Milyen kapcsolat lehet a diplomácia és a klasszikus zene között? Erre kereste a választ az Egri & Pertis zongoraduó „Áthallások” című koncertsorozatának 14. estje, amelyet 2026. október 10-én rendeztek meg a Budapest Music Centerben. A „Ha Bach diplomata lett volna…” című hangversenyen Egri Mónika és Pertis Attila zenéjén keresztül a történelem, a nemzetközi kapcsolatok és a művészet találkozott. A különleges est díszvendége Bokor Balázs nagykövet, a Magyar Hollywood Tanács elnöke volt, a beszélgetést Becze Szilvia vezette.
Meglepő témával várta a közönséget az Egri & Pertis zongoraduó „Áthallások” sorozatának 14. eseménye, őszi hangversenye a Budapest Music Centerben. Művészet-e a diplomácia és ha igen, hogyan kapcsolódik a zeneművészethez? Erre a legfrappánsabb választ Rossini adta: „A diplomata művészete alig különbözik a zenészétől. Mindkettőnek pontosan tudnia kell, mennyi ideig kell szünetet tartania, mielőtt megszólaltatja a következő hangot – vagy kimondja a következő szót –, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el.”
A koncertprogram körbejárta a zeneművészet szerepét a diplomáciában és ismert szerzők mellett (Bach, Beethoven, Mendelssohn) olyan zenét szerző diplomatákat is bemutatott, mint például Ferdinand Waldstein és Széchényi Imre grófok. De a fordítottjára, azaz diplomáciai szolgálatot teljesítő zeneszerzőkre is izgalmas példákat ismerhetett meg a publikum: Ignacy Paderewski zongoravirtuózt és zeneszerzőt, aki Lengyelország miniszterelnöke és külügyminisztere is volt, valamint Darius Milhaud-t, aki Brazíliában diplomataként működött.
A hangverseny díszvendége Bokor Balázs nagykövet, a Magyar Hollywood Tanács elnöke volt, aki diplomataként 40 évig állt Magyarország szolgálatában. Négy évtizedes tapasztalatairól, a kultúrdiplomácia és a zene szerepéről is mesélt a színpadi beszélgetésben.
Az izgalmas est háziasszonya ismét Becze Szilvia, a Bartók Rádió népszerű szerkesztő-műsorvezetője volt.
Az „Áthallások” az Egri & Pertis Zongoraduó (Egri Mónika és Pertis Attila) 2019-ben indított, rendkívül sikeres tematikus koncertsorozata. A klasszikus négykezes és kétzongorás koncertekre épülő ciklus alapkoncepciója a zene és a társművészetek, illetve más tudományterületek (például a képzőművészet, az opera, a tánc, a film vagy akár a diplomácia) közötti kölcsönhatások, „áthallások” bemutatása. A hangversenyek állandó helyszíne a Budapest Music Center (BMC).
Minden est egy-egy izgalmas, fiktív felvetésre épül (például „Mi lett volna, ha…?”), amely köré a zenei anyagot és a beszélgetéseket szervezik. A koncertek nem csupán zenei élményt nyújtanak. A duó neves művészvendégeket (írókat, zeneszerzőket, képzőművészeket, diplomatákat) hív meg a színpadra, a koncerteket pedig rendszeresen kísérik vizuális elemek, vetítések vagy pódiumbeszélgetések. A sorozat állandó háziasszonya Becze Szilvia. A koncerteken a duó hatalmas, több mint 250 művet számláló repertoárjából válogatnak, megszólaltatva a zeneirodalom ritkaságait, átiratait és alapműveit egyaránt.
Néhány emlékezetes tematikus est a sorozatból:
- Áthallások 4. (Ha Rahmanyinov festett volna…): A zene és a képzőművészet kapcsolata, zenei ihletésű grafikák és festmények vetítésével.
- Áthallások 7. (Ha Liszt operaszerző lett volna…): A zongoramuzsika és az opera műfajának találkozása.
- Áthallások 9. & 12. (Ha Weber keringőzött / Ha Weiner Leó néptáncolt volna…): A klasszikus zene és a táncművészet (néptánc, balett) összefonódása.
- Áthallások 13. (Ha Schubert filmzenét írt volna…): A kép és a hang szintézise, a filmzene formanyelvének vizsgálata Saint-Saënstól Hans Zimmerig.
Az „Áthallások 14. – Ha Bach diplomata lett volna…” beszélgetésében Bokor Balázs hangsúlyozta, hogy a zene és a diplomácia elsőre két teljesen különálló világnak tűnhet, de valójában mély szerkezeti, funkcionális és pszichológiai hasonlóságok kötik őket össze. Mindkettő az egyetemes emberi kommunikációról, a feszültségek feloldásáról és az együttműködésről szól. Ahogy a diplomácia igyekszik áthidalni a kulturális és nyelvi szakadékokat a nemzetek között, úgy a zene is egy olyan univerzális kódrendszer, amelyet a világon mindenhol megértenek, függetlenül attól, hogy ki milyen nyelvet beszél. A zene az egyik leghatékonyabb eszköz a „puha hatalom” (soft power) gyakorlására. Egy-egy zenekar turnéja vagy egy nemzetközi dalverseny (mint az Eurovízió) gyakran közelebb hozza egymáshoz a népeket, mint a hivatalos politikai szerződések. A zene lényege, hogy a különböző hangok, ritmusok és hangszerek összeolvadva egy kellemes egészet (harmóniát) alkossanak. A diplomácia célja ugyanez: a különböző nemzeti érdekek, vélemények és kultúrák összecsiszolása, hogy konfliktus helyett konszenzus (béke) szülessen. Mind a zeneművekben (pl. egy disszonáns akkord feloldása), mind a tárgyalóasztalnál jelen van a feszültség. A jó diplomata és a jó zeneszerző is tudja, hogyan kell ezt a feszültséget adagolni, majd egy megnyugtató pontra eljuttatni.
Egy kamarazenekarban vagy dzsesszzenekarban a zenészek nem tudnak együtt játszani anélkül, hogy intenzíven ne figyelnének a másikra. A diplomáciában az értő figyelem (listening skills) a sikeres tárgyalás alapja. Nemcsak a saját álláspontot kell hangoztatni, hanem meg kell hallani a másik fél finom rezdüléseit, „tónusát” is. Mindkét terület szigorú szabályokra épül. A zenében ott a kottarendszer, a ritmus és a hangnemek szabályai. A diplomáciában ezt a protokollesemények, a nemzetközi jog és a diplomáciai etikett jelentik. A merev szabályok ellenére mindkét szakmában elengedhetetlen a kreativitás. Ha a tárgyalások elakadnak, a diplomatának a helyzetre reagálva kell improvizálnia (akárcsak egy dzsesszzenésznek), hogy életben tartsa a párbeszédet.
A zenében a polifónia azt jelenti, hogy több önálló dallam szól egyszerre, mégis egy rendszert alkotnak. A modern diplomácia (multilateralizmus) pontosan ilyen: számos ország egyidejűleg képviseli a saját önálló érdekét, miközben egy közös nemzetközi térben kell együttműködniük.
A zenei diplomácia (vagy kulturális diplomácia) talán legizgalmasabb és legintenzívebb időszaka a hidegháború volt. Ebben a korszakban a fegyverek helyett (vagy mellett) az ideológiák csaptak össze és mindkét szuperhatalom rájött, hogy a zene tökéletes fegyver a szívek és elmék meghódítására.
Az 1950-es évek közepén a Szovjetunió komoly propagandát folytatott az Egyesült Államok ellen, felerősítve az amerikai faji szegregáció és a feketék elnyomásának valóságát. Erre válaszul az amerikai külügyminisztérium (U.S. State Department) zseniális, bár ellentmondásos húzással fekete és vegyes bőrű dzsesszzenekarokat kezdett külföldi turnékra küldeni. A dzsessz a szabadság, a demokrácia és az improvizáció szimbóluma volt. Azt üzente a világnak, hogy az USA egy nyitott, kreatív és multikulturális társadalom.
Nemcsak az amerikai–szovjet, hanem az amerikai–kínai kapcsolatok enyhülésében is kulcsszerepet játszott a zene. Richard Nixon 1972-es történelmi pekingi látogatása (a híres „pingpongdiplomácia”) után a kulturális nyitás következett. 1973-ban a Philadelphia Orchestra Eugene Ormandy (a magyar származású Ormándy Jenő) vezetésével az első amerikai zenekar lett, amely felléphetett a kommunista Kínában. Ez a turné alapozta meg a két ország közötti bizalmat és a kulturális cserék újraindulását.
A történelem során számos olyan kiemelkedő zenész volt, aki nemcsak a színpadról formálta a világot, hanem hivatalos vagy félhivatalos diplomáciai szerepben közvetlenül is alakította a nemzetközi kapcsolatokat, a békefolyamatokat és az emberi jogok helyzetét. Ilyen volt például Ignacy Jan Paderewski (1860–1941) – a zongorista, aki újrarajzolta Lengyelország térképét.
Paderewski a 19. és 20. század fordulójának egyik legnagyobb zongoravirtuóza és zeneszerzője volt, akit ma a klasszikus zenész-diplomata mintaképeként tartanak számon. Az első világháború alatt Paderewski koncertturnéit arra használta, hogy támogatást és adományokat gyűjtsön a felosztott, függetlenségét vesztett Lengyelország számára. Kiváló kapcsolatot épített ki Woodrow Wilson amerikai elnökkel. Neki köszönhető, hogy Wilson híres 14 pontja közé bekerült a független lengyel állam megteremtése. 1919-ben ő lett az újjászületett Lengyelország miniszterelnöke és külügyminisztere és ő írta alá a versailles-i békeszerződést hazája nevében.
A koncert programja valóban igazi csemege volt.
Esterházy I. Pál herceg: Örvendezz, szívem – részlet a Harmonia Caelestisből
II. Frigyes porosz király: Presto a C-dúr szonátából
Johann Sebastian Bach: Kánonfúga felső kvintben II. Frigyes témájára – a Zenei áldozatból, BWV 1079
Ludwig van Beethoven: Nyolc variáció Waldstein gróf témájára, WoO 67
Széchényi Imre gróf: Magyar tánc (Csárdás)
Liszt Ferenc: Ünnepi induló II. Ernő szász–coburg–gothai herceg motívumaira
Felix Mendelssohn Bartholdy: Dalok szöveg nélkül négy kézre, Viktória királynőnek és Albert hercegnek ajánlva – válogatás
Ignacy Jan Paderewski: Három lengyel tánc, Op. 9
Darius Milhaud: Scaramouche két zongorára (1. Vif, 2. Modéré, 3. Brasileira – Mouvement de Samba)
