Egy csaknem négyezer kilogrammos Falcon 9 rakétafokozat csapódott a Hold felszínébe augusztus 5-én. Magát az ütközést nem sikerült közvetlenül megörökíteni, egy chilei távcső azonban érzékelte a becsapódás után kialakult anyagfelhő kémiai nyomait.
A SpaceX használaton kívüli rakétafokozata körülbelül 8700 kilométeres óránkénti sebességgel érte el a Holdat. A becsapódás az előzetes számításoknak megfelelő időpontban, az Einstein-kráter térségében történhetett.
A szakemberek már hetekkel korábban jelezték, hogy az objektum pályája elkerülhetetlenül a Hold felszínére vezet. Több földi távcsövet is a várható becsapódási terület felé irányítottak, de az ütközés felvillanását nem sikerült egyértelműen rögzíteni.
Kémiai nyomok árulták el a becsapódást
Egy Chilében működő távcső a kiszámított időpont után nátrium és lítium jelenlétére utaló jeleket észlelt a Hold közelében kialakult törmelékfelhőben. A nátrium feltehetően a becsapódáskor felkavart holdtalajból származott. A lítium a rakétafokozat anyagából kerülhetett a rövid ideig megfigyelhető felhőbe. A szakemberek szerint a kémiai jelek és a pontos pályaszámítások együtt erősen alátámasztják, hogy valóban a SpaceX rakétafokozata csapódott a felszínbe.
Két holdszondát indított útnak
A Falcon 9 rakétája 2025 januárjában indult Floridából. A küldetés során két kereskedelmi holdszondát, a Firefly Aerospace Blue Ghost leszállóegységét és a japán ispace Resilience űreszközét vitte a Hold felé.
A hasznos teher leválasztása után a rakéta felső fokozata a Föld és a Hold térségében maradt. Nem olyan pályára került, amely visszavezette volna a földi légkörbe vagy eltávolította volna a két égitest környezetéből. A rakétafokozat mozgását később a Föld, a Hold és a Nap gravitációja is alakította. A megfigyelések alapján a kutatók végül egyre pontosabban meg tudták határozni a becsapódás várható helyét és idejét.
Több tíz méteres kráter keletkezhetett
A számítások szerint az ütközés több tíz méter átmérőjű krátert hagyhatott maga után. A pontos méretet csak akkor lehet majd meghatározni, ha új felvételek készülnek a területről. A becsapódáskor nagy mennyiségű holdpor és kőzettörmelék repülhetett a magasba. Az anyag egy része több tíz kilométeres magasságot is elérhetett, majd visszahullott a felszínre.
A Holdnak nincs olyan sűrű légköre, amely jelentősen lelassította vagy elégette volna a közeledő rakétafokozatot. Az objektum ezért szinte teljes kozmikus sebességével csapódhatott a talajba.
Holdszondák kereshetik meg az új krátert
A kutatók abban bíznak, hogy a Hold körül keringő űreszközök a következő időszakban lefényképezhetik a becsapódási területet. Az új képeket a korábban készült felvételekkel összehasonlítva megkereshetik a frissen létrejött krátert. Ezzel pontosabban meghatározhatják az ütközés helyét és megvizsgálhatják, milyen változásokat okozott a felszínen. A felvételek arra is választ adhatnak, hogy mekkora területen szóródott szét a kidobódott anyag.
Tudományos lehetőséget is jelent az eset
A nem tervezett becsapódás értékes adatokat adhat a Hold felszínének viselkedéséről. A kutatók ismerték az objektum hozzávetőleges tömegét, sebességét és eredetét, ezért összevethetik a tényleges következményeket a korábbi számításokkal.
Az eredmények segíthetnek pontosítani a holdi kráterek kialakulásáról és a becsapódások során keletkező törmelékfelhők mozgásáról készült modelleket. Az eset az űrszemét problémájára is ráirányítja a figyelmet. A Hold térségében egyre több elhasznált rakétafokozat, meghibásodott űreszköz és más mesterséges objektum mozog.
