Seszták Szidónia színésznő, üzletasszony, producer, anyuka
Seszták Szidónia életében a színház, a tanítás, az üzleti gondolkodás és az anyaság nem külön utak, hanem egyetlen szenvedélyes életpálya részei. A Thália Tanoda alapítója őszintén mesél gyerekkoráról, színházi indulásáról, az iskola felépítéséről, a hivatás nehézségeiről és arról a hitről, amely ma is vezeti: az álmokat nem elég dédelgetni, meg is kell élni.
– A beszélgetésünk előtt eldöntöttük, hogy mint az életben, úgy itt is tegeződünk.
– Természetesen.
– Mi több mint egy évtizede ismerjük egymást, inkább a szakmán keresztül közvetve, mint közvetlenül.
– Igen, ez így van. Valahogy ez idáig nem dolgoztunk együtt.
– Akkor térjünk ki a szakmára, és persze az életre.
– Rendben.
– Hogy eleget tegyünk a mélyinterjú fogalmának: mit lehet rólad tudni, a gyerekkorodról, a tinikorszakodról?
– Egyke gyermekként nevelkedtem. Csodálatos és szeretetteljes gyerekkorom volt. 1986-ban Ausztráliába disszidáltunk Édesanyámmal és Édesapámmal, amikor kétéves voltam. Ami ebben nagyszerű, hogy az egész család anyanyelvi szinten megtanult angolul, és ausztrál állampolgárságot szereztünk. Így kettős állampolgár vagyok. Viszont lelkileg nehéz volt a család számára a hazánktól oly távol lenni, ezért amint tudtunk, hazajöttünk. Gimnazista koromban rengeteg verset olvastam és mondtam. Sokat hallgattam nagy színészeink versmondásait. Tizenhét éves lehettem, amikor jelentkeztem egy amatőr színjátszó csoportba, ahol főszerepet kaptam, és tánckoreográfiákat is készíthettem.
– Hoztál valamit a szüleidtől, vagy inkább másoktól tanultál?
– Édesapám szobrász és életművész volt. Édesanyám művelődési ház-igazgató volt a 70-es, 80-as években: Hofival, Latinovits Zoltánnal, Koncz Gáborral is szervezett esteket. Így a szüleim már a kezdetekben megadták nekem a művészeti és kulturális alapot.
– Tulajdonképpen színésznőnek készültél vagy üzletasszonynak? Hogyan jött a színészet és hogyan a produceri tevékenység?
– Színésznőnek készültem. Varázslatosnak találtam a színházi világot, ahol bárki bőrébe bele lehet bújni, és mosolyt lehet csalni az emberek arcára. Iskolás koromban nagy hatással volt rám Kaszás Attila a színpadon.
Érettségi után színész szakon Kálloy Molnár Péter és Sztarenki Pál voltak a mestereim, osztályfőnökeim, nagyon sokat tanultam tőlük. Életem legcsodálatosabb színházi élménye az Éljen az élet című musical volt, amelyet osztályfőnököm, Kálloy Molnár Péter rendezett Békéscsabán. Az egész osztályt elvitte magával a főpróbahétre és a premierre. A zenéket Charles Aznavour írta, aki személyesen jött el Franciaországból a békéscsabai premierre, és a bemutató végén együtt hajolt meg a társulattal. Lenyűgöző előadás volt, világhírű zenékkel és csodálatos magyar színészekkel. A színház örök szerelem lett.
– Milyen okok vezettek arra, hogy végül sikeres üzletasszonnyá, szakmai értelemben pedig producerré válj?
– Egy nő számára üzletasszonynak lenni azért jó, mert önállóságot, magabiztosságot és szabadságot ad. Megélheti a kreativitását, megvalósíthatja az álmait, saját döntéseket hozhat az életében és a munkájában egyaránt. Az üzleti világban egy nőnek erősnek, inspiráló példának kell lennie mások számára, miközben új kihívásokat és nehézségeket győz le, és folyamatosan fejlődik. Emellett az anyagi függetlenség és a siker megélése is nagyon motiváló, ami büszkeséggel tölti el őt, és szerencsés esetben a környezetét is.
A Thália Tanoda ötlete akkor fogalmazódott meg bennem, amikor fiatal, pályakezdő színésznőként egy médiaiskolában casting managerként dolgoztam, és én felvételiztettem azokat a lelkes civil fiatalokat, akik be szerettek volna kerülni a médiába. Elhivatottságot éreztem magamban, hogy én is tudnék és szeretnék ilyen iskolát csinálni színházi területen.
– Aztán persze, mint mindenkinél, eljött az a pillanat is, hogy te is anyukává válj.
– Egyszer hallottam egy mondatot: „Ha egy nő, akinek nincs gyermeke, akár csak egy napra megismerhetné azt az érzést, hogy milyen az, amikor van egy saját gyermekecskéje, majd szembesülne vele, hogy ezt az életéből kihagyta, az a nő diliházba kerülne.”
Nincs annál fontosabb és nagyobb feladat az életben, mint egy gyermek ragyogó, tiszta, őszinte lelkét ápolni, féltve őrizni, és a legnagyobb szeretettel kiengedni ebbe a szép, de durva és sokszor igazságtalan világba. Minden nőnek kívánom, hogy megélhesse teljességben, boldogságban és szeretetteljes türelemben, hogy Édesanya lehessen.
– Egy mosolygós, csillogó szemű fiatal nő vagy. Azt is tudom, hogy profi módon csinálod azt, amit csinálsz. Mi motivál téged ebben?
– A profizmus hozzáállás és igényesség kérdése, tanulható. Az ember örökké tanul és fejlődik, mindenki követ el hibát, aki dolgozik. Viszont a határozottság, a céltudatosság és a jóindulat kihagyhatatlan. Az motivál, hogy aki hozzánk jön tanulni, szakmailag és emberileg több legyen, amikor elvégzi a képzést. Szeretet, fegyelem, figyelem. Ez a mottóm.
A színház csapatmunka, csakúgy, mint a sport. A felnőtt diákjainknál szakmai képzés folyik, a gyerekeknél pedig készségfejlesztés. Kell, hogy kizökkenjenek a felgyorsult technikai eszközök rabságából, a mindennapi, lelketlen rohanásból, megálljanak kicsit, és igazi emberi helyzeteken keresztül, csapatként létrehozzanak valamit, ami megismételhetetlen és őszinte. Amikor beül a közönség a nézőtérre, felkapcsolódnak a reflektorok, megszólal a zene, és harminc gyermek elkezd énekelni, ott egyszerre történik a lelkekben egy csodálatos utazás, amely felemel és méltó nyomot hagy. Ezekért a pillanatokért dolgozunk egész évben.
– És hát elérkeztünk a tanodához. A tanodának komoly múltja van. Elmondanád?
– 2010 szeptemberében, az akkori kis színészi fizetésemből indítottam el a Tanodát. Őszintén megvallva, mindenki le akart beszélni az iskolaindításról, mivel ez nehéz feladat, és már akkor is több nagy nevű iskola volt a szakmában. De én nem az akadályokat láttam, hanem azt, hogyan lehetne ezt jól megvalósítani, és persze konokul hittem benne.
Kibéreltem egy kis tánctermet, és szórólapon meghirdettem egy meghallgatást. El is jött a meghallgatás napja, és annak ellenére, hogy rajtam kívül senki sem hitte, hogy ez megtörténhet, azzal zártam az estét, hogy tíz ember beiratkozott a Thália Tanodába. Elmondhatatlan boldogság volt. Így indult el az első csoport Gali László Jászai-díjas rendező tanárommal.
Jelenleg, tizenhat év után, nyolc tanteremben működünk a 13. kerületben. 280 diákunk van, és 30 fős a tanári karunk. Boldogságunkra nagy színházak, kőszínházak keresnek meg minket, ha szereplőket keresnek. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a József Attila Színházzal, ahol mindig méltó és profi a partneri viszony. Ha mondhatom, nagyon büszke vagyok és hálás.
– Nem lehet, de nem is kell kikerülni azt az évek óta folyó rágalom- és feljelentés hadjáratot, amelyet egy volt növendék indított a tanoda ellen.
– Hát igen. Ez egy nagyon fájó történet. Azért fáj, mert évente több száz gyerek jön hozzánk tanulni, legyen az színészet, szinkronszínészet vagy tánc iránt érdeklődő. Tanáraink szívüket-lelküket beleadják, és ez látszik a gyerekek fejlődésében és a vizsgaprodukciókban.
Minél magasabb szinten tanulnak a növendékek, értelemszerűen annál magasabbak a szakmai elvárások, ezt viszont csak magasabb szintű, mennyiségi és minőségi munkával tudják elérni. Ez a nagy többségnek sikerül is, hiszen imádják azt, amiért hozzánk jönnek, és ez így van jól.
Aztán akadt egy valaki, aki telekürtölte a nyilvánosságot az állítólagosan őt ért sérelmekkel: az elején „abúzusról”, majd mára személyiségi jogi bírósági perekről beszélt, amelyekkel rendkívül sok kárt okozott nekünk. Persze azt már nem írják meg a legkülönbözőbb médiumok, hogy a rendőrség alapos, több mint másfél éves vizsgálata megállapította: nem történt semmilyen bűncselekmény.
– Akkor mi lehetett a volt növendék motivációja?
– Nem tudom. Sejtésem van, de igazából csak találgatni tudok. Kamaszkorban vannak olyan lelki folyamatok, amelyekben az ember kivetít vagy beképzel olyan dolgokat, amelyek a valóságban nem úgy vannak. Ami engem nagyon bánt, hogy a sajtó nagy része készpénznek vette volt hallgatónk állításait, és mindenfajta kontroll nélkül, tényként hozta le azokat a nyilvánosság előtt.
Engem például csak egyszer kérdeztek meg, és annak is csak a töredékét hozták le, amit mondtam, ráadásul azt is máshogy. Szóval egy profi karaktergyilkosságban vagyunk, de mivel tudom, hogy az állításokkal szemben nem történt nálunk ilyesmi, folytatjuk a szakmai munkát a gyerekek és a szülők megelégedésére.
– Milyen szakmai és emberi elvek szerint működik az iskola?
– Először is, a tanítás felelősségteljes munka, amelyet alapvetően a törvény szabályoz. Persze van, amit nem lehet paragrafusokba foglalni: ez az emberi része. Másodszor alapvetően tekintettel vagyunk a korosztályi sajátosságokra, hiszen a gyerek vagy kamasz egy külön identitás, még ők maguk sincsenek tisztában a fizikai és lelki adottságaikkal.
Amit nem tudunk kikerülni, az a munka. Az a munka, amely által pozitív értelemben egyfajta személyiségváltozáson mennek keresztül, hiszen ez maga a cél is. A személyiség egészének pozitív változása nélkül ugyanis nem képzelhető el az előadóművészet.
És hát persze vannak ütközések, konfliktusok, mint ahogyan az élet szinte minden területén előfordulnak. Az élet ilyen, kár ezt letagadni vagy elhallgatni. De ahogyan a családban vagy a magánéletben is, úgy a munkahelyen is törekedni kell ezek megoldására. Sajnos vannak – ritkán – olyanok, akik a saját kudarcaikat másokra hárítják, a mi esetünkben egy kiváló tanárra, amellyel igazából csak a saját életüket döntik romba.
– Még egy utolsó kérdés az előző témával kapcsolatban. Csökkent a tanodába jelentkező gyerekek, fiatalok száma?
– Nem. Sőt, nemcsak hogy nem csökkent, hanem növekedett. Azért növekedett, mert mind a gyerekek, mind a szülők látják a nálunk folyó szakmai és emberi munkát. Ők tudják, hogy a tudást nem adják ingyen: a táncos a testével, a színész pedig a lelkével közvetít, és ezért meg kell dolgozni. A többség ezt megérti. Ez nálunk evidencia.
– Jó tanári kar, tehetséges növendékek és produkciók. Kiket említenél meg szívesen?
– Gali László Jászai-díjas rendezővel kezdtem a Tanodát, aki nekem is mesterem és rendezőm volt. Igazi színházi ember és ragyogó tehetség. Évek óta együtt dolgozom Kökényessy Ágival, Dózsa Zoltánnal, Zsurzs Katival, Farkas Zoltán „Batyu” néptáncmesterrel, Bakó Gáborral, Fehér Adriennel, Fejes Szandrával, Barát-Bartha Alexandrával, Gulyás Budával, Háda Jánossal és Gieler Csabával.
Kerék Judittal is dolgoztunk együtt, és tanított nálunk Trokán Péter is. Hosszú évek óta Walla Ervin vezeti a saját szinkron- és zenei stúdiónkat. Járt nálunk Koltai Róbert, Müller Péter Sziámi, Palya Bea és Király Viktor is kurzust vagy szakmai beszélgetést tartani. A Tanoda szponzorál egy podcastműsort is, ahol közreműködhettünk a Müller Péter íróval készült mélyinterjúban.
– Mi most a jelenlegi helyzet, mire készül a tanoda?
– Huszonkét vizsgaelőadás előtt állunk, a legtöbbjük zenés nagyszínházi mű. A záróvizsgák időszaka a legnagyobb munka és ünnep az évadban. Júliusban zárjuk az évadot, és szeptemberben kezdünk.
– Nyáron hogyan működik a tanoda?
– Nyáron csak gyermek napközis táborok zajlanak, valamint felvételiztetés.
– Milyen jövőbeli tervek foglalkoztatnak személy szerint téged és a tanodát?
– Szeretnék komolyabban foglalkozni a filmszínészettel, és sok nagyszerű, híres szaktekintélyt meghívni kurzusképzésekre.
– Most, hogy egy jó hangulatú beszélgetésen vagyunk túl, milyen gondolatokat osztanál meg a jelenlegi, előadóművészeteket kedvelő fiatal generációkkal?
– „Ne álmodd az életet, éld meg az álmaidat!”
