Betöltés…
16.8 C
Budapest
Múltidéző archívum | Megyei Esti Hírlapok | Programajánló

Négy Eximbank-ügy, mintegy ezermilliárd forint – feljelentést tett a kormány

Négy, az állami Eximbankhoz kapcsolódó, összesen mintegy ezermilliárd forintos ügyben tett feljelentést a Gazdasági és Energetikai Minisztérium. A vizsgálatok egy Tiborcz István köréhez köthető luxusszállodát, a Duna Aszfalt afrikai útépítését, az egyiptomi vasútikocsi-projektet és az Észak-Macedóniának nyújtott hitelt érintik.

Magyar Péter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy az Eximbank átvilágítása után négy ügyben fordultak a hatóságokhoz.

A miniszterelnök szerint a bank több esetben rendkívül magas kockázat mellett helyezett ki hatalmas összegeket. A kormány ugyanakkor nem állapított meg büntetőjogi felelősséget: erről a nyomozó hatóságoknak és később a bíróságoknak kell dönteniük.

Négy Eximbank-ügy, mintegy ezermilliárd forint – feljelentést tett a kormány

Két nap alatt döntöttek az 59 milliárdos szállodahitelről

Az első feljelentés a budapesti Sofitel szálloda helyére tervezett luxushotelhez nyújtott 59 milliárd forintos finanszírozást érinti. A projektet a kormány Tiborcz István üzleti köréhez kötötte.

Magyar Péter szerint az Eximbank igazgatósága két nap alatt döntött a 145 oldalas előterjesztésről, miközben a bank saját értékelése is magas kockázatúnak minősítette a projektet. Az igazgatóság több ponton eltért a belső szabályoktól.

A minisztérium hűtlen és hanyag kezelés, valamint más bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést.

A Duna Aszfalt 126 milliárdos afrikai projektje

A második ügy a Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt afrikai beruházása.

A projektben Zambia és a Kongói Demokratikus Köztársaság között gyorsforgalmi utat, hidat és határátkelőt építettek volna. A finanszírozás összege 126 milliárd forint volt, amelynek 80 százalékára a magyar állam vállalt garanciát.

Magyar Péter szerint mindkét ország a legmagasabb kockázati kategóriába tartozott, miközben a beruházás esetleges nyeresége a vállalkozásnál, a pénzügyi kockázat jelentős része pedig az államnál maradt.

Ebben az ügyben hűtlen és hanyag kezelés, valamint hivatali visszaélés gyanúja miatt tettek feljelentést.

Több mint kétszáz egyiptomi vasúti kocsi hiányzik

A harmadik ügy az 576 milliárd forintos egyiptomi vasútikocsi-projekt.

Az egyiptomi állami vasút 1300, magyar–orosz együttműködésben készülő vasúti kocsit rendelt meg. Az orosz fél az ukrajnai háború után bevezetett szankciók miatt kiszállt, a magyar vállalkozás pedig később fizetésképtelenné vált.

A szerződés határidejének közeledtével több mint kétszáz kocsit még nem szállítottak le. Magyar Péter szerint a nem teljesítés pénzügyi kockázata a magyar államot terheli.

A kormányfő azt is közölte, hogy a vállalkozás a csőd előtt tízmilliárd forintos osztalékot fizetett ki, majd egy veszteséges évben további kétmilliárdot vett ki az eredménytartalékból. A tárca hűtlen és hanyag kezelés, valamint csődbűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést.

Kilencvenmilliárdos teher az észak-macedón hitelen

A negyedik ügy az Észak-Macedóniának nyújtott, mintegy egymilliárd eurós, szabad felhasználású hitel. A kölcsönt 3,25 százalékos kamattal folyósították, teljes magyar állami kezességvállalás mellett. Magyar Péter szerint a kamatkülönbözet kiegyenlítése több mint 90 milliárd forintos terhet róhat a magyar költségvetésre.

A miniszterelnök Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter politikai felelősségét felvethetőnek nevezte, de hangsúlyozta: azt, hogy történt-e bűncselekmény, és ki milyen döntést hozott, a hatósági eljárásoknak kell feltárniuk.

Aktuális

Letartóztatták Hankó Balázs volt kabinetfőnökét, négy gyanúsított továbbra is rács mögött marad az NKA-ügyben

Egy hónapra letartóztatták az NKA-ügy hetedik gyanúsítottját. A hatóság...

Irán Nagy-Britanniát is megfenyegette, London azt üzente: készen állunk megvédeni magunkat

Az iráni külügyminisztérium szerint Nagy-Britannia azzal, hogy amerikai bombázók...

Szeptember végére állhat helyre a Mol százhalombattai finomítójának teljes működése

A Mol jelenlegi tervei szerint 2026 harmadik negyedévének végére...

Látványos bejelentés, szerényebb áresés: ennyit ér a gyógyszeráfa eltörlése

Szeptember 1-jétől megszűnik a vényköteles gyógyszerek 5 százalékos áfája....

Esti Rikkancs – 2026. július 24. Friss hírek, napi események

Lázár-vizsgálatok, olajárugrás, spanyol erdőtűz, vízbiztonság: péntek reggelre is megtelt...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK