi és sajtójogi következményeket: Elvárják, hogy azok a sajtóorgánumok, amelyek valótlanul ügynökként mutatták be Lezsák Sándort, megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak a helyesbítésnek. A család a konkrét sajtóközléseket jogi szempontból megvizsgálja, mert „a sajtószabadság nem jelenthet mentességet a valótlan tényállítások jogi következményei alól”.
- Bírósági eljárást: Lezsák Anna bejelentette, hogy édesapja a történtek miatt bírósághoz kíván fordulni, és a szükséges jogi lépések előkészítése már megkezdődött, hogy a megfelelő jogi következmények érvényesüljenek.
„Ez az ügy túlmutat családunkon” – hangsúlyozta Lezsák Anna, majd arról beszélt, hogy a történeti levéltárnak és a nyilvánosságot tájékoztató sajtónak egyaránt különleges felelőssége van abban, hogy az adatok pontosak és megfelelően értelmezhetőek legyenek. „Egy ember jó hírneve nem válhat egy ellenőrizetlen adatközlés áldozatává” – jelentette ki, majd hozzátette: „Az igazság feltárása nem érhet véget a bocsánatkéréssel.” A képviselő asszony nyomatékosította, hogy a család a szakmai felelősök mellett a politikai felelősség megállapítását is követeli, és azt is elmondta, hogy bírósághoz fognak fordulni.
Lezsák Anna négy kérdést is feltett, amelyekre a család választ vár: „Hogyan történhetett ez meg? Ki ellenőrizte az adatokat? Ki engedélyezte a közzétételt? És ki viseli a felelősséget a hibáért?” A szakmai, informatikai és vezetői felelősség megállapítása mellett a vizsgálat eredményének nyilvánosságra hozatalát is elvárják, a jogszabályi keretek között.
Kapcsolódó cikkeink:
