Megosztás az X-en
Talán minden a kávé illatával és a régi rádió, bakelitgombjának hangos kattanásával kezdődött. A nyár legjobb hetei azok voltak, amelyeket magyar nagyimmal Balatonföldváron töltöttem. Még csak pirkadt, amikor megéreztem a frissen, törökösen lefőtt kávé illatát. Egy perccel később kattant egy öngyújtó is a konyhában, a második, sokkal hangosabb kattanás a Minerva típusú rádióé volt.
A hírek halk zümmögését elnyomta az ébredő madarak éneke a kertben, de egy nap úgy döntöttem, hogy a rádió elé ülök nagymamámmal. Kikönyörögtem egy kávéscukrot, ami egy kiskanálon lévő kockacukor volt, amit ő a kávéjába mártott, talán ezért is a kedvenc italom a mai napig. Ujjai között ott füstölt az „Ötéves Terv” és hallgattuk a híreket. Palesztina, Izrael Yasser Arafat, TWA eltérítés, túszok, Kelet-Jeruzsálem, Dél-Jemen, autóbomba, Bejrut... Olvadt a kávéscukor a nyelvemen, de nem csak azt ízlelgettem, hanem ezeket a szavakat, városneveket, fogalmakat. Egy gyermekatlaszban ceruzával (csehszlovák Versatile volt) akribikusan bekarikáztam Adent, Damaszkuszt, Kairót, Teheránt, sőt még a léptéket felhasználva egy vonalzóval le is mértem, hogy milyen messze vannak Balatonföldvártól. Yasser Arafat borostás arca, a palesztinkendője és a mindig nála lévő pisztolya még izgalmasabb volt és Moshe Dayan kalózokat idéző szemfedője is kalandot sugárzott. Ottragadtam a régi, csöves készülék előtt, füleltem és nagyon izgalmasnak kezdtem látni a világot. Akkor tettem le a mesekönyveket és nagyszüleimnek az arab-izraeli háborúról, Kennedy lelövéséről és a vietnámi-háborúról kellett történelemórákat tartaniuk. Szüleim erről nem is tudtak. Miért lőtt Jack Ruby? Sosem felejtem el, hogy egyszer vendégek érkeztek. Édesanyám jóbarátai voltak és persze tipikus felnőttek: „jajj, de kis aranyos vagy, mi akarsz lenni, ha felnősz? Én meg komoly arccal megkérdeztem tőlük, hogy szerintük Jack Ruby miért lőtte le Lee Hravey Oswaldot? Félve tekingettek hatéves énemre a vacsora alatt és csak remélték, hogy nincsen fegyver a lakásban. Ahogy a nyarak, úgy nagyszüleim is elmúltak egyszer... Földvár csak emlék maradt, hosszú évtizedekre. Viszont jött 1977 október 13., amikor palesztin terroristák eltérítették a Lufthansa Palma de Mallorcáról Kölnbe tartó járatát. Egy Odüsszeia kezdődött, amely Szomáliában, Mogadishuban ért véget a német terrorelhárítók, a GSG-9 beavatkozásával. Tinédzserként hősöknek láttam őket (mind a mai napig) és tudtam, hogy én ezt akarom csinálni. Nem volt B-terv. A szülői cukrászatokból csak a puncsos mignont találtam izgalmasnak, de az életpályamodellt nem. Így nem lettem cukrász (bár néha bánom) A gimi utolsó évében megszületett az elhatározás: Bundeswehr, ejtőernyős hadosztály, hiszen az a belépő a különleges műveleti csoportokba. Édesanyám pacifista volt és bevallom eltitkoltam, hogy jelentkeztem. Minden nap rohantam haza, hogy én nyissam ki elsőnek a postaládánkat, ha jönne a behívóm. Egyik nyári nap kicsit lógtunk a barátokkal egy fagyizóban. Amikor hazaértem a hangulat hőfoka túltett a hűvös édességén is. Leveled jött mondta anyum. Játszottam a hülyét: „nekem? Tényleg? Biztos csak valami reklám...” „Nem az, már kibontottam” nézett rám jeges tekintettel, „ez a behívód”. Szerencsére megérkezett apám, akinek vidám énje némileg javított a helyzetemen, persze csak másodpercekre, mert utána nagy harsányan azt mondta: „hogyha már ilyen komoly férfi leszel ideje lenne belépned egy politikai pártba is.” Anyám ekkor levágta a behívómat a konyhaasztalra és elküldött minket a naplementébe (finoman fogalmazva, mert a politikát sem szerette). Őszi eső dobol a rohamsisakon A hajnali futásokra emlékszem, amikor a hideg őszi eső ütötte a ritmust a rohamsisak zöld acélján és vagy ötvenen rohantunk az erdei ösvényen, dög fáradtan, de ontottuk magunkból a poénokat. Ma talán haikut írnék az esőcseppekről és az avar illatáról... Álmomban még gyakran érzem a nyíló ejtőernyő rántását, a jóleső érzést a nyitott kupola láttán. Jó volt megélni a bátorságot, talán ott lettünk igazán férfiak. Viszont többet akartam ennél, be akartam lesni a függöny mögé, hogy mi és kik irányítják a világot, a háborúkat, ott akartam lenni Észak-Koreában a demarkációs vonalon, Irakban a „zöldzónán” kívül, ahol fanatikus vallási vezetők szítják a tömegeket és látni akartam mit okoz egy Dániában megrajzolt Mohammedet, a prófétát gúnyoló karikatúra Pakisztánban. A lincshangulat félelmetes volt Peshawarban. Autómmal behajtottam egy rendőrőrs udvarára és védelmet kértem, mert a tömeg még azt a kisöreget is agyonverte, aki egy telefonfülkényi üzletben Pepsi Colát árult. Talán az amerikai brand bőszítette fel a botokkal hadonászó, feltüzelt szakállas férfiakat. Egy barátom hozott helyi ruházatot és egy lapos, pákol nevű sapkát a fejemre. Az ötnapos borosta és a kamíz végül elég álcának bizonyult. Fordítómmal egy háztetőn lapulva figyeltem, ahogy a pénteki ima után néhány órán belül egymillió dollár gyűlt össze a mecsetben. Ez volt a vérdíj a dán karikaturista fejére. Egy helyi kereskedő megtoppolta még egy Toyota terepjáróval. A tömeg őrjöngve követelte a dán rajzoló fejét. Ok és okozat, egy gúnyrajz Koppenhágában és halottak tucatjai Pakisztánban... Tinédzserek bombamellényben Többet akartam tudni az iszlámról is. Egy beszélgetés alatt egy professzor a kairói Azar Egyetemen tömören jellemezte, hogy miért is nevezik „igaz hitnek”. „Te katona vagy. Melyik parancs van nálatok érvényben?” „A legutolsó” -feleltem. „Na látod, volt az ó szövetség, az új szövetség, majd jött a korán és ameddig nem jön egy másik prófécia Allahtól, addig ez van érvényben.” Így tekintve logikus... 2009.június 9 szerencsére terepen voltam az afgán határ közelében, így nem voltam otthon amikor szállásomat felrobbantotta egy öngyilkos merénylő. Tizenhét halott és negyvenhat sebesült. A teherautóban, amelyet a terrorista vezetett nagyjából 500 kg robbanóanyag volt. A helyi tálibok vállalták a felelőséget a támadásért. A második öngyilkos merénylőt már láttam. Üveges tekintettel ült egy olcsó kínai motoron. Valamiért odavonzotta a tekintetem az utca forgatagában, talán mert mozdulatlanul ült az út szélén a piros, króm kipufogós motoron. Önkéntelenül fékeztem, még halottam mögöttem a türelmetlen dudálást majd egy szúróláng szerű csóva csapott fel a fiatal férfi motorjából és ezt követte a hatalmas robbanás. A nyomozás kiderítette 16 éves volt... Ott az afgán hegyek között megbújó falvakban, amelyek szinte semmit nem változtak az elmúlt évszázadok alatt rájöttem, hogy milyen egyszerű dolguk van a tálib toborzóknak rávenni egy tinédzsert az öngyilkos merényletre. A szegénység, a kilátástalan élet, amely egy kunyhóból, egy domináns apából és néhány kecskéből vagy birkából áll sok fiatalnak a halálnál is rosszabb jövőkép. A 72 szűz lány, amivel egy shahidot (mártírt) jutalmaznak a paradicsomba az sokkal vonzóbb és persze az is, hogy Mohammed próféta jobbjára kerül, mint az iszlám harcosa. A mélyen gyökeredző hit és az ingerszegény élet sok fiatalra ráadta a bombamellényt. Folyt.köv.A háborún innen és a függönyön mögött I.rész
Talán minden a kávé illatával és a régi rádió, bakelitgombjának hangos kattanásával kezdődött. A nyár legjobb hetei azok voltak, amelyeket magyar nagyimmal Balatonföldváron töltöttem. Még csak pirkadt, amikor megéreztem a frissen, törökösen lefőtt kávé illatát. Egy perccel később kattant egy öngyújtó is a konyhában, a második, sokkal hangosabb kattanás a Minerva típusú rádióé volt. A hírek halk zümmögését elnyomta az ébredő madarak éneke a kertben, de egy nap úgy döntöttem, hogy a rádió elé ülök nagymamámmal. Kikönyörögtem egy kávéscukrot, ami egy kiskanálon lévő kockacukor volt, amit ő a kávéjába mártott, talán ezért is a kedvenc italom a mai napig. Ujjai között ott füstölt az „Ötéves Terv” és hallgattuk a híreket.
Palesztina, Izrael Yasser Arafat, TWA eltérítés, túszok, Kelet-Jeruzsálem, Dél-Jemen, autóbomba, Bejrut... Olvadt a kávéscukor a nyelvemen, de nem csak azt ízlelgettem, hanem ezeket a szavakat, városneveket, fogalmakat. Egy gyermekatlaszban ceruzával (csehszlovák Versatile volt) akribikusan bekarikáztam Adent, Damaszkuszt, Kairót, Teheránt, sőt még a léptéket felhasználva egy vonalzóval le is mértem, hogy milyen messze vannak Balatonföldvártól. Yasser Arafat borostás arca, a palesztinkendője és a mindig nála lévő pisztolya még izgalmasabb volt és Moshe Dayan kalózokat idéző szemfedője is kalandot sugárzott. Ottragadtam a régi, csöves készülék előtt, füleltem és nagyon izgalmasnak kezdtem látni a világot. Akkor tettem le a mesekönyveket és nagyszüleimnek az arab-izraeli háborúról, Kennedy lelövéséről és a vietnámi-háborúról kellett történelemórákat tartaniuk. Szüleim erről nem is tudtak.
Miért lőtt Jack Ruby?
Sosem felejtem el, hogy egyszer vendégek érkeztek. Édesanyám jóbarátai voltak és persze tipikus felnőttek: „jajj, de kis aranyos vagy, mi akarsz lenni, ha felnősz? Én meg komoly arccal megkérdeztem tőlük, hogy szerintük Jack Ruby miért lőtte le Lee Hravey Oswaldot? Félve tekingettek hatéves énemre a vacsora alatt és csak remélték, hogy nincsen fegyver a lakásban. Ahogy a nyarak, úgy nagyszüleim is elmúltak egyszer... Földvár csak emlék maradt, hosszú évtizedekre. Viszont jött 1977 október 13., amikor palesztin terroristák eltérítették a Lufthansa Palma de Mallorcáról Kölnbe tartó járatát. Egy Odüsszeia kezdődött, amely Szomáliában, Mogadishuban ért véget a német terrorelhárítók, a GSG-9 beavatkozásával. Tinédzserként hősöknek láttam őket (mind a mai napig) és tudtam, hogy én ezt akarom csinálni. Nem volt B-terv. A szülői cukrászatokból csak a puncsos mignont találtam izgalmasnak, de az életpályamodellt nem.
Így nem lettem cukrász (bár néha bánom)
A gimi utolsó évében megszületett az elhatározás: Bundeswehr, ejtőernyős hadosztály, hiszen az a belépő a különleges műveleti csoportokba. Édesanyám pacifista volt és bevallom eltitkoltam, hogy jelentkeztem. Minden nap rohantam haza, hogy én nyissam ki elsőnek a postaládánkat, ha jönne a behívóm. Egyik nyári nap kicsit lógtunk a barátokkal egy fagyizóban. Amikor hazaértem a hangulat hőfoka túltett a hűvös édességén is. Leveled jött mondta anyum. Játszottam a hülyét: „nekem? Tényleg? Biztos csak valami reklám...” „Nem az, már kibontottam” nézett rám jeges tekintettel, „ez a behívód”. Szerencsére megérkezett apám, akinek vidám énje némileg javított a helyzetemen, persze csak másodpercekre, mert utána nagy harsányan azt mondta: „hogyha már ilyen komoly férfi leszel ideje lenne belépned egy politikai pártba is.” Anyám ekkor levágta a behívómat a konyhaasztalra és elküldött minket a naplementébe (finoman fogalmazva, mert a politikát sem szerette).
Őszi eső dobol a rohamsisakon
A hajnali futásokra emlékszem, amikor a hideg őszi eső ütötte a ritmust a rohamsisak zöld acélján és vagy ötvenen rohantunk az erdei ösvényen, dög fáradtan, de ontottuk magunkból a poénokat. Ma talán haikut írnék az esőcseppekről és az avar illatáról... Álmomban még gyakran érzem a nyíló ejtőernyő rántását, a jóleső érzést a nyitott kupola láttán. Jó volt megélni a bátorságot, talán ott lettünk igazán férfiak. Viszont többet akartam ennél, be akartam lesni a függöny mögé, hogy mi és kik irányítják a világot, a háborúkat, ott akartam lenni Észak-Koreában a demarkációs vonalon, Irakban a „zöldzónán” kívül, ahol fanatikus vallási vezetők szítják a tömegeket és látni akartam mit okoz egy Dániában megrajzolt Mohammedet, a prófétát gúnyoló karikatúra Pakisztánban. A lincshangulat félelmetes volt Peshawarban. Autómmal behajtottam egy rendőrőrs udvarára és védelmet kértem, mert a tömeg még azt a kisöreget is agyonverte, aki egy telefonfülkényi üzletben Pepsi Colát árult. Talán az amerikai brand bőszítette fel a botokkal hadonászó, feltüzelt szakállas férfiakat. Egy barátom hozott helyi ruházatot és egy lapos, pákol nevű sapkát a fejemre. Az ötnapos borosta és a kamíz végül elég álcának bizonyult. Fordítómmal egy háztetőn lapulva figyeltem, ahogy a pénteki ima után néhány órán belül egymillió dollár gyűlt össze a mecsetben. Ez volt a vérdíj a dán karikaturista fejére. Egy helyi kereskedő megtoppolta még egy Toyota terepjáróval. A tömeg őrjöngve követelte a dán rajzoló fejét. Ok és okozat, egy gúnyrajz Koppenhágában és halottak tucatjai Pakisztánban...
Tinédzserek bombamellényben
Többet akartam tudni az iszlámról is. Egy beszélgetés alatt egy professzor a kairói Azar Egyetemen tömören jellemezte, hogy miért is nevezik „igaz hitnek”. „Te katona vagy. Melyik parancs van nálatok érvényben?” „A legutolsó” -feleltem. „Na látod, volt az ó szövetség, az új szövetség, majd jött a korán és ameddig nem jön egy másik prófécia Allahtól, addig ez van érvényben.” Így tekintve logikus... 2009.június 9 szerencsére terepen voltam az afgán határ közelében, így nem voltam otthon amikor szállásomat felrobbantotta egy öngyilkos merénylő. Tizenhét halott és negyvenhat sebesült. A teherautóban, amelyet a terrorista vezetett nagyjából 500 kg robbanóanyag volt. A helyi tálibok vállalták a felelőséget a támadásért. A második öngyilkos merénylőt már láttam. Üveges tekintettel ült egy olcsó kínai motoron. Valamiért odavonzotta a tekintetem az utca forgatagában, talán mert mozdulatlanul ült az út szélén a piros, króm kipufogós motoron. Önkéntelenül fékeztem, még halottam mögöttem a türelmetlen dudálást majd egy szúróláng szerű csóva csapott fel a fiatal férfi motorjából és ezt követte a hatalmas robbanás. A nyomozás kiderítette 16 éves volt... Ott az afgán hegyek között megbújó falvakban, amelyek szinte semmit nem változtak az elmúlt évszázadok alatt rájöttem, hogy milyen egyszerű dolguk van a tálib toborzóknak rávenni egy tinédzsert az öngyilkos merényletre. A szegénység, a kilátástalan élet, amely egy kunyhóból, egy domináns apából és néhány kecskéből vagy birkából áll sok fiatalnak a halálnál is rosszabb jövőkép. A 72 szűz lány, amivel egy shahidot (mártírt) jutalmaznak a paradicsomba az sokkal vonzóbb és persze az is, hogy Mohammed próféta jobbjára kerül, mint az iszlám harcosa. A mélyen gyökeredző hit és az ingerszegény élet sok fiatalra ráadta a bombamellényt. Folyt.köv.
Esti Hírlap