Megosztás az X-en
Néha elég egy név, egy furcsa filmcím, és az ember elkezd kutatni. A Gazer ilyen. A mozi, amit alig láttak, mégis súlya van – mint egy elveszett üzenet egy palackban, amit valaki eldobott egy 16mm-es filmszalagra.
Egy anya, aki már nem tudja, mikor van. Egy világ, ami nem akar emlékezni. És egy film, amit nem lehet csak „nézni”. A Gazer nem jön el hozzánk a plakátokon. Nincsenek Statham-ütések, nincsenek franchise-ok. De talán pont ezért lenne ideje ránéznünk.
Az eltűnő idő filmje
A Gazer középpontjában egy nő áll: Frankie Rhodes (Ariella Mastroianni), aki egy ismeretlen mentális állapotban él – időérzékelése fokozatosan torzul. Nem tudja, mi volt tegnap, nem biztos abban, mi lesz holnap, és közben egyre távolabb kerül saját fiától. A világ nem ad neki kapaszkodót. Talán nem is akar.
A film nem kér bocsánatot: nem magyaráz, nem igazít el. Aki figyel, az ért, de még inkább: érez. Ryan J. Sloan rendező nem a válaszokat tartja fontosnak, hanem a csendeket a kérdések körül.
Fesztiválsiker és semmi több?
A Gazer 2024-ben mutatkozott be Cannes Directors’ Fortnight szekciójában. Azóta végigjárta a Sitges, Hamptons, QCinema, Montclair és Brooklyn Horror fesztiválokat – és bár az amerikai forgalmazása elindult (Metrograph), a legtöbb európai ország, így Magyarország sem ismeri még.
Pedig a film mindössze 80000 dollárból készült, 16mm-es filmre forgatva, analóg módszerekkel. Ez nem stílusgyakorlat – ez maga a világ, amit ábrázolni akar: töredezett, szemcsés, néha karcos, mégis valódi.
Nem thriller, nem noir, mégis működik
A Gazer műfajilag nehezen behatárolható. A pszichológiai thriller címke csak részben fedi, noir-elemei vannak, de nincs klasszikus bűnügy. Inkább egy lassan hömpölygő vízió, ahol a valóság és az emlékezés párhuzamosan veszíti el az alakját.
Aki szereti a késői Tarkovszkijt, a Memento szerkezetét vagy a Take Shelter hangulatát, otthonosan fog mozogni ebben az időn kívüli történetben.
Miért lenne fontos, hogy lássuk?
Mert a film nem a megszokott ritmus szerint építkezik. Nincs cliffhanger, nincs nagy zene, nincs mondat, ami elmondja, miről szól. De minden jelenetében benne van az a feszültség, amit ma egyre többen érzünk: hogy az idő nem a barátunk. Hogy a figyelem szétesik. Hogy valami fontosat felejtünk el, de nem tudjuk, mit.
A Gazer egy emlékeztető. Egy csendes figyelmeztetés. Nem akarja elvenni a pénzed, csak az idődet – cserébe visszaad néhány gondolatot.
Helye lenne nálunk is
A magyar mozik még nem jelentették be a bemutatót, de a film nemzetközi terjesztője (Memento International) szerint Magyarország is szerepel a célországok között. Talán lesz egy vetítés valahol. Egy fesztiválon, egy filmklubban, egy artmoziban.
Remélhetőleg legalább ennyi megtörténik. Mert a Gazer nem egy tökéletes film – de az egyik legőszintébb ebben az évben.
Ha megjelenik valahol, nézd meg. Nem fog harsányan követelni semmit. Csak várni fog. Mint valami, amit rég elvesztettél – és talán újra megtalálsz.